Eszter könyve

6. fejezet


Fejezetek:


A király kitünteti Mordokajt


1. vers

Azon az éjszakán kerülte az álom a királyt. Ezért megparancsolta, hogy hozzák elő a nevezetes történetek krónikáját, és olvassanak föl belőle a királynak.

Eszt 2,21


2. vers

És rátaláltak arra a följegyzésre, amely szerint Mordokaj följelentette Bigtánát és Terest, a király küszöbét őrző két udvarnokot, akik merényletet terveztek Ahasvérós király ellen.


3. vers

A király megkérdezte: Milyen kitüntetést és méltóságot adtak ezért Mordokajnak? A király szolgálatára álló ifjak így feleltek: Semmit sem adtak neki.


4. vers

Akkor ezt kérdezte a király: Ki van az udvarban? Hámán ugyanis éppen megérkezett a királyi palota külső udvarába, hogy megkérje a királyt, akasztassa föl Mordokajt arra a bitófára, amelyet neki állíttatott.

Eszt 5,14


5. vers

Az ifjak ezt felelték a királynak: Hámán áll itt az udvarban. A király így szólt: Jöjjön be!


6. vers

Amikor Hámán bement, megkérdezte tőle a király: Mit kell tenni azzal az emberrel, akit ki akar tüntetni a király? Hámán azt gondolta magában: Ki mást akarna kitüntetni a király, mint engem?


7. vers

Azért ezt felelte Hámán a királynak: Annak az embernek, akit a király ki akar tüntetni,


8. vers

hozzanak királyi öltözetet, amilyenbe a király szokott öltözni, meg lovat, amilyenen a király szokott lovagolni, és tegyenek a fejére királyi koronát!

Dán 5,29


9. vers

Adják át a ruhát és a lovat a király egyik legelőkelőbb főemberének! Öltöztessék föl azt az embert, akit a király ki akar tüntetni, lovagoltassák végig a város főterén, és ezt kiáltozzák előtte: Így tesznek azzal az emberrel, akit a király ki akar tüntetni.

1Móz 41,42


10. vers

Akkor a király ezt mondta Hámánnak: Siess, hozd azt a ruhát és lovat, amiről beszéltél, és tégy így a zsidó Mordokajjal, aki a király kapujában ül! Semmit se hagyj el abból, amit mondtál!


11. vers

Ekkor Hámán fogta a ruhát és a lovat, felöltöztette Mordokajt, majd végiglovagoltatta a város főterén, és ezt kiáltozta előtte: Így tesznek azzal az emberrel, akit a király ki akar tüntetni.


12. vers

Azután Mordokaj visszatért a királyi udvarba, Hámán pedig megszomorodva és fejét betakarva hazasietett.


13. vers

Majd elbeszélte Hámán a feleségének, Zeresnek meg összes barátjának mindazt, ami őt érte. Tanácsadói és a felesége, Zeres ezt mondták neki: Ha Mordokaj, aki miatt most megtántorodtál, valóban zsidó származású, akkor nem fogsz bírni vele, hanem végleg el fogsz bukni vele szemben.


14. vers

Még beszélgettek, amikor odaértek a király háremőrei, és sietve elvitték Hámánt a lakomára, amelyet Eszter rendezett.

Eszt 5,8

Fejezetek:


Könyvek