⚠️ Atenție! Această traducere reflectă învățăturile Bisericii Martorilor lui Iehova.

Máté evangéliuma

capitolul 17


Capitole:


versetul 1

Hat nappal később Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és annak testvérét, Jánost, és felvitte őket egy magas hegyre, ahol magukban lehettek.


versetul 2

És elváltozott előttük: az arca fénylett, mint a nap, a felsőruhája pedig ragyogott, mint a fény.


versetul 3

Ekkor megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek Jézussal.


versetul 4

Péter erre ezt mondta Jézusnak: „Uram, jó itt nekünk. Ha szeretnéd, felverek itt három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.”


versetul 5

Még beszélt, amikor egy fényes felhő árnyékot vetett rájuk, és hang hallatszott a felhőből: „Ő az én szeretett Fiam, akiben örömömet lelem. Figyeljetek rá!”


versetul 6

Amikor a tanítványok ezt meghallották, arcra borultak, és nagyon megijedtek.


versetul 7

Jézus ekkor odament hozzájuk, megérintette őket, és ezt mondta: „Keljetek fel! Ne féljetek!”


versetul 8

Amikor a tanítványok felnéztek, senkit sem láttak, csak Jézust.


versetul 9

Amint jöttek lefelé a hegyről, Jézus megparancsolta nekik: „Senkinek se mondjátok el a látomást, míg fel nem támad az Emberfia a halottak közül.”


versetul 10

A tanítványok azonban megkérdezték tőle: „Miért mondják akkor az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?”


versetul 11

Ő ezt felelte: „Illés bizony eljön, és mindent helyre fog állítani.


versetul 12

De mondom nektek, hogy Illés már eljött, és nem ismerték fel őt, hanem azt tették vele, amit akartak. Az Emberfia is ugyanígy szenved majd miattuk.”


versetul 13

Ekkor a tanítványok megértették, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.


versetul 14

Amikor a sokaság felé tartottak, odament hozzá egy ember, letérdelt előtte, és ezt mondta:


versetul 15

„Uram, könyörülj a fiamon, mivel epilepsziás, és nagyon beteg! Gyakran esik tűzbe vagy vízbe.


versetul 16

Elvittem a tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani.”


versetul 17

Jézus ezt felelte: „Ó, hitetlen és romlott nemzedék, meddig kell veletek maradnom? Meddig kell elviselnem titeket? Hozzátok ide hozzám!”


versetul 18

Jézus ekkor megszidta a démont, és az kiment a fiúból, és a fiú még abban az órában meggyógyult.


versetul 19

Erre a tanítványok külön odamentek Jézushoz, és megkérdezték tőle: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?”


versetul 20

Ő így szólt hozzájuk: „Mert kevés a hitetek. Biztosak lehettek benne, hogy ha csak akkora hitetek van, mint egy mustármag, és azt mondjátok ennek a hegynek: »Menj innen oda«, az odamegy, és semmi sem lesz nektek lehetetlen.”


versetul 21

[Ez a fajta azonban nem megy ki másképp, csak imával és böjtöléssel.]


versetul 22

Amikor együtt voltak Galileában, Jézus ezt mondta nekik: „Az Emberfiát átadják az ellenségeinek,


versetul 23

megölik, és a harmadik napon feltámad.” Ekkor nagyon bánatosak lettek.


versetul 24

Miután megérkeztek Kapernaumba, a kétdrachmás adót szedők Péterhez mentek, és megkérdezték tőle: „A tanítótok nem fizeti a kétdrachmás adót?”


versetul 25

Ő ezt mondta: „De igen.” Amikor azonban belépett a házba, Jézus megelőzve őt megkérdezte: „Mit gondolsz, Simon? A föld királyai kiktől szednek vámot vagy adót? A fiaiktól vagy az idegenektől?”


versetul 26

Amikor azt mondta, hogy „az idegenektől”, Jézus így szólt hozzá: „Akkor hát a fiaknak nem kell adót fizetniük.


versetul 27

De hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj a tengerhez, dobj be egy horgot. Fogd az első horogra akadó halat, nyisd ki a száját, és találsz benne egy ezüstpénzt. Add oda nekik értem és érted.”

Capitole:


Cărți