János evangéliuma

capitolul 21


Capitole:


versetul 1

Ezek után ismét megjelent Jézus a tanítványoknak a Tiberiás-tengernél. Megjelenése pedig így történt.


versetul 2

Együtt volt Simon Péter és Tamás, akit Ikernek hívtak, Nátánaél a galileai Kánából, Zebedeus fiai és még kettő a tanítványai közül.


versetul 3

Simon Péter azt mondta nekik: Elmegyek halászni. Mire ők azt válaszolták: Mi is veled megyünk. Elmentek, és hajóba szálltak, de azon az éjszakán nem fogtak semmit.


versetul 4

Amikor pedig már reggeledett, megállt Jézus a parton, a tanítványok azonban nem ismerték meg, hogy Jézus az.


versetul 5

Jézus akkor megkérdezte tőlük: Fiaim, van valami ennivalótok? Azt felelték neki: Nincsen.


versetul 6

Ő pedig azt mondta nekik: Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok. Kivetették hát, de kivonni már nem bírták a halak sokasága miatt.


versetul 7

Akkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, ezt mondta Péternek: Az Úr van ott! Simon Péter azért, amikor hallotta, hogy az Úr van ott, magára vette az ingét, mert mezítelen volt, és bevetette magát a tengerbe.


versetul 8

A többi tanítvány pedig a hajón jött, mert nem messze voltak a parttól, hanem mintegy kétszáz könyöknyire, és kivonták a hálót a halakkal.


versetul 9

Amikor partra szálltak, látták, hogy parázs van ott, és azon hal és kenyér.


versetul 10

Jézus pedig azt mondta nekik: Hozzatok a halakból, amit most fogtatok!


versetul 11

Simon Péter beszállt, és kivonta a hálót a partra, amely telve volt nagy halakkal, százötvenhárommal, és noha ennyi volt, mégsem szakadozott a háló.


versetul 12

Jézus azt mondta nekik: Gyertek, egyetek! A tanítványok közül pedig senki sem merte megkérdezni tőle: Ki vagy te? Tudták ugyanis, hogy az Úr az.


versetul 13

Jézus akkor odament, vette a kenyeret, és nekik adta, és ugyanúgy a halat is.


versetul 14

Ezzel már harmadszor jelent meg Jézus a tanítványainak, miután feltámadt a halottak közül.


versetul 15

Miután ettek, azt mondta Jézus Simon Péternek: Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem ezeknél? Ő azt mondta: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek! Ő így szólt: Legeltesd az én bárányaimat!


versetul 16

Majd másodszor is megkérdezte: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Ő pedig azt válaszolta: Igen, Uram, te tudod, hogy én szeretlek téged. Mire Jézus azt mondta neki: Őrizd az én juhaimat!


versetul 17

Majd harmadszor is azt mondta neki: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Megszomorodott Péter, hogy harmadszor is azt kérdezte: Szeretsz-e engem? És azt mondta neki: Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy én szeretlek téged. Jézus azt mondta neki: Legeltesd az én juhaimat!


versetul 18

Bizony, bizony mondom neked, amikor ifjabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál, amikor pedig megöregszel, kinyújtod a kezedet, és más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.


versetul 19

Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal dicsőíti majd meg Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: Kövess engem!


versetul 20

Péter pedig megfordult, látta, hogy követi az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsora közben az ő keblére hajolt, és megkérdezte: Uram, ki az, aki elárul téged?


versetul 21

Őt látta Péter, amikor azt kérdezte Jézustól: Uram, vele pedig mi lesz?


versetul 22

Jézus pedig azt válaszolta: Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engem!


versetul 23

Elterjedt azért ez a beszéd a testvérek között, hogy az a tanítvány nem hal meg, pedig Jézus nem azt mondta neki, hogy nem hal meg, hanem ezt: Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád?


versetul 24

Ez az a tanítvány, aki bizonyságot tesz ezekről, és aki megírta ezeket, és tudjuk, hogy az ő bizonyságtétele igaz.


versetul 25

De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha egyenként megíratnának, úgy vélem, hogy maga a világ sem tudná befogadni azokat a könyveket, amelyeket írnának.

Capitole:


Cărți