Sámuel második könyve

22. fejezet


Fejezetek:

6 7 22


1. vers

És elmondotta Dávid az Örökkévaló előtt e dalnak szavait azon a napon, midőn megmentette őt az Örökkévaló ellenségeinek kezéből és Sáúl kezéből.


2. vers

És szólott: Az Örökkévaló az én szirtem és váram és megmentőm!


3. vers

Istenem, sziklaváram, akiben menedéket találok, pajzsom, üdvöm erőssége, fellegváram, menedékem, segítőm, aki erőszaktól megment engem!


4. vers

A Dicsőségest hívom, az Örökkévalót és megmenekülök ellenségeimtől!


5. vers

Mert körülvettek engem a halál hullámai, rémítettek a vésznek árjai.


6. vers

Az alvilág kötelékei körülfogtak, elém siettek a halálnak tőrei;


7. vers

midőn veszélyben voltam, hívtam az Örökkévalót és Istenemhez kiáltottam és Ő meghallgatta hangomat szent lakából és esdeklésem eljutott Hozzá.


8. vers

És ekkor megrendült, ingadozott a föld, az égnek alapzatai rengtek és ingadoztak, mert föltámadt haragja,


9. vers

indulatában füst szállt föl és pusztító tűz, lángoló üszkök lobogtak belőle


10. vers

és lehajtotta az égboltozatot és leszállt és felhőtábor gomolygott lába alatt


11. vers

és száguldott Kérúbon és repült és megjelent viharszárnyakon


12. vers

és sátorként helyezte maga körül a sötétséget, vizek zúdulását, az égboltozat fellegeit.


13. vers

Megjelenésének fényétől tüzes zsarátnokok égtek


14. vers

és dörgés hangján szólt az égből az Örökkévaló és a Legfölsőbb Lény hallatja hangját


15. vers

és nyilakat küld és szétszórja elleneit, villámot és elűzi őket.


16. vers

És föltárultak a tenger mélységének medrei, láthatókká lesznek a világnak alapkövei az Örökkévalónak indulatától, az Ő lehelletének fuvalmától.


17. vers

A magasból küldi segítségét, fölemel engem, kiemel a rengeteg vizekből,


18. vers

megment hatalmas ellenségeimtől, gyűlölőimtől, akik erősebbek nálam;


19. vers

elém törnek szerencsétlenségem napján, de az Örökkévaló támaszom lett


20. vers

és szabad térre vezérelt engem, kiszabadított, mert kedvét lelte bennem.


21. vers

Aztán igaz voltom szerint bánt velem az Örökkévaló, kezem tisztasága szerint részesített jutalomban.


22. vers

Mert őriztem az Örökkévalónak útjait és nem tértem el gonoszságra az én Istenemtől,


23. vers

mert minden rendelete előttem van és törvényeitől nem fordulok el


24. vers

és teljesen az Övé voltam és őrizkedtem bűntől;


25. vers

azért az Örökkévaló igaz voltom szerint adott jutalmat nékem, tisztaságom szerint, mely szeme előtt volt.


26. vers

A kegyessel kegyesen bánsz, a gáncstalan hőssel gáncstalanul,


27. vers

a tisztával tisztán bánsz és a fondorral ziláltan!


28. vers

De a szegény népet megsegíted és a fennhéjazókra leirányítod szemedet.


29. vers

Bizony Te vagy az én szövétnekem, Örökkévaló; az Örökkévaló deríti föl a sötétséget körülöttem.


30. vers

Bizony Tevéled rohanok támadásra hadsereg ellen, Istenemmel intézek rohamot várfalakra.


31. vers

Az Isten útja tökéletes, az Örökkévaló igéje színtiszta, pajzsa Ő az összes Benne bízóknak.


32. vers

Hát hol van Isten az Örökkévalón kívül, hol van oltalomnak szirtje a mi Istenünkön kívül?


33. vers

Isten az én erős váram és a Tökéletes teszi szabaddá utamat.


34. vers

Olyanná teszi lábamat, mint az őzünöké és bérceimen szilárdan enged állni,


35. vers

kezemet megtanítja hadviselésre és ércíjon biztossá teszi karjaimat.


36. vers

Azontúl nekem adtad üdvöd pajzsát és kegyességed naggyá tesz engem.


37. vers

Alattam lépteimet téressé teszed és nem ingadoznak lábaim:


38. vers

üldözöm ellenségeimet és megsemmisítem őket, nem térek vissza, míg el nem pusztultak;


39. vers

pusztítom, zúzom őket, nem kelnek föl, elesnek lábaim előtt,


40. vers

mert te öveztél erővel a harcra, Te görnyeszted le ellenségeimet előttem.


41. vers

És nyakszirttel fordítod felém ellenségeimet, gyűlölőimet, hogy megsemmisítsem őket.


42. vers

Visszanéznek, de nincs segítőjük, az Örökkévaló felé intenek, de nem felel nekik.


43. vers

Fölmorzsolom őket, mint a föld porát, mint az utcák sarát taposom, tiprom a földre őket.


44. vers

Te megszabadítottál engem népem viszálykodásaitól, őriztél engem, hogy nemzetek feje legyek; nép, amelyet nem is ismertem, szolgál nekem,


45. vers

idegenek fiai hízelkednek nekem, fülhallomásra engedelmeskednek nekem,


46. vers

idegenek fiai ellankadnak, remegve jönnek váraikból.


47. vers

Él az Örökkévaló, áldott az én szirtem, és legyen magasztalva az én Istenem, az én üdvöm kősziklája.


48. vers

Az Isten, aki elégtételt szerez nekem és leszállít népeket hatalmam alá,


49. vers

engem kiszabadít ellenségeim közül, az ellenem támadók fölé emelsz és az erőszak emberétől megmentesz;


50. vers

azért hálát adok Néked Örökkévaló a nemzetek előtt és nevednek hálaéneket zengek.


51. vers

Segítség őrtornya Ő kiszemelt királya számára; szeretetet gyakorol fölkentjével, Dáviddal és ivadékával mindörökké.

Fejezetek:


Könyvek