Pál első levele a tesszalonikaiakhoz
capítulo 2
verso 1
Hiszen magatok tudjátok testvéreim a mi hozzátok való bevonulásunkról, hogy az nem volt üres tüntetés,
verso 2
hanem miután előzőleg szenvedtünk és bántalmazást tűrtünk már, amint tudjátok Filippiben, mi Istenünkből sok küzdelem között bátorságot merítettünk arra, hogy szabadon szóljuk nektek az Isten örömüzenetét.
verso 3
A mi megbátorodásunk oka azonban sem tévelygés, sem tisztátalanság, sem ármány nem volt,
verso 4
ellenkezőleg annak megfelelően, hogy Isten kipróbált már bennünket afelől, hogy ránk bízhatja-e az örömüzenetet, mi sem úgy beszélünk, mint akik emberek tetszését keresik, hanem Istenét, aki próbára teszi szívünket.
verso 5
Mert amint tudjátok, sem hízelgéshez nem folyamodtunk soha, sem haszonlesést nem lepleztünk valami látszattal, az Isten rá a tanú,
verso 6
sem emberektől nem kerestünk dicsőséget, tőletek sem, másoktól sem,
verso 7
noha mint a Krisztus apostolai tekintélyünk súlyával léphettünk volna fel, hanem nyájasokká lettünk közöttetek, mint ahogy dajka melengeti a gyermekeit.
verso 8
Így utánatok való epekedésünkben úgy láttuk helyesnek, hogy ne csak az Isten örömüzenetét adjuk át nektek, hanem a magunk lelkét is, mert szeretteinkké lettetek.
verso 9
Emlékezzetek csak vissza fáradozásunkra és vesződésünkre, hogy éjjel-nappal dolgoztunk, hogy közületek senkit meg ne terheljünk, és úgy hirdettük nektek az Isten örömüzenetét.
verso 10
Ti vagytok a tanúink és az Isten, hogy milyen jámborok, igazságosak és feddhetetlenek voltunk veletek hívőkkel szemben,
verso 11
hogy tudjátok is, hogy, mint apa gyermekeit, úgy kérleltünk egyenként titeket,
verso 12
intettünk, (buzdítottunk) benneteket, és tanúságot tettünk arról, hogy méltóan kell járnotok ahhoz az Istenhez, aki királyságába és dicsőségébe elhívott benneteket.
verso 13
Ezért adunk hát mi is szakadatlanul hálát az Istennek, hogy amikor Isten szavát úgy, ahogy mi hirdettük, felfogtátok, nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem igazán úgy, mint Isten szavát, aki maga munkálkodik bennetek, hívőkben.
verso 14
Mert hiszen ti testvéreim, az Isten Júdeabeli eklézsiáinak a Krisztus Jézusban utánzóivá lettetek, mert ti ugyanúgy szenvedtetek saját törzsetek tagjaitól, ahogy a júdabeliek is szenvedtek a zsidóktól,
verso 15
ugyanazoktól, akik az Urat, Jézust is megölték, a prófétákat is, minket pedig üldöztek, és Istennek sem tetszenek és minden emberrel szemben állanak,
verso 16
akik megakadályoznak minket abban, hogy a nemzeteknek szóljunk, hogy azok megmeneküljenek, és ezzel vétkeik mértékét mindenkorra betöltik. Végül is eljött rájuk a harag.
verso 17
Mi azonban testvéreim, miután egy rövid időre megfosztottak bennünket tőletek – arcra csak, nem szívben – (és árvákká tettek) nagy vágyakozásunkban, csak annál serényebben igyekeztünk meglátni orcátokat.
verso 18
Ezért el akartunk menni hozzátok, – én Pál, egyszer is, kétszer is – de megakadályozott minket a sátán.
verso 19
Pedig hát ki lesz a mi reménységünk, örömünk vagy dicsekvésünk koszorúja, Urunknak, Jézusnak színe előtt az ő megjelenésekor? Vajon nem éppen ti?
verso 20
Hiszen ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.
Libros
