A krónikák első könyve
17. fejezet
Dávid templomot akar építeni
1. vers
Amikor Dávid már a palotájában lakott, ezt mondta Dávid Nátán prófétának: Nézd, én cédruspalotában lakom, az Úr szövetségládája pedig sátorlapok alatt.
→
1Krón 14,1;
1Krón 15,1
2. vers
Nátán ezt mondta Dávidnak: Tedd meg mindazt, ami szándékodban van, mert veled van az Isten!
3. vers
De még azon az éjszakán az történt, hogy így szólt Isten igéje Nátánhoz:
4. vers
Menj, mondd meg szolgámnak, Dávidnak, hogy ezt mondta az Úr: Nem te építesz nekem házat, hogy abban lakjam,
5. vers
hiszen attól fogva, hogy fölhoztam Izráel fiait, nem laktam házban mindmáig, hanem sátorból sátorba, egyik hajlékból a másikba mentem.
6. vers
Amíg együtt vándoroltam egész Izráellel, mondtam-e egy szóval is Izráel bármelyik bírájának, akit népem, Izráel pásztorául rendeltem: Miért nem építettetek nekem egy házat cédrusfából?
Az Úr ígérete Dávidnak és házának
7. vers
Most azért ezt mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja a Seregek Ura: Én hoztalak el a legelőről, a juhnyáj mellől, hogy fejedelme légy népemnek, Izráelnek.
8. vers
Veled voltam mindenütt, amerre csak jártál, kiirtottam előled minden ellenségedet. Olyan nevet szereztem neked, amilyen neve csak a legnagyobbaknak van a földön.
9. vers
Helyet készítettem népemnek, Izráelnek is, és úgy ültettem el ott, hogy a maga helyén lakhat. Nem kell többé rettegnie, és nem nyomorgatják többé a gonoszok, mint kezdetben,
10. vers
attól az időtől fogva, hogy bírákat rendeltem népemnek, Izráelnek, és megaláztam minden ellenségedet. Azt is kijelentettem neked, hogy az Úr akarja a te házadat építeni.
11. vers
Ha majd letelik az időd, és pihenni térsz őseidhez, fölemelem majd utódodat, az egyik fiadat, és szilárddá teszem az ő királyságát.
13. vers
Atyja leszek, és ő az én fiam lesz. Nem vonom meg tőle szeretetemet, ahogyan megvontam elődödtől,
→
2Kor 6,18;
Zsid 1,5
14. vers
hanem házam és királyságom szolgálatába állítom örökre, és trónja örökké szilárd lesz.
15. vers
Nátán pontosan e beszéd és látomás szerint beszélt Dáviddal.
Dávid imádsága
16. vers
Ekkor bement Dávid király az Úr színe elé, leült, és ezt mondta: Ki vagyok én, Uram, Istenem? És mi az én házam népe, hogy eljuttattál engem idáig?
→
1Móz 32,11
17. vers
Sőt még ezt is kevesellted, Istenem, és a távoli jövőre nézve is tettél ígéretet szolgád házának, és megmutattad nekem azt az embert, akit még nálam is magasabb méltóságra emelsz majd, Uram, Istenem!
18. vers
Mit is mondhatna még Dávid, ha ennyire megtisztelted szolgádat? Hiszen te ismered szolgádat!
19. vers
Uram, a te szolgádért és a te szándékod szerint vitted véghez mindezt a hatalmas dolgot, hogy megismertesd e hatalmas dolgokat.
20. vers
Uram, senki nincs hozzád fogható, sőt nincs is rajtad kívül isten, egészen úgy, ahogyan magunk is hallottuk.
21. vers
Van-e még egy olyan nemzet a földön, mint a te néped, Izráel, amelyért elment az Isten, és kiváltotta, hogy az ő népe legyen, és nevet szerzett magának nagy és félelmetes tettekkel, mint ahogyan te nemzeteket űztél ki néped elől, amelyet kiváltottál Egyiptomból?
22. vers
Így tetted népedet, Izráelt a magad népévé örökre, te pedig, Uram, az Istenük lettél.
23. vers
Most azért, Uram, maradjon meg örökre az az ígéret, amelyet szolgádnak és háza népének tettél, és tégy úgy, ahogyan ígérted!
24. vers
Akkor megmarad és nagy lesz a te neved örökké, mert ezt mondják: A Seregek Ura Izráel Istene, ő az Istene Izráelnek! Szolgádnak, Dávidnak a háza pedig szilárd lesz színed előtt.
25. vers
Te, én Istenem, azt a kijelentést adtad szolgádnak, hogy megépíted házát. Ezért volt bátorsága szolgádnak, hogy így imádkozzék hozzád.
26. vers
Valóban, Uram, te vagy az Isten, és te ígérted szolgádnak ezt a jót.
27. vers
Áldd meg azért kegyelmesen szolgád házát, hogy örökre színed előtt legyen! Mert ha te, Uram, megáldod, örökre áldott lesz!
Könyvek
