János evangéliuma

capitolul 17


Capitole:


versetul 1

Ezeket mondta Jézus, majd föltekintett az égre, és így szólt: Atyám, eljött az óra, dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a te Fiad is dicsőítsen téged,


versetul 2

amint hatalmat adtál neki minden emberen, hogy örök életet adjon mindazoknak, akiket neki adtál.


versetul 3

Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.


versetul 4

Én dicsőítettelek téged e földön, elvégeztem a munkát, amelyet rám bíztál, hogy végezzek.


versetul 5

Atyám, most te dicsőíts meg engem, te magadnál azzal a dicsőséggel, amely már a világ létele előtt az enyém volt tenálad.


versetul 6

Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és a te beszédedet megtartották.


versetul 7

Most megismerték, hogy mindaz, amit nekem adtál, tetőled van,


versetul 8

mert a beszédeket, amelyeket nekem adtál, nekik adtam, és ők befogadták, és igazán megismerték, hogy én tőled jöttem ki, és elhitték, hogy te küldtél engem.


versetul 9

Én értük könyörgök, nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid.


versetul 10

Az enyéim mind a tieid, és a tieid az enyéim, és megdicsőíttetem őbennük.


versetul 11

Én már nem vagyok többé a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!


versetul 12

Amíg velük voltam, megőriztem őket a te nevedben, amelyet nekem adtál; megtartottam őket, és senki sem veszett el közülük, csak a veszedelem fia, hogy az Írás beteljesüljön.


versetul 13

Most pedig hozzád megyek, de ezeket elmondom még a világban, hogy teljes legyen bennük az örömöm.


versetul 14

A te igédet nekik adtam, és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem a világból valók, mint ahogy én sem a világból való vagyok.


versetul 15

Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.


versetul 16

Nem a világból valók, mint ahogy én sem a világból való vagyok.


versetul 17

Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság.


versetul 18

Úgy, amint te elküldtél engem a világba, én is elküldtem őket a világba.


versetul 19

Én odaszentelem magamat értük, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban.


versetul 20

De nemcsak értük könyörgök, hanem azokért is, akik majd az ő beszédükre hisznek bennem,


versetul 21

hogy mindnyájan egyek legyenek, Atyám, mint te énbennem, és én tebenned, ők pedig mibennünk, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.


versetul 22

Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk:


versetul 23

Én őbennük, és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és úgy szeretted őket, amint engem szerettél.


versetul 24

Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is velem legyenek ott, ahol én vagyok, hogy megláthassák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már e világ teremtése előtt.


versetul 25

Igazságos Atyám! A világ nem ismert téged, de én ismertelek téged, és ők is felismerték, hogy te küldtél engem.


versetul 26

És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet legyen bennük, amellyel engem szerettél, és én is bennük legyek.

Capitole:


Cărți