Pál első levele Timótheushoz

capítulo 4


Capítulos:

1 2 3 4 5 6


verso 1

A Szellem pedig kifejezetten mondja, hogy a késői időkben némelyek elpártolnak majd a hittől, s tévelyítő szellemekre és ördögök tanításaira fognak figyelni,


verso 2

hazug, saját lelkiismeretükben kiégett emberek képmutatásával.


verso 3

Ezek tiltani fogják a házasságot, olyan eledelektől tartózkodnak majd, melyeket Isten hálaadással való fogyasztásra teremtett azoknak, akik hívek és az igazság felismerésére eljutottak.


verso 4

Mert az Isten minden teremtménye hasznos és semmi sem elvetendő, amit hálaadással veszünk magunkhoz,


verso 5

mert Isten igéje és az Istennel való társalgás megszenteli.


verso 6

Ha ezeket a testvérek elé tárod, a Krisztus Jézusnak hasznos kiszolgálója leszel, akiről látszik, hogy a hitnek és a hasznos tanításnak beszédein nőtt fel, mely tanításnak te is követője voltál.


verso 7

A közönséges és vénasszonyos meséket azonban utasítsd el. Ellenben gyakorold magad az istenfélelem elérésében.


verso 8

Mert a testtel folytatott gyakorlásnak kevés a haszna, az istenfélelem ellenben mindenre hasznos, mert mind a mostani, mind a következő élet ígérete benne van.


verso 9

Megbízható az ige és elfogadásra mindenképpen méltó.


verso 10

Hiszen azért fáradunk és küzdünk, mert reménységünk az élő Istenben van, aki minden ember megmentője, leginkább a hívőknek.


verso 11

Parancsold meg és tanítsd ezeket!


verso 12

Ifjúságodat senki meg ne vesse, hanem mintaképe légy a híveknek szóban, forgolódásban, szeretetben, hűségben, szent tisztaságban.


verso 13

Amíg odamegyek, gondod legyen a felolvasásra, a bátorításra, a tanításra.


verso 14

El ne hanyagold a benned levő kegyelemajándékot, mely prófétáláson át a vének kezének rád vetésével adatott néked.


verso 15

Ezekre legyen gondod. Ezekben benne élj, hogy előrehaladásod mindeneknek látható legyen.


verso 16

Ügyelj magadra és a tanításra. Maradj meg bennük. Mert ha ezt teszed, magadat is megmented, hallgatóidat is.

Capítulos:


Libros