Péter apostolnak közönséges első levele

3. fejezet


Fejezetek:

1 2 3 4 5


1. vers

Hasonlóképen az asszonyok engedelmeskedjenek az ő férjöknek, hogy ha némelyek nem engedelmeskednének is az ígének, feleségük magaviselete által íge nélkül is megnyeressenek;


2. vers

Szemlélvén a ti félelemben való feddhetetlen életeteket.


3. vers

A kinek ékessége ne legyen külső, hajuknak fonogatásából és aranynak felrakásából vagy öltözékek felvevéséből való;


4. vers

Hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, a mi igen becses az Isten előtt.


5. vers

Mert így ékesítették magokat hajdan ama szent asszonyok is, a kik Istenben reménykedtek, engedelmeskedvén az ő férjöknek.


6. vers

Miként Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, urának nevezvén őt, a kinek gyermekei lettek, ha jót cselekesztek, és semmi félelemtől nem rettegtek.


7. vers

A férfiak hasonlóképen, együtt lakjanak értelmes módon feleségükkel,az asszonyi nemnek, mint gyöngébb edénynek, tisztességet tévén, mint a kik örökös társaik az élet kegyelmében; hogy a ti imádságaitok meg ne hiúsuljanak.


8. vers

Végezetre mindnyájan legyetek egyértelműek, rokonérzelműek, atyafiszeretők, irgalmasak, kegyesek:


9. vers

Nem fizetvén gonoszszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sőt ellenkezőleg áldást mondván, tudva, hogy arra hivattatok el, hogy áldást örököljetek,


10. vers

Mert a ki akarja az életet szeretni, jó napokat látni, tiltsa meg nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot:


11. vers

Forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót; keresse a békességet, és kövesse azt.


12. vers

Mert az Úr szemei az igazakon vannak, és az ő fülei azoknak könyörgésein; az Úr orczája pedig a gonoszt cselekvőkön.


13. vers

És kicsoda az, a ki bántalmaz titeket, ha a jónak követői lesztek?


14. vers

De ha szenvedtek is az igazságért, boldogok vagytok,azoktól való félelemből pedig ne féljetek, se zavarba ne essetek;


15. vers

Az Úr Istent pedig szenteljétek meg a ti szívetekben. Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, a ki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről, szelídséggel és félelemmel:


16. vers

Jó lelkiismeretetek lévén; hogy a miben rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, megszégyenüljenek a kik gyalázzák a ti Krisztusban való jó élteteket.


17. vers

Mert jobb ha jót cselekedve szenvedtek, ha így akarja az Isten akarata, hogynem gonoszt cselekedve.


18. vers

Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, mint igaz a nem igazakakért, hogy minket Istenhez vezéreljen; megölettetvén ugyan test szerint, de megeleveníttetvén lélek szerint;


19. vers

A melyben elmenvén, a tömlöczben lévő lelkeknek is prédikált,


20. vers

A melyek engedetlenek voltak egykor, mikor egyszer várt az Isten béketűrésre a Noé napjaiban, a bárka készítésekor, a melyben kevés, azaz nyolcz lélek tartatott meg víz által;


21. vers

A mi minket is megtart most képmás gyanánt, mint keresztség, a mi nem a test szenyjének lemosása, hanem jó lelkiismeret keresése Isten iránt, a Jézus Krisztus feltámadása által;


22. vers

A ki Istennek jobbján van, felmenvén a mennybe; a kinek alávettettek az angyalok, hatalmasságok és erők.

Fejezetek:


Könyvek