János evangéliuma

capítulo 5


Capítulos:


Jézus beteget gyógyít szombaton a Betesdánál


verso 1

Ezek után ünnepük volt a zsidóknak, és felment Jézus Jeruzsálembe.


verso 2

Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van.

Neh 3,1


verso 3

A betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ezekben, és várták a víz megmozdulását.


verso 4

Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett.


verso 5

Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében.


verso 6

Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: Akarsz-e meggyógyulni?


verso 7

A beteg így válaszolt neki: Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe. Amíg én odaérek, más lép be előttem.


verso 8

Jézus ezt mondta neki: Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj!


verso 9

És azonnal meggyógyult ez az ember, felvette az ágyát, és járt. Aznap pedig szombat volt.


verso 10

A zsidók ekkor így szóltak a meggyógyított emberhez: Szombat van, nem szabad felvenned az ágyadat.


verso 11

Ő így válaszolt nekik: Aki meggyógyított, az mondta nekem: Vedd az ágyadat, és járj!


verso 12

Megkérdezték tőle: Ki az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd fel, és járj?

Mt 12,2; Lk 6,2; Jer 17,21


verso 13

De a meggyógyított ember nem tudta, hogy ki az, mert Jézus félrehúzódott az ott tartózkodó sokaság miatt.


verso 14

Ezek után találkozott vele Jézus a templomban, és ezt mondta neki: Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled.


verso 15

Elment ez az ember, és megmondta a zsidóknak, hogy Jézus az, aki meggyógyította.


A Fiú feltámaszt és ítél


verso 16

Azért üldözték a zsidók Jézust, mert szombaton tette ezt.


verso 17

Jézus így szólt hozzájuk: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.


verso 18

Ezért azután a zsidók még inkább meg akarták ölni, mert nemcsak megtörte a szombatot, hanem saját Atyjának is nevezte Istent, és így egyenlővé tette magát az Istennel.


verso 19

Megszólalt tehát Jézus, és ezeket mondta nekik: Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya, mert amit ő tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon.

Mt 11,27


verso 20

Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit ő tesz. És ezeknél nagyobb tetteket is mutat majd neki, hogy ti csodálkozzatok.


verso 21

Mert ahogy az Atya feltámasztja a halottakat, és életre kelti őket, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.

5Móz 32,39


verso 22

Az Atya nem is ítél meg senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta át,

1Jn 2,23


verso 23

hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik. Aki nem tiszteli a Fiút, az nem tiszteli az Atyát sem, aki őt elküldte.


verso 24

Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.

1Jn 3,14


verso 25

Bizony, bizony, mondom nektek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak.


verso 26

Mert ahogyan az Atyának van önmagában élete, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában.

1Jn 5,20


verso 27

Sőt arra is adott neki hatalmat, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia.

Dán 7,10; Mt 25,31


verso 28

Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját,

1Tim 4,16


verso 29

és kijönnek: akik a jót tették, az életre támadnak fel, akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel.

Dán 12,2; Róm 2,6


verso 30

Én önmagamtól nem tehetek semmit: ahogyan tőle hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem.


Jézusról tanúskodnak a cselekedetei, az Atya és az Írás


verso 31

Ha én magamról tennék bizonyságot, az én bizonyságtételem nem volna igaz.


verso 32

Más az, aki bizonyságot tesz énrólam, és tudom, hogy igaz az a bizonyságtétel, amellyel rólam tanúskodik.


verso 33

Ti elküldtetek Jánoshoz, és ő bizonyságot tett az igazságról.

1Jn 5,9


verso 34

Nekem azonban nincs szükségem embertől való bizonyságtételre, hanem azért mondom ezeket, hogy ti üdvözüljetek.


verso 35

Ő volt az égő és világító fáklya, de ti csak egy ideig akartatok az ő világosságában örvendezni.


verso 36

Nekem azonban Jánosénál nagyobb bizonyságtételem van. Mert a tettek, amelyeket átadott nekem az Atya, hogy teljesítsem azokat, ezek a tetteim maguk tanúskodnak arról, hogy engem az Atya küldött el.


verso 37

Az Atya, aki elküldött engem, ő tett bizonyságot rólam. Az ő hangját nem hallottátok soha, arcát sem láttátok,


verso 38

és az igéje sem marad meg bennetek, mert annak, akit ő elküldött, nem hisztek.


verso 39

Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot,

Ézs 34,16; 2Tim 3,15


verso 40

és mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.


verso 41

Én nem fogadok el dicsőséget emberektől,


verso 42

rólatok viszont tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete.


verso 43

Én az Atyám nevében jöttem, mégsem fogadtatok be; ha más a maga nevében jön, azt befogadjátok.


verso 44

Hogyan tudnátok hinni ti, akik egymástól fogadtok el dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?


verso 45

Ne gondoljátok, hogy én foglak vádolni benneteket az Atyánál. Van, aki vádol benneteket: Mózes, akiben ti reménykedtek.


verso 46

Mert ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem: mert ő énrólam írt.


verso 47

Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, akkor az én beszédeimnek hogyan hinnétek?

Capítulos:


Libros