Sámuel második könyve

capítulo 17


Capítulos:


verso 1

Achitófel ekkor így szólt Absolonhoz: Ki akarnék választani tizenkétezer embert, hogy elinduljak, s még az éjjel üldözőbe vegyem Dávidot;


verso 2

rajta ütök, amíg kimerült és a keze lankadt. Így megriasztom, s megfut mind az a nép, amely vele van. Az egyedül maradó királyt pedig leverem.


verso 3

Ezzel visszatérítem az egész népet hozzád. Az az ember, akinek te az életére törsz, annyi, mint az egész. Ha ő elvész az egész nép sértetlen marad.


verso 4

Absolon szemében helyesnek (egyenesnek) látszott ez a dolog, valamint Izrael összes véneinek szemében is.


verso 5

De Absolon így szólott: hívjátok csak az árki Chusait is, hallgassuk meg, mi van az ő szájában!


verso 6

Mikor Chusai bement Absolonhoz, Absolon megkérdezte őt: így és így beszélt Achitófel; megegyük-e amit mond? Ha nem akkor beszélj te!


verso 7

Ez egyszer nem jó tanács, amelyet Achitófel tanácsolt! – felelte Chusai Absolonnak


verso 8

Te tudod – szólt Chusai, hogy atyád és emberei vitézek és elkeseredett lelkűek, mint a kölykeitől megfosztott medve a mezőn. Atyád harcias férfi, ki nem hál együtt a néppel.


verso 9

Most is valami gödörben vagy más helyen rejtőzködik, s úgy lesz majd, hogy mindjárt az elején el fognak esni egyesek, azt meghallják, s azt fogják mondani: vereség érte a népet, mely Absolont követi!


verso 10

Még az erős is, kinek szíve olyan, mint az oroszlán szíve, egészen megolvad, mert Izrael tudja, hogy atyád vitéz, s erősek azok, akik vele vannak!


verso 11

Hiszen ezért tanácsolom: minden áron melléd kell gyűjteni Dántól Bérsebáig egész Izraelt olyan tömegben, mint amilyen a tengerparti föveny; aztán magad vonulj velük harcba!


verso 12

Ha aztán, valamely helyen, ahol éppen található elérjük, úgy esünk rá, mint harmat a talajra, s nem marad meg egy sem belőle, s valamennyi emberéből, akik vele vannak!


verso 13

Ha valamely városba gyűlnének be, egész Izrael köteleket vinne abba a városba, s elvonszolnánk azt egy patakmederbe, míg nem maradna belőle egy kövecske sem.


verso 14

Absolon és az izraeliek valamennyien ezt felelték: jobb az árki Chusai tanácsa Achitófel tanácsánál! Isten parancsolta ugyanis, hogy az Achitófel jó tanácsát átváltoztassák, hogy ezzel Jahve elhozza veszedelmet Absolonra.


verso 15

Chusai ezután így szólott Cádókhoz és Abjátárhoz: a főpapokhoz: így és így nyilatkozott Achitófel Absolon előtt és Izrael vénei előtt, és ezt meg ezt a tanácsot adtam én.


verso 16

Most hát küldjetek el sietve és jelentsétek meg Dávidnak: ne töltsd a mai éjszakát a puszta sivatagában, hanem okvetlenül kelj át, hogy pusztulás ne érje a királyt és az egész népet, melye vele van.


verso 17

Jonatán és Achimác ott állottak a Kémek forrásánál. Ám jött egy szolgáló és megjelentette nekik a dolgot: ők pedig elmentek és megjelentették Dávid királynak; nem mehettek be ugyanis a városba, hogy ott mutogassák magukat.


verso 18

De meglátta őket egy fiú és jelentést tett Absolonnak. Sietve ment el hát a kettő, s betértek Bachurimban egy embernek a házába, kinek udvarán volt egy vízverem, abba lementek.


verso 19

Az asszony fogott egy takarót és azt ráterítette a verem szájára, aztán gabona magvakat szórt rá, úgy hogy nem lehetett semmit fölismerni.


verso 20

Mikor Absolon szolgái bementek a házba az asszonyhoz, s megkérdezték: hol vannak Achimác és Jonatán? – az asszony így felelt nekik: – általkeltek a víztócsán. Azok keresték, de nem találták őket. Azzal visszatértek Jeruzsálembe.


verso 21

Elmenetelük után azok feljöttek veremből, elmentek és jelentést tettek Dávid királynak. –Keljetek fel és sietve keljetek át – mondták neki – a vizen, mert így és így beszélt felőletek Achitófel.


verso 22

Úgyhogy Dávid és az egész vele levő nép fölkeltek és általmentek a Jordánon még a reggeli szürkületig.


verso 23

Mikor Achitófel látta, hogy tanácsát nem valósították meg, megnyergelte szamarát, fölkelt s házába ment a maga városába, s miután rendelkezett házával, felakasztotta magát és meghalt. Atyja sírjában temették el.


verso 24

Mikor Dávid Machanaimba ment, Absolon átkelt a Jordánon a vele levő izraeli férfiak is mind.


verso 25

Joáb helyére a sereg fölé Absolon Amáshát tette. Amáshá egy Jitra nevű izmaelita férfi fia volt, ki bement volt Abigailhoz, Náchás leányához, ki Cerujjának, Joáb anyjának leánytestvére volt.


verso 26

Izrael és Absolon Gileád földén tábort ütöttek.


verso 27

Mikor Dávid Machanaimba ment, Náchás fia, Sobi, Ammon fiainak Rabbájából, továbbá a Lo-Debánból való Ammiel fia, Mákir és a Rogölimból való gileádi Barzillai


verso 28

ágyat, tálakat, agyagedényeket, búzát, árpát, lisztlángost, pörkölt gabonát, babot, lencsét,


verso 29

mézet, vajat, juhokat, sajtot, marhákat hoztak Dávidnak és a vele levő népnek, hogy egyenek, mert azt gondolták, hogy a nép éhes, fáradt és szomjas lett a pusztában.

Capítulos:


Libros