Genezis

capitolul 37


Capitole:


versetul 1

És Jákób lakott atyja tartózkodásának országában, Kanaán földjén.


versetul 2

Ezek Jákób nemzetségei, József tizenhét éves korában legeltette testvéreivel a juhokat, bojtár volt Bilha és Zilpa, atyja feleségeinek fiai mellett, és József rossz híreket hozott felőlük atyjukhoz.


versetul 3

Izráel jobban szerette Józsefet, mint többi fiait, mert öregségének gyermeke volt és csináltatott neki egy tarka köntöst.


versetul 4

Mikor testvérei látták, hogy atyjuk őt jobban szereti, mint többi testvéreit, meggyűlölték és nem tudtak vele barátságosan beszélni.


versetul 5

És József álmot álmodott és elmondta testvéreinek; ekkor még inkább gyűlölték.


versetul 6

És szólt hozzájuk: „Halljátok csak azt az álmot, amelyet álmodtam.


versetul 7

Mi kévéket kötöttünk a mezőn, és íme fölkelt az én kévém és meg is állt, a ti kévéitek pedig körülvették és leborultak az én kévém előtt”.


versetul 8

Erre azt mondták neki testvérei: „Igazán, király akarsz lenni felettünk, vagy uralkodni akarsz rajtunk?” Ekkor még inkább gyűlölték álmaiért és beszédeiért.


versetul 9

Ezután még egy másik álmot álmodott és elbeszélte azt is testvéreinek, és így szólt: „Íme, még egy álmot álmodtam; a nap, a hold és tizenegy csillag leborul előttem”.


versetul 10

És elbeszélte ezt atyjának és testvéreinek, de atyja megdorgálta, azt mondván neki: „Micsoda álom ez, amelyet álmodtál? Vajjon elmenjünk-e én, anyád és testvéreid, hogy földre boruljunk előtted”.


versetul 11

És testvérei irígykedtek reá, de atyja emlékezetében tartotta a dolgot.


versetul 12

Ezután elmentek testvérei, hogy legeltessék atyjuk juhait Sekemben.


versetul 13

És szólt Izráel Józsefhez: „Nemde, testvéreid Sekemben legeltetnek? Jer, hadd küldjelek el hozzájuk”. És ő mondta: „Itt vagyok”.


versetul 14

És szólt hozzá: „Menj csak, nézd meg jól vannak-e testvéreid és jól vannak-e a juhok, és hozz nekem hírt”. És elküldte őt Hebrón völgyéből és ő elérkezett Sekembe.


versetul 15

Ott találta őt egy ember, amint a mezőn tévelygett, és kérdezte az ember mondván: „Mit keressz?”


versetul 16

És ő mondta: „Testvéreimet keresem, mondd meg, kérlek, hol legeltetnek?”


versetul 17

És szólt az ember: „Elmentek innen, mert hallottam, hogy mondták: Menjünk Dótánba”. És József felment testvérei után és megtalálta őket Dótánban.


versetul 18

Mikor meglátták távolról, még mielőtt közelükbe ért, összeesküdtek ellene, hogy megölik.


versetul 19

És szóltak egymáshoz: „Íme ott jön ez az álmodozó.


versetul 20

Most pedig jertek, öljük meg és dobjuk be valamelyik gödörbe, és azután azt mondjuk, hogy egy vadállat ette meg. Majd meglátjuk, mi lesz álmaiból”.


versetul 21

És Reubén hallotta ezt, kiszabadította őt kezükből, szólván: „Ne vegyük el az életét”.


versetul 22

Azt mondta nekik Reubén: „Ne ontsatok vért, dobjátok be ebbe a gödörbe a pusztában, de kezet ne emeljetek ellene” – hogy megmentse őt kezükből és visszavigye atyjához.


versetul 23

És történt, hogy midőn József testvéreihez érkezett, lehúzták Józsefről köntösét, a tarka köntöst, amely rajta volt.


versetul 24

Fogták őt és bedobták a gödörbe; a gödör üres volt, nem volt benne víz.


versetul 25

Ezután leültek enni és amikor fölemelték szemüket, látták, hogy izmaélita karaván jön Gileádból, tevéik fűszert, balzsamot és ladánumot visznek és mennek, hogy Egyiptomba szállítsák.


versetul 26

És szólt Jehuda testvéreihez: „Mi haszna, ha megöljük testvérünket és eltitkoljuk vérét?


versetul 27

Jertek, adjuk el az izmaélitáknak, de kezünk ne érje, mert testvérünk, saját húsunk ő”. És testvérei hallgattak reá.


versetul 28

És arra haladtak mindjánita emberek, kereskedők; kihúzták és felhozták Józsefet a gödörből és eladták Józsefet az izmaélitáknak húsz ezüstért; ezek pedig elvitték Józsefet Egyiptomba.


versetul 29

És Reubén visszatért a gödörhöz és íme József nem volt a gödörben, és ő megszaggatta ruháit.


versetul 30

És visszatért testvéreihez és szólt: „A gyermek nincs meg, és én most hova legyek?”


versetul 31

Ezután vették József köntösét, levágtak egy kecskebakot és bemártották a köntöst a vérbe.


versetul 32

És elküldték a tarka köntöst, és elvitték atyjukhoz és szóltak: „Ezt találtuk, ismerd meg, vajjon fiad köntöse-e vagy nem?”


versetul 33

És ő megismerte és szólt: „Fiam köntöse ez, vadállat falta fel, bizonyosan széttépte Józsefet”.


versetul 34

És Jákób megszaggatta ruháit, zsákot tett derekára és gyászolta fiát hosszú ideig.


versetul 35

És fölkeltek mind a fiai és mind a leányai, hogy megvigasztalják, de nem akart megvigasztalódni, hanem szólt: „Bizony gyászolva szállok le fiamhoz a sírba”. És siratta őt atyja.


versetul 36

A midjaniták pedig eladták őt Egyiptomba Potifárnak, Fáraó udvari tisztjének, a testőrök kapitányának.

Capitole:


Cărți