⚠️ Atenție! Această traducere reflectă învățăturile Bisericii Martorilor lui Iehova.

Józsué

capitolul 18


Capitole:


versetul 1

Miután az izraeliták elfoglalták a földet, az egész közösség összegyűlt Silónál, és felállították ott a találkozás sátrát.


versetul 2

De az izraeliták közül még hét törzsnek nem osztották ki az örökségét.


versetul 3

Józsué ezért ezt mondta az izraelitáknak: „Meddig halogatjátok még, hogy bemenjetek a földre, melyet Jehova, az ősapáitok Istene adott nektek, és birtokba vegyétek azt?


versetul 4

Válasszatok ki minden törzsből három férfit, hogy elküldjem őket. Menjenek, járják be azt a földet, és térképezzék fel az örökségük felosztásához, aztán jöjjenek vissza hozzám.


versetul 5

Osszák fel azt maguk között hét részre. Júda marad a területén délen, és József háza is marad a területén északon.


versetul 6

Ti pedig készítsetek térképet a földről, hét részre osztva a területet, hozzátok ide nekem, és én sorsot vetek nektek Jehova, a mi Istenünk előtt.


versetul 7

A léviták nem kapnak örökséget köztetek, mert Jehova papsága az ő örökségük. Gád, Rúben és Manassé fél törzse pedig a Jordán keleti oldalán már megkapta az örökségét, melyet Mózes, Jehova szolgája adott nekik.”


versetul 8

Miközben induláshoz készülődtek a férfiak, akiknek fel kellett térképezniük a földet, Józsué ezt parancsolta nekik: „Menjetek, járjátok be a földet, készítsetek térképet róla, és térjetek vissza hozzám, én pedig itt, Silóban, Jehova előtt sorsot fogok vetni nektek.”


versetul 9

Erre a férfiak elmentek, bejárták a földet, és egy könyvben térképet készítettek róla a városokkal együtt, hét részre osztva a területet. Azután visszatértek Józsuéhoz a táborba, Silóba.


versetul 10

Józsué pedig sorsot vetett nekik Silóban Jehova előtt, és kiosztotta a földet az izraelitáknak. Mindenki megkapta a maga részét.


versetul 11

A sorsvetés alapján Benjámin törzsére került a sor, családonként. A sorsvetéssel nekik jutott terület Júda leszármazottai és József leszármazottai között volt.


versetul 12

Határuk északon a Jordánnál kezdődött, felment Jerikó északi lejtője felé, majd a hegyre nyugat felé, és továbbment Bét-Aven pusztájáig.


versetul 13

Onnan pedig a határ továbbment Lúz felé, elhaladt Lúz, vagyis Bétel déli lejtőjénél, majd lement Atarót-Addár felé a hegyen, mely Alsó-Bét-Horontól délre van.


versetul 14

És kijelölték a határt nyugaton, mely a Bét-Horonnal szemben lévő hegynél délre fordult. A határ Kirját-Baálnál, vagyis Kirját-Jeárimnál, Júda egyik városánál ért véget. Ez a nyugati oldal.


versetul 15

A déli oldal Kirját-Jeárim szélénél kezdődött, és nyugat felé húzódott. A határ Neftoah vizeinek a forrása felé tartott.


versetul 16

Lement a hegy lábáig, mely Hinnom fiának a völgyével szemben van, Refaim völgyének az északi részén, és lement a Hinnom-völgybe, a jebusziták lejtőjének a déli oldaláig, majd az Én-Rógelig.


versetul 17

Aztán észak felé húzták a határt Én-Semesig és Gelilótig, amely Adummim emelkedőjével szemben van, és lement Bohánnak, Rúben fiának a kövéig.


versetul 18

Továbbment az Araba előtti északi lejtő felé, majd lement az Arabáig.


versetul 19

És a határ Bét-Hogla északi lejtőjéig húzódott, a vége pedig a Sós-tenger északi öblénél volt, a Jordán déli végénél. Ez volt a déli határ.


versetul 20

Keleten a Jordán volt a határ. Ez volt Benjámin leszármazottainak az öröksége családonként. Ez volt a határuk körben.


versetul 21

Benjámin törzsének a városai családonként ezek voltak: Jerikó, Bét-Hogla, Emek-Kecic,


versetul 22

Bét-Araba, Cemáraim, Bétel,


versetul 23

Avvim, Pára, Ofra,


versetul 24

Kefár-Ammóni, Ofni és Géba. 12 város, és azok települései.


versetul 25

Gibeon, Ráma, Beérót,


versetul 26

Micpe, Kefira, Mócah,


versetul 27

Rékem, Jirpeél, Tarala,


versetul 28

Céla, Ha-Elef, a jebusziták városa, vagyis Jeruzsálem, Gibea és Kirját. 14 város, és azok települései.

Ez volt Benjámin leszármazottainak az öröksége családonként.

Capitole:


Cărți