Az apostolok cselekedetei

13. fejezet

Fejezetek:

A Szentlélek elhívja Barnabást és Pált

Antiókhiában, az ottani gyülekezetben volt néhány próféta és tanító: Barnabás és Simeon, akit Nigernek is hívtak, cirénei Lúciusz és Manaén, aki Heródes negyedes fejedelemmel együtt nevelkedett, valamint Saul.

2. vers

Egyszer, amikor az Úrnak szolgáltak, és böjtöltek, ezt mondta a Szentlélek: Válasszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket.

3. vers

Akkor böjtölés, imádkozás és kézrátétel után elbocsátották őket.

Pál első missziói útjára indul
Barnabás és Pál Cipruson

4. vers

Ők így a Szentlélektől küldve lementek Szeleukiába, onnan pedig elhajóztak Ciprusra.

5. vers

Amikor Szalamiszba értek, hirdették az Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban. János is velük volt mint segítőtárs.

6. vers

Miután bejárták az egész szigetet Páfoszig, találkoztak egy zsidó varázslóval és álprófétával, akinek Barjézus volt a neve.

7. vers

Ez közel állt Szergiusz Paulusz helytartóhoz, aki értelmes ember volt. Ő magához hívatta Barnabást és Sault, mert hallani kívánta az Isten igéjét.

8. vers

De Elimász, a varázsló – neve ugyanis ezt jelenti – szembeszállt velük, és igyekezett eltéríteni a helytartót a hittől.

9. vers

Saul pedig, akit Pálnak is hívnak, megtelve Szentlélekkel ránézett,

10. vers

és így szólt: Te mindenféle csalással és gonoszsággal tele ember, te ördögfajzat, te minden igazság ellensége, nem szűnsz meg elferdíteni az Úr egyenes útjait?

→ ApCsel 8,20; ApCsel 9,2

11. vers

Most íme, az Úr keze rajtad van, megvakulsz, és nem látod a napot egy ideig! Erre hirtelen homály és sötétség szállt rá, és botorkálva keresett vezetőket.

12. vers

Mikor a helytartó látta a történteket, hitt, elámulva az Úr tanításán.

A piszidiai Antiókhia zsinagógájában

13. vers

Azután Pál és kísérői elhajóztak Páfoszból, és eljutottak a pamfíliai Pergébe; János azonban elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe.

14. vers

Ők pedig továbbmentek Pergéből, és megérkeztek a piszidiai Antiókhiába. Itt szombaton elmentek a zsinagógába és leültek.

15. vers

A törvény és a próféták felolvasása után a zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk, és azt üzenték nekik: Testvéreink, férfiak, ha van valami buzdító szavatok a néphez, szóljatok!

16. vers

Pál felállt, intett a kezével, és ezt mondta: Izráelita férfiak és ti, istenfélők, halljátok!

17. vers

Ennek a népnek, Izráelnek Istene kiválasztotta atyáinkat, és naggyá tette a népet, amikor jövevények voltak Egyiptom földjén, és hatalmas karjával kivezette őket onnan.

18. vers

Azután közel negyven esztendeig hordozta őket a pusztában.

19. vers

És miután eltörölt hét népet Kánaán földjén, örökségül adta nekik azoknak a földjét.

20. vers

Mindez mintegy négyszázötven évig tartott. Ezután bírákat adott nekik egészen Sámuel prófétáig.

21. vers

Ekkor királyt kértek maguknak, Isten pedig Sault, Kís fiát, a Benjámin törzséből való férfit adta nekik negyven esztendőre.

22. vers

Amikor őt elvetette, Dávidot emelte királyukká, akiről bizonyságot is tett, és ezt mondta: Megtaláltam Dávidot, Isai fiát, a szívem szerint való férfit, aki teljesíti minden akaratomat.

→ 1Sám 13,14; Zsolt 89,21

23. vers

Az ő utódai közül tette Isten Izráel üdvözítőjévé Jézust, ígéret szerint,

24. vers

miután János előre meghirdette, még az ő eljövetele előtt, Izráel egész népének, hogy térjenek meg és keresztelkedjenek meg.

25. vers

Küldetése végén János így szólt: Én nem az vagyok, akinek ti gondoltok engem. Hanem íme, utánam jön az, akinek a saruját sem vagyok méltó leoldani.

→ Mt 3,11; Jn 1,20

26. vers

Testvéreim, férfiak, Ábrahám nemzetségének fiai és a hozzátok csatlakozott istenfélők! Nekünk küldetett el ennek az üdvösségnek az igéje.

27. vers

De Jeruzsálem lakói és vezetői nem ismerték fel őt, és így betöltötték a próféták szavait, amelyeket minden szombaton felolvasnak, azáltal, hogy elítélték őt.

28. vers

Bár semmiféle halálos bűnt nem találtak benne, mégis azt követelték Pilátustól, hogy ölesse meg.

29. vers

Amikor véghezvitték mindazt, ami meg van írva róla, levették a fáról, és sírba tették.

30. vers

De Isten feltámasztotta őt a halálból,

31. vers

és ő több napon át megjelent azoknak, akik együtt mentek fel vele Galileából Jeruzsálembe, és akik most az ő tanúi a nép előtt.

32. vers

Mi is hirdetjük nektek, hogy azt az ígéretet, amelyet az atyáknak tett Isten, beteljesítette nekünk, az ő gyermekeiknek, amikor feltámasztotta Jézust.

33. vers

Ahogyan meg van írva a második zsoltárban is: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged.”

→ Zsolt 2,7

34. vers

Azt pedig, hogy feltámasztotta őt a halálból, és többé nem fog visszatérni az elmúlásba, így mondta meg: „Nektek váltom be a Dávidnak tett biztos, szent ígéreteket.”

→ Ézs 55,3

35. vers

Ezért más helyen is így szól: „Nem engeded, hogy a te Szented elmúlást lásson.”

→ Zsolt 16,10

36. vers

Mert Dávid, miután a maga nemzedékében szolgált Isten akarata szerint, meghalt, és eltemették atyái mellé, tehát elmúlást látott.

37. vers

Akit azonban Isten feltámasztott, az nem látott elmúlást.

38. vers

Vegyétek tehát tudomásul, testvéreim, férfiak, hogy őáltala hirdetjük nektek a bűnök bocsánatát,

39. vers

és mindabból, amiből Mózes törvénye által nem igazulhattatok meg, őáltala mindenki megigazul, aki hisz.

→ Róm 3,20

40. vers

Vigyázzatok tehát, hogy be ne következzék az, amit megmondott az Úr a próféták által:

41. vers

„Lássátok meg, ti gúnyolódók, ámuljatok, és semmisüljetek meg, mert olyasmit viszek véghez napjaitokban, amelyet el sem hinnétek, ha valaki elbeszélné nektek.”

→ Hab 1,5

42. vers

Amikor pedig mentek kifelé, kérték őket, hogy a következő szombaton is beszéljenek nekik ezekről a dolgokról.

43. vers

Miután szétoszlott a gyülekezet, sokan követték a zsidók és az istenfélő prozeliták közül Pált és Barnabást, akik szóltak hozzájuk, és biztatták őket, hogy maradjanak meg Isten kegyelmében.

44. vers

A következő szombaton szinte az egész város összegyűlt, hogy hallgassa az Úr igéjét.

45. vers

Amikor meglátták a zsidók a sokaságot, elteltek irigységgel, és káromolva ellene mondtak Pál beszédének.

→ 1Thessz 2,14

46. vers

Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondta: Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk.

47. vers

Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: „Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig.”

→ Ézs 49,6; ApCsel 15,14

48. vers

Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és akik az örök életre választattak, mindnyájan hívőkké lettek.

49. vers

Az Úr igéje pedig elterjedt az egész tartományban.

50. vers

De a zsidók felingerelték ellenük a tekintélyes istenfélő asszonyokat és a város előkelőit, üldözést szítottak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket határukból.

51. vers

Ők pedig lerázták lábuk porát ellenük, és elmentek Ikóniumba.

→ Lk 9,5

52. vers

A tanítványok azonban megteltek örömmel és Szentlélekkel.