János evangéliuma

capitolul 19


Capitole:


versetul 1

Akkor Pilátus elvitette Jézust, és megostoroztatta.


versetul 2

A katonák tövisből koronát fontak, és a fejére tették, bíborköntöst adtak rá,


versetul 3

majd elébe járultak, és azt mondták: Üdvöz légy, zsidók királya! És arcul csapdosták.


versetul 4

Pilátus pedig ismét kiment, és azt mondta nekik: Íme, kihozom őt nektek, hogy értsétek meg, hogy nem találok benne semmi bűnt.


versetul 5

Akkor kiment Jézus töviskoronát és bíborköntöst viselve, Pilátus pedig azt mondta nekik: Íme, az ember!


versetul 6

Amint meglátták őt a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: Feszítsd meg, feszítsd meg! Pilátus pedig azt mondta nekik: Vigyétek el őt ti, és feszítsétek meg, mert én nem találok benne bűnt.


versetul 7

De a zsidók így feleltek: Nekünk törvényünk van, és a mi törvényünk szerint meg kell halnia, mivelhogy Isten Fiává tette magát.


versetul 8

Amikor Pilátus ezt a beszédet meghallotta, még inkább megijedt.


versetul 9

Ismét bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézust: Honnan való vagy? De Jézus nem válaszolt.


versetul 10

Erre azt mondta neki Pilátus: Nekem nem válaszolsz? Nem tudod, hogy nekem hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, és hatalmam van arra, hogy megfeszítselek?


versetul 11

Jézus így válaszolt: Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked. Nagyobb bűne van azért annak, aki a kezedbe adott engem.


versetul 12

Ettől fogva Pilátus igyekezett őt szabadon bocsátani, de a zsidók azt kiáltozták: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja, mert aki magát királlyá teszi, ellene mond a császárnak!


versetul 13

Pilátus azért, amikor hallotta e beszédet, kihozatta Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet Kövezett udvarnak, héberül pedig Gabbatának neveztek.


versetul 14

A húsvét előkészületi napja volt, mintegy hat óra. És azt mondta a zsidóknak: Íme, a ti királyotok!


versetul 15

Azok pedig így kiáltoztak: Vidd el, vidd el, feszítsd meg! Azt mondta nekik Pilátus: A ti királyotokat feszítsem meg? A főpapok így feleltek: Nekünk nem királyunk van, hanem császárunk!


versetul 16

Akkor átadta nekik, hogy megfeszíttessék.


versetul 17

Átvették azért Jézust, ő pedig maga vitte a keresztfáját, és kiment az úgynevezett Koponya-helyre, amelyet héberül Golgotának hívnak.


versetul 18

Ott megfeszítették őt és vele másik kettőt kétfelől, középen Jézust.


versetul 19

Pilátus pedig egy feliratot is készített, és feltette a keresztfára. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA.


versetul 20

A zsidók közül sokan olvasták a feliratot, mert közel volt a városhoz az a hely, ahol Jézust megfeszítették, és héberül, latinul és görögül volt felírva.


versetul 21

A zsidók főpapjai pedig azt mondták Pilátusnak: Ne azt írd, hogy a zsidók királya, hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok.


versetul 22

Pilátus azt válaszolta: Amit megírtam, megírtam.


versetul 23

A katonák pedig, amikor megfeszítették Jézust, vették a ruháit, és négy részre osztották. Mindegyik katonának jutott egy rész, és még ott volt a köntöse. A köntös pedig varrás nélküli volt, felülről aljáig egybeszőtt.


versetul 24

Azt mondták azért egymásnak: Ezt ne hasogassuk el, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen! Azért, hogy beteljesedjék az Írás, amely ezt mondja: Megosztoztak ruháimon, és köntösömre sorsot vetettek. A katonák valóban így tettek.


versetul 25

Jézus keresztje mellett pedig ott állt az anyja és az anyjának a nővére, Mária, Klópás felesége és a magdalai Mária.


versetul 26

Jézus, amikor látta, hogy ott áll az anyja és az a tanítvány, akit szeretett, azt mondta az anyjának: Asszony, íme, a te fiad!


versetul 27

Azután azt mondta a tanítványnak: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva magához fogadta őt az a tanítvány.


versetul 28

Ezek után Jézus, tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, azt mondta: Szomjazom.


versetul 29

Volt ott egy ecettel telt edény. Egy ecettel átitatott szivacsot izsópra tűztek, és odanyújtották a szájához.


versetul 30

Miután Jézus elfogadta az ecetet, azt mondta: Elvégeztetett! És fejét lehajtva kibocsátotta lelkét.


versetul 31

Mivel előkészületi nap volt, és a zsidók nem akarták, hogy a testek szombaton a keresztfán maradjanak, mert az a szombat nagy ünnepnap volt, arra kérték Pilátust, hogy törjék el a lábszárcsontjukat, és vegyék le őket.


versetul 32

Eljöttek azért a katonák, és eltörték az elsőnek a lábszárcsontját, majd a másikét is, akit vele együtt feszítettek meg.


versetul 33

De amikor Jézushoz értek, és látták, hogy ő már halott, nem törték meg a lábszárcsontját,


versetul 34

hanem az egyik katona dárdával átszúrta az oldalát, és azonnal vér és víz jött ki abból.


versetul 35

Aki látta ezt, az tanúskodott erről, és igaz az ő tanúságtétele, és ő tudja, hogy a való igazat mondja, hogy ti is higgyetek.


versetul 36

Mert azért történtek ezek, hogy beteljesedjék az Írás: Csontja meg ne töressék.


versetul 37

Másutt pedig így szól az Írás: Néznek majd arra, akit átszúrtak.


versetul 38

Ezek után pedig az arimátiai József, aki Jézus tanítványa volt, de csak titokban, a zsidóktól való félelem miatt, azt kérte Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. És Pilátus megengedte neki. Elment tehát, és levette a testet.


versetul 39

Még Nikodémus is eljött, aki éjszaka ment először hozzá, és mintegy száz font mir­hából és aloéból való kenetet hozott.


versetul 40

Vették tehát Jézus testét, és begöngyölték lepedőkbe az illatszerekkel együtt, ahogyan a zsidóknál szokás temetni.


versetul 41

Azon a helyen pedig, ahol megfeszítették, volt egy kert és a kertben egy új sír, amelybe még senkit sem helyeztek.


versetul 42

Mivel az a sír közel volt, abba helyezték Jézust a zsidók előkészületi napja miatt.

Capitole:


Cărți