⚠️ Atenție! Această traducere reflectă învățăturile Bisericii Martorilor lui Iehova.

Lukács evangéliuma

capitolul 8


Capitole:


versetul 1

Röviddel ezután Jézus elkezdett városról városra és faluról falura járni, prédikálva és hirdetve az Isten királyságáról szóló jó hírt. És vele volt a tizenkettő,


versetul 2

továbbá bizonyos asszonyok, akikből gonosz szellemeket űzött ki, és akiket meggyógyított betegségeikből: Mária, akit Magdalénának hívtak, akiből hét démon ment ki,


versetul 3

Johanna, Kúzának, Heródes megbízottjának a felesége, és Zsuzsanna, valamint sok más asszony, akik a javaikat felhasználva szolgáltak nekik.


versetul 4

Mikor pedig nagy tömeg gyűlt össze azokkal együtt, akik egyik város után a másikból odamentek hozzá, egy szemléltetéssel élve így szólt:


versetul 5

„Egy magvető kiment, hogy magot vessen. Amint vetett, némelyik mag az út szélére esett, és eltaposták, és az ég madarai felették azokat.


versetul 6

Némelyik a sziklára hullott, és miután kihajtott, elszáradt, mert nem kapott vizet.


versetul 7

Más magok a tövisbokrok közé estek, és a tövisbokrok, amelyek velük együtt növekedtek, megfojtották őket.


versetul 8

Más magok pedig a jó földbe estek, és miután kihajtottak, 100-szorosan hoztak termést.” Miután elmondta ezeket, felkiáltott: „Akinek van füle a hallásra, hallja!”


versetul 9

A tanítványai pedig megkérdezték tőle, hogy mit jelent ez a szemléltetés.


versetul 10

Ő ezt mondta: „Nektek Isten megengedte, hogy megértsétek Isten királyságának a szent titkait, de a többieknek szemléltetésekkel tanítok, hogy még ha néznek is, hiába nézzenek, és még ha hallanak is, ne fogják fel az értelmét.


versetul 11

A szemléltetés pedig ezt jelenti: A mag Isten szava.


versetul 12

Az út szélén levők azok, akik hallják a szót, de aztán eljön az Ördög, és elveszi azt a szívükből, hogy ne higgyenek, és ne meneküljenek meg.


versetul 13

A sziklán levők azok, akik mikor hallják a szót, örömmel fogadják, de ezeknek nincs gyökerük. Hisznek egy ideig, de a próbatétel idején elhagyják a hitüket.


versetul 14

A tövisbokrok közé hullottak azok, akik hallják a szót, de mivel ennek az életnek az aggodalmai, gazdagsága és gyönyörei elragadják és teljesen megfojtják őket, nem tudnak érett termést hozni.


versetul 15

A jó földbe hullottak azok, akik miután kiváló és jó szívvel hallgatják a szót, megtartják azt, és termést hoznak, miközben kitartanak.


versetul 16

Senki sincs, aki ha lámpát gyújt, lefedi azt egy edénnyel, vagy az ágy alá teszi, hanem inkább a lámpatartóra teszi, hogy akik belépnek, lássák a világosságot.


versetul 17

Hiszen nincs olyan rejtett dolog, ami nyilvánvalóvá ne válna, és nincs olyan gondosan eltitkolt dolog, ami soha ki ne tudódna, és nyilvánosságra ne kerülne.


versetul 18

Ügyeljetek tehát arra, hogy miként figyeltek. Mert akinek van, annak még többet adnak, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amiről azt hiszi, hogy az övé.”


versetul 19

Ekkor az anyja és a testvérei jöttek hozzá, de a sokaság miatt nem tudtak a közelébe jutni.


versetul 20

Így hát szóltak neki: „Anyád és a testvéreid odakint állnak, és látni akarnak téged.”


versetul 21

Így felelt nekik: „Ők az én anyám és az én testvéreim, akik hallják Isten szavát, és cselekszik azt.”


versetul 22

Egyik nap ő és a tanítványai csónakba szálltak, és ezt mondta nekik: „Menjünk át a tó túlsó partjára!” Elindultak hát.


versetul 23

Ám miközben haladtak, ő elaludt. És heves szélvihar csapott le a tóra, a csónakjuk pedig kezdett megtelni vízzel, úgyhogy veszélybe kerültek.


versetul 24

Ezért odamentek hozzá, és felébresztették, ezt mondva: „Tanító, Tanító, mindjárt odaveszünk!” Ekkor felkelt, ráparancsolt a szélre meg a háborgó vízre, mire azok lecsillapodtak, és csend lett.


versetul 25

Akkor így szólt hozzájuk: „Hol a hitetek?” Őket azonban félelem kerítette hatalmába, és csodálkozva ezt mondták egymásnak: „Hát ki ez, hogy még a szélnek és a víznek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?”


versetul 26

És kikötöttek a gerazénusok vidékén, mely a Galileával szemközt levő oldalon van.


versetul 27

Mikor Jézus partra szállt, szembejött vele egy démontól megszállt férfi a városból. Már jó ideje nem viselt ruhát, és nem házban lakott, hanem a sírok között.


versetul 28

Amikor meglátta Jézust, felkiáltott, leborult elé, és hangos szóval ezt mondta: „Mit akarsz tőlem, Jézus, a legfelségesebb Isten Fia? Kérve kérlek, ne kínozz!”


versetul 29

(Jézus ugyanis azt parancsolta a tisztátalan szellemnek, hogy menjen ki az emberből. Az már sokszor megragadta őt, és láncokkal meg lábbilincsekkel újra meg újra megkötözték, és őrizték, de ő szétszaggatta a bilincseket, és a démon elhagyatott helyekre hajtotta őt.)


versetul 30

Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Ő ezt mondta: „Légió” – mert sok démon ment bele.


versetul 31

És egyre csak kérlelték, hogy ne parancsolja nekik, hogy a mélységbe menjenek.


versetul 32

Egy jó nagy disznócsorda legelt pedig ott a hegyen; így hát kérlelték őt, engedje meg nekik, hogy a disznókba menjenek. És megengedte nekik.


versetul 33

Erre a démonok kimentek az emberből, és belementek a disznókba. A csorda pedig a szakadék felé rohant, a tóba zuhant, és megfulladt.


versetul 34

Amikor a pásztorok látták, mi történt, elszaladtak, és beszámoltak erről a városban és a vidéken.


versetul 35

Az emberek ekkor kimentek, hogy lássák, mi történt. Amikor odaértek Jézushoz, és ott találták azt az embert, akiből kimentek a démonok, felöltözve és ép elmével, amint ott ült Jézus lábánál, félelem fogta el őket.


versetul 36

Akik látták az esetet, beszámoltak nekik, hogyan gyógyult meg a démontól megszállt ember.


versetul 37

Ekkor a gerazénusok vidékéről jött sokaság kérte Jézust, hogy távozzon tőlük, mert nagy félelem lett úrrá rajtuk. Akkor beszállt a csónakba, és elment.


versetul 38

A férfi pedig, akiből kimentek a démonok, kérve kérte, hogy hadd maradjon vele, de ő elküldte, ezt mondva:


versetul 39

„Menj haza, és mondd el, mi mindent tett érted Isten.” Az tehát elment, és szerte az egész városban hirdette, mi mindent tett érte Jézus.


versetul 40

Amikor Jézus visszatért, a sokaság kedvesen fogadta őt, mivel mindannyian várták.


versetul 41

Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, aki a zsinagóga egyik vezetője volt. Jézus lábához borult, és könyörögni kezdett neki, hogy menjen el a házába,


versetul 42

mert az egyetlen lánya, aki mintegy 12 éves volt, haldoklott.

Miközben Jézus ment, a sokaság körülötte tolongott.


versetul 43

Volt pedig egy asszony, akinek már 12 éve vérfolyása volt, és akit senki sem tudott meggyógyítani.


versetul 44

Hátulról odament Jézushoz, megérintette felsőruhájának a rojtozatát, és azon nyomban elállt a vérfolyása.


versetul 45

Jézus erre megkérdezte: „Ki érintett meg?” Amikor mindannyian tagadták, Péter ezt mondta: „Tanító, a sokaság körülzár, és majd összenyom téged.”


versetul 46

Jézus azonban így szólt: „Valaki megérintett, mert éreztem, hogy erő árad ki belőlem.”


versetul 47

Az asszony, látva, hogy nem maradt észrevétlen, remegve előjött, leborult elé, és az egész nép előtt elmondta, hogy miért érintette meg őt, és hogy hogyan gyógyult meg azon nyomban.


versetul 48

Ő pedig ezt mondta neki: „Lányom, mivel hittél, meggyógyultál. Menj békével!”


versetul 49

Még beszélt, amikor odajött Jairus egyik képviselője, és ezt mondta: „Meghalt a lányod! Ne fáraszd tovább a tanítót!”


versetul 50

Ennek hallatán Jézus így szólt Jairushoz: „Ne félj, csak higgy, és megmenekül.”


versetul 51

Amikor odaért a házhoz, Péteren, Jánoson, Jakabon meg a lány apján és anyján kívül senkinek sem hagyta, hogy bemenjen vele.


versetul 52

Az emberek pedig mindnyájan sírtak, és a lány miatti bánatukban verték magukat. Ezért ezt mondta: „Ne sírjatok, mert nem halt meg, csak alszik.”


versetul 53

Erre gúnyosan nevetni kezdtek rajta, mivel tudták, hogy meghalt.


versetul 54

Ő azonban megfogta a lány kezét, és hangosan ezt mondta neki: „Gyermekem, kelj fel!”


versetul 55

És visszatért annak szelleme, és nyomban felkelt, ő pedig meghagyta, hogy adjanak enni a lánynak.


versetul 56

És a szülei azt sem tudták, hová legyenek örömükben. Ő pedig utasította őket, hogy senkinek se mondják el, mi történt.

Capitole:


Cărți