A Máté írása szerint való szent evangyéliom
capítulo 27
verso 1
Mikor pedig reggel lőn, tanácsot tartának mind a főpapok és a nép vénei Jézus ellen, hogy őt megöljék.
verso 2
És megkötözvén őt, elvivék, és átadák őt Ponczius Pilátusnak a helytartónak.
verso 3
Akkor látván Júdás, a ki őt elárulá, hogy elítélték őt, megbánta dolgát, és visszavivé a harmincz ezüst pénzt a főpapoknak és a véneknek,
verso 4
Mondván: Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért. Azok pedig mondának: Mi közünk hozzá? Te lássad.
verso 5
Ő pedig eldobván az ezüst pénzeket a templomban, eltávozék; és elmenvén felakasztá magát.
verso 6
A főpapok pedig felszedvén az ezüst pénzeket, mondának: Nem szabad ezeket a templom kincsei közé tennünk, mert vérnek ára.
verso 7
Tanácsot ülvén pedig, megvásárlák azon a fazekasnak mezejét idegenek számára való temetőnek.
verso 8
Ezért hívják ezt a mezőt vérmezejének mind e mai napig.
verso 9
Ekkor teljesedék be a Jeremiás próféta mondása, a ki így szólott: És vevék a harmincz ezüst pénzt, a megbecsültnek árát, a kit Izráel fiai részéről megbecsültek,
verso 10
És adák azt a fazekas mezejéért, a mint az Úr rendelte volt nékem.
verso 11
Jézus pedig ott álla a helytartó előtt; és kérdezé őt a helytartó, mondván: Te vagy-é a zsidók királya? Jézus pedig monda néki: Te mondod.
verso 12
És mikor vádolák őt a főpapok és a vének, semmit sem felele.
verso 13
Akkor monda néki Pilátus: Nem hallod-é, mily sok bizonyságot tesznek ellened?
verso 14
És nem felele néki egyetlen szóra sem, úgy hogy a helytartó igen elcsodálkozék.
verso 15
Ünnepenként pedig egy foglyot szokott szabadon bocsátani a helytartó a sokaság kedvéért, a kit akarának.
verso 16
Vala pedig akkor egy nevezetes foglyuk, a kit Barabbásnak hívtak.
verso 17
Mikor azért egybegyülekezének, monda nékik Pilátus: Melyiket akarjátok hogy elbocsássam néktek: Barabbást-é, vagy Jézust, a kit Krisztusnak hívnak?
verso 18
Mert jól tudja vala, hogy irigységből adák őt kézbe.
verso 19
A mint pedig ő az ítélőszékben ül vala, külde ő hozzá a felesége, ezt üzenvén: Ne avatkozzál amaz igaz ember dolgába; mert sokat szenvedtem ma álmomban ő miatta.
verso 20
A főpapok és vének pedig reá beszélék a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el.
verso 21
Felelvén pedig a helytartó, monda nékik: A kettő közül melyiket akarjátok, hogy elbocsássam néktek? Azok pedig mondának: Barabbást.
verso 22
Monda nékik Pilátus: Mit cselekedjem hát Jézussal, a kit Krisztusnak hívnak? Mindnyájan mondának: Feszíttessék meg!
verso 23
A helytartó pedig monda: Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig még inkább kiáltoznak vala, mondván: Feszíttessék meg!
verso 24
Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ, hanem még nagyobb háborúság támad, vizet vévén, megmosá kezeit a sokaság előtt, mondván: Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől; ti lássátok!
verso 25
És felelvén az egész nép, monda: Az ő vére mi rajtunk és a mi magzatainkon.
verso 26
Akkor elbocsátá nékik Barabbást; Jézust pedig megostoroztatván, kezökbe adá, hogy megfeszíttessék.
verso 27
Akkor a helytartó vitézei elvivék Jézust az őrházba, és oda gyűjték hozzá az egész csapatot.
verso 28
És levetkeztetvén őt, bíbor palástot adának reá.
verso 29
És tövisből fonott koronát tőnek a fejére, és nádszálat a jobb kezébe; és térdet hajtva előtte, csúfolják vala őt, mondván: Üdvöz légy zsidóknak királya!
verso 30
És mikor megköpdösék őt, elvevék a nádszálat, és a fejéhez verdesik vala.
verso 31
És miután megcsúfolták, levevék róla a palástot és az ő maga ruháiba öltözteték; és elvivék, hogy megfeszítsék őt.
verso 32
Kifelé menve pedig találkozának egy czirénei emberrel, a kit Simonnak hívnak vala; ezt kényszeríték, hogy vigye az ő keresztjét.
verso 33
És mikor eljutának arra a helyre, a melyet Golgothának, azaz koponya helyének neveznek,
verso 34
Méreggel megelegyített eczetet adának néki inni; és megízlelvén, nem akara inni.
verso 35
Minek utána pedig megfeszíték őt, eloszták az ő ruháit, sorsot vetvén; hogy beteljék a próféta mondása: Megosztozának az én ruháimon, és az én köntösömre sorsot vetének.
verso 37
És feje fölé illeszték az ő kárhoztatásának okát, oda írván: Ez Jézus, a zsidók királya.
verso 38
Akkor megfeszítének vele együtt két latrot, egyiket jobbkéz velől, és a másikat balkéz felől.
verso 39
Az arramenők pedig szidalmazzák vala őt, fejüket hajtogatván.
verso 40
És ezt mondván: Te, ki lerontod a templomot és harmadnapra fölépíted, szabadítsd meg magadat; ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!
verso 41
Hasonlóképen a főpapok is csúfolódván az írástudókkal és a vénekkel egyetemben, ezt mondják vala:
verso 42
Másokat megtartott, magát nem tudja megtartani. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és majd hiszünk néki.
verso 43
Bízott az Istenben; mentse meg most őt, ha akarja; mert azt mondta: Isten Fia vagyok.
verso 44
A kiket vele együtt feszítének meg, a latrok is ugyanazt hányják vala szemére.
verso 45
Hat órától kezdve pedig sötétség lőn mind az egész földön, kilencz óráig.
verso 46
Kilencz óra körül pedig nagy fenszóval kiálta Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? azaz: Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet?
verso 47
Némelyek pedig az ott állók közül, a mint ezt hallák, mondának: Illést hívja ez.
verso 48
És egy közülök azonnal oda futamodván, egy szivacsot vőn, és megtöltvén eczettel és egy nádszálra tűzvén, inni ád vala néki.
verso 49
A többiek pedig ezt mondják vala: Hagyd el, lássuk eljő-é Illés, hogy megszabadítsa őt?
verso 50
Jézus pedig ismét nagy fenszóval kiáltván, kiadá lelkét.
verso 51
És ímé a templom kárpítja fölétől aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének;
verso 52
És a sírok megnyílának, és sok elhúnyt szentnek teste föltámada.
verso 53
És kijövén a sírokból, a Jézus föltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelenének.
verso 54
A százados pedig és a kik ő vele őrizték vala Jézust, látván a földindulást és a mik történtek vala, igen megrémülének, mondván: Bizony, Istennek Fia vala ez!
verso 55
Sok asszony vala pedig ott, a kik távolról szemlélődnek vala, a kik Galileából követték Jézust, szolgálván néki;
verso 56
Ezek közt volt Mária Magdaléna, és Mária a Jakab és Józsé anyja, és a Zebedeus fiainak anyja.
verso 57
Mikor pedig beesteledék, eljöve egy gazdag ember Arimathiából, név szerint József, a ki maga is tanítványa volt Jézusnak;
verso 58
Ez Pilátushoz menvén, kéri vala a Jézus testét. Akkor parancsolá Pilátus, hogy adják át a testet.
verso 59
És magához vévén József a testet, begöngyölé azt tiszta gyolcsba,
verso 60
És elhelyezé azt a maga új sírjába, a melyet a sziklába vágatott: és a sír szájára egy nagy követ hengerítvén, elméne.
verso 61
Ott vala pedig Mária Magdaléna és a másik Mária, a kik a sír átellenében ülnek vala.
verso 62
Másnap pedig, a mely péntek után következik, egybegyűlének a főpapok és a farizeusok Pilátushoz,
verso 63
Ezt mondván: Uram, emlékezünk, hogy az a hitető még életében azt mondotta volt: Harmadnapra föltámadok.
verso 64
Parancsold meg azért, hogy őrizzék a sírt harmadnapig, ne hogy az ő tanítványai odamenvén éjjel, ellopják őt és azt mondják a népnek: Feltámadott a halálból; és az utolsó hitetés gonoszabb legyen az elsőnél.
verso 65
Pilátus pedig monda nékik: Van őrségetek; menjetek, őríztessétek, a mint tudjátok.
verso 66
Ők pedig elmenvén, a sírt őrizet alá helyezék, lepecsételvén a követ, az őrséggel.
Libros
