⚠️ Atenție! Această traducere reflectă învățăturile Bisericii Martorilor lui Iehova.

Józsué

capitolul 19


Capitole:


versetul 1

A második sorsvetés alapján Simeonra került a sor, Simeon törzsére családonként. Az ő örökségük Júda örökségén belül volt.


versetul 2

Az örökségük volt Beér-Seba és Seba, Mólada,


versetul 3

Hacar-Suál, Bála, Ecem,


versetul 4

Eltolád, Betul, Horma,


versetul 5

Ciklág, Bét-Markabót, Hacar-Szúsza,


versetul 6

Bét-Lebaót és Sarúhen. 13 város, és azok települései.


versetul 7

Ain, Rimmon, Eter és Asán. 4 város, és azok települései.


versetul 8

Övék volt az összes település, mely e városok körül helyezkedett el egészen Baálát-Beérig, a délen fekvő Rámáig. Ez volt Simeon törzsének az öröksége családonként.


versetul 9

Simeon leszármazottai a Júdának kiosztott területből kapták az örökségüket, mert Júdának túl nagy volt a területe. Ezért Simeon leszármazottai az ő örökségükön belül kaptak birtokot.


versetul 10

Ezután a harmadik sorsvetés alapján Zebulon leszármazottaira került a sor családonként, és az örökségük határa egészen Száridig húzódott.


versetul 11

A határuk felment nyugatra Marealig, elért Dabbesetig, majd a völgyig, mely Jokneám előtt van.


versetul 12

Száridnál keletnek fordult Kiszlót-Tábor határáig, ezután Daberátig húzódott, és fel Jáfiáig.


versetul 13

Onnan keletre Gát-Héferig, Ét-Kacinig és Rimmonig húzódott, és elment Neáig.


versetul 14

A határ északon elfordult Hannaton felé, és Jifta-El völgyénél ért véget.


versetul 15

Az övék volt még Kattát, Nahalál, Simron, Jidala és Betlehem. 12 város, és azok települései.


versetul 16

Ez volt Zebulon leszármazottainak az öröksége családonként. Ezek voltak a városaik és azok települései.


versetul 17

A negyedik sorsvetés alapján Issakárra került a sor, Issakár leszármazottaira családonként.


versetul 18

Határuk Jezréel, Keszullót, Sunem,


versetul 19

Hafáraim, Síón, Anahárat,


versetul 20

Rabbit, Kisjon, Ebec,


versetul 21

Remet, Én-Gannim, Én-Hadda és Bét-Paccéc volt.


versetul 22

A határ a Táborig, Sahacimáig és Bét-Semesig húzódott, és a Jordánnál ért véget. 16 város, és azok települései.


versetul 23

Ez volt Issakár törzsének az öröksége családonként, a városok és azok települései.


versetul 24

Azután az ötödik sorsvetés alapján Áser törzsére került a sor családonként.


versetul 25

Az ő határuk Helkát, Háli, Beten, Aksáf,


versetul 26

Allammélek, Amád és Misál volt. Nyugaton a Kármelig és Sihór-Libnátig tartott,


versetul 27

és visszafordult kelet felé Bét-Dágonig, elért Zebulonig, Jifta-El völgyének az északi részéig, Bét-Emekig, Neiélig, és balra Kabulig,


versetul 28

majd továbbment Ebronig, Rehobig, Hammonig, Kanahig, és egészen Nagy-Szidónig.


versetul 29

Ezután visszafordult a határ Ráma felé, egészen Tírusz megerősített városáig. Majd a határ ment visszafelé Hósa irányába, és a tengernél ért véget, ahol Akzib,


versetul 30

Umma, Afék és Rehob volt. 22 város, és azok települései.


versetul 31

Ez volt Áser törzsének az öröksége családonként. Ezek voltak a városai és azok települései.


versetul 32

A hatodik sorsvetés alapján Naftali leszármazottaira került a sor, Naftali leszármazottaira családonként.


versetul 33

Határuk Heleftől, a Caánannimban lévő nagy fától Adámi-Nekeben és Jabnéelen át egészen Lakkumig ment, majd a Jordánnál ért véget.


versetul 34

Visszafelé, nyugati irányban a határ Aznót-Tábor felé ment, és onnan fel Hukkók felé, majd elért délen Zebulonig, nyugaton Áserig, keleten pedig, a Jordánnál, Júdáig.


versetul 35

A megerősített városok ezek voltak: Ciddim, Cér, Hammat, Rakkat, Kinneret,


versetul 36

Adáma, Ráma, Hácor,


versetul 37

Kedes, Edrei, Én-Hácor,


versetul 38

Jiron, Migdal-El, Hórem, Bét-Anát és Bét-Semes. 19 város, és azok települései.


versetul 39

Ez volt Naftali törzsének az öröksége családonként, a városok és azok települései.


versetul 40

A hetedik sorsvetés alapján Dán törzsére került a sor családonként.


versetul 41

Örökségük határa volt Córa, Estáol, Ír-Semes,


versetul 42

Saálabbin, Ajjalon, Jitla,


versetul 43

Elon, Timna, Ekron,


versetul 44

Elteké, Gibbeton, Baálát,


versetul 45

Jehud, Bene-Berák, Gát-Rimmon,


versetul 46

Me-Jarkon és Rakkon, és a határ Joppé előtt húzódott.


versetul 47

Dán területe azonban túl kicsi volt a törzsnek. Így felvonultak és harcoltak Lesem ellen, majd elfoglalták és kardélre hányták. Aztán birtokba vették, letelepedtek ott, és elnevezték Lesemet Dánnak, az ősapjuk, Dán után.


versetul 48

Ez volt Dán törzsének az öröksége családonként. Ezek voltak a városai és azok települései.


versetul 49

Ezzel befejezték a föld felosztását, és mindenki megkapta az örökségét. Ezután az izraeliták örökséget adtak maguk közt Józsuénak, Nún fiának.


versetul 50

Ahogy Jehova parancsolta, neki adták azt a várost, melyet kért, Timnát-Szerahot Efraim hegyvidékén. Józsué újjáépítette a várost, és letelepedett ott.


versetul 51

Ezek voltak az örökségek, melyeket Eleázár pap és Józsué, Nún fia, valamint az Izrael törzseinek a nemzetségfői sorsvetéssel kiosztottak Silóban Jehova előtt, a találkozás sátrának a bejáratánál. Ezzel befejezték a föld felosztását.

Capitole:


Cărți