János evangéliuma

capitolul 5


Capitole:


versetul 1

Ezek után Jézus felment Jeruzsálembe a zsidók egyik ünnepére.


versetul 2

Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy fürdőmedence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van,


versetul 3

ahol betegek, vakok, sánták, bénák sokasága feküdt, várva a víz megmozdulását.


versetul 4

Mert az Úr angyala időnként leszállt, felzavarta a vizet, és aki először lépett be a víz felzavarása után, meggyógyult, akármilyen betegségben szenvedett is.


versetul 5

Volt ott egy ember, aki harmincnyolc esztendeje beteg volt.


versetul 6

Ahogy Jézus ott feküdni látta, és megtudta, hogy már régóta így van, azt mondta neki: Akarsz-e meggyógyulni?


versetul 7

A beteg így felelt: Uram, nincs emberem, hogy amikor a víz felzavarodik, bevigyen engem a medencébe, és mire én odaérek, más lép be előttem.


versetul 8

Azt mondta neki Jézus: Kelj fel, vedd fel a nyoszolyádat, és járj!


versetul 9

És azonnal meggyógyult az ember, és felvette a nyoszolyáját, és járt. Aznap pedig szombat volt.


versetul 10

A zsidók azért azt mondták a meggyógyultnak: Szombat van, nem szabad a nyoszolyádat vinned!


versetul 11

Erre azt felelte nekik: Aki meggyógyított engem, az mondta: „Vedd fel a nyoszolyádat, és járj!”


versetul 12

Megkérdezték tőle: Ki az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd fel és járj?


versetul 13

A meggyógyult pedig nem tudta, hogy ki az, Jézus ugyanis elment onnan, mert ott nagy sokadalom volt.


versetul 14

Később találkozott vele Jézus a templomban, és azt mondta neki: Látod, meg­gyógyultál, többet azért ne vétkezz, hogy rosszabbul ne legyen dolgod!


versetul 15

Elment ez az ember, és hírül vitte a zsidóknak, hogy Jézus az, aki őt meggyógyította.


versetul 16

Ezért a zsidók üldözni kezdték Jézust, mert ezt tette szombaton.


versetul 17

Jézus pedig így felelt nekik: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.


versetul 18

Emiatt aztán a zsidók még inkább meg akarták ölni, mivel nemcsak megszegte a szombatot, hanem Istent is tulajdon Atyjának nevezte, és így egyenlővé tette magát Istennel.


versetul 19

Jézus ekkor így válaszolt nekik: Bizony, bizony mondom nektek, a Fiú önmagától semmit sem tehet, ő csak azt teszi, amit Atyjától lát, mert amiket ő tesz, a Fiú is ugyanazt teszi.


versetul 20

Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit tesz, és ezeknél nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok.


versetul 21

Mert ahogyan az Atya feltámasztja a halottakat, és életre kelti őket, úgy a Fiú is, akiket akar, életre kelt.


versetul 22

És az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet is teljesen a Fiúnak adta át,


versetul 23

hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik. Aki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát sem, aki elküldte őt.


versetul 24

Bizony, bizony mondom nektek, hogy aki az én beszédemet hallja, és hisz annak, aki engem elküldött, örök élete van, és nem jut ítéletre, hanem már átment a halálból az életre.


versetul 25

Bizony, bizony mondom nektek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának hangját, és akik hallják, élni fognak.


versetul 26

Mert ahogy az Atyának élete van önmagában, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában,


versetul 27

és hatalmat adott neki arra, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia.


versetul 28

Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját,


versetul 29

és kijönnek. Akik a jót cselekedték, feltámadnak az életre, akik pedig a gonoszt művelték, feltámadnak az ítéletre.


versetul 30

Én semmit sem tehetek magamtól; amint hallok, úgy ítélek, és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem.


versetul 31

Ha én magamról tanúskodom, tanúságtételem nem igaz.


versetul 32

Más az, aki tanúskodik mellettem, és tudom, hogy igaz az a tanúságtétel, amellyel tanúskodik mellettem.


versetul 33

Ti küldötteket menesztettetek Jánoshoz, és ő bizonyságot tett az igazságról.


versetul 34

Én a tanúságtételt nem embertől kapom – ezeket csak azért mondom, hogy ti üdvözüljetek.


versetul 35

Ő égő és fénylő lámpa volt, de ti csak egy ideig akartatok örvendezni világosságában.


versetul 36

De nekem nagyobb bizonyságom van Jánosénál, mert azok a dolgok, amelyeket rám bízott az Atya, hogy elvégezzem őket – tehát amiket cselekszem –, azok tesznek bizonyságot rólam, hogy az Atya küldött engem.


versetul 37

De maga az Atya is, aki elküldött engem, bizonyságot tett rólam. A hangját nem hallottátok soha, az arcát sem láttátok,


versetul 38

és igéje sincs maradandóan bennetek, mert nem hisztek annak, akit ő elküldött.


versetul 39

Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert úgy vélitek, hogy azokban van az örök életetek, pedig azok rólam tesznek bizonyságot,


versetul 40

de ti nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen!


versetul 41

Dicsőséget emberektől nem fogadok el,


versetul 42

de ismerlek titeket, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete.


versetul 43

Én az én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtatok be; ha más jön a maga nevében, azt befogadjátok.


versetul 44

Hogyan is tudnátok hinni, amikor egymástól vesztek dicsőséget, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely az egyetlen Istentől van?


versetul 45

De ne gondoljátok, hogy én vádollak majd titeket az Atyánál; van, aki vádoljon titeket: Mózes, akiben ti reménykedtek.


versetul 46

Mert ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, mert ő rólam írt.


versetul 47

Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én beszédeimnek?

Capitole:


Cărți