Péter első levele

capítulo 3


Capítulos:

1 2 3 4 5


verso 1

Ti asszonyok, hasonlóképpen vessétek magatokat saját férjeitek alá, hogyha azok közül némelyek engedetlenek volnának is az igével szemben, feleségük magaviseletén keresztül ige nélkül nyeressenek meg azzal,


verso 2

hogy szemtanúi lesznek a ti félelemben leélt, szent tisztaságú forgolódásotoknak.


verso 3

Ne a külső, ne felrakott hajfonatok legyenek a ti ékességetek, ne aranyat rakjatok magatokra, ne ruhákat öltsetek fel,


verso 4

hanem a szív elrejtett embere ékesítsen benneteket, a szelíd és csendes szellem a maga romolhatatlan valóságában, mely Isten előtt igen nagy értékű.


verso 5

Istenben reménykedő szent asszonyok úgy ékesítgették ugyanis egykor magukat, hogy saját férjüknek alárendelték magukat,


verso 6

ahogy Sára is engedelmeskedett Ábrahámnak, mikor őt urának nevezte. Ha jót cselekesztek és szenvedélyek fel nem kavarnak titeket, akkor Sára gyermekei lesztek.


verso 7

Ti férfiak, mikor az ismeretnek megfelelően együtt éltek a nővel, mintegy erőtelen edénnyel, részesítsétek őket megbecsülésben, mint olyanokat, akik az élet sokféle kegyelmének sorsrészesei, hogy imádságaitokban ne legyetek akadályozva.


verso 8

Végül mindannyian legyetek egy törekvésűek, egymással együtt szenvedők, a testvéreket kedvelők, irgalmasok, alázatosságra törekvők,


verso 9

gonoszért gonosszal, gyalázásért gyalázással nem fizetők. Ellenkezőleg: áldjatok, mert arra hívtak el titeket, hogy áldást örököljetek.


verso 10

Mert aki szeretni akarja az életet, és jó napokat látni, annak nyelve szűnjék meg gonoszt szólni , s ajka ne beszéljen csalárdságot,


verso 11

hajoljon el a gonosztól és cselekedjék jót, keressen békességet, sőt fusson utána,


verso 12

mert az Úr az igazságosakon tartja szemét, fülét könyörgésükön, de orcáját a gonosztevők ellen fordítja.


verso 13

Ki is illetne titeket gonosszal, ha ti a jóért buzogtok?


verso 14

De, még ha szenvednetek kellene is az igazságosságért, boldogok lesztek. A tőlük való félelem meg ne ijesszen benneteket, nyugtalanná ne tegyen.


verso 15

Az Urat, a Krisztust szenteljétek meg szívetekben. Mindig készen legyetek arra, hogy bárki is kéri számon a bennetek levő reménységet, bizonyságot tegyetek róla.


verso 16

De szelíden és félelemmel tegyétek, megőrizve jó lelkiismereteteket, hogy azok, akik a Krisztusban élt jó magaviseleteteket gyalázzák, abban, amiben megszólnak titeket, megszégyenüljenek.


verso 17

Mert ha Isten akarata úgy hozná magával, hogy szenvednetek kell, akkor jobb, ha jót cselekedve, mint az, ha gonoszat téve szenvedtek.


verso 18

Mert a Krisztus is meghalt egyszer vétkekért, az igazságos a hamisakért, hogy benneteket Istenhez vezessen, megölte őt a hús ember, de megelevenítette a szellem.


verso 19

Ebben a szellemben ment el a tömlöcben lévő szellemekhez is, és hirdette nekik az igét.


verso 20

Ezek a szellemek egykor engedetlenkedtek, amikor Noé napjaiban a bárka készülésekor az isteni hosszútűrés várakozott rájuk. E hosszútűrés ellenére a bárkában mégis kevés, vagyis csak nyolc lélek menekült meg a vízen keresztül.


verso 21

Ennek a menekülésnek az ellenképe, a vízbemerítés most titeket is megszabadít, ami nem hús szennyének letevése, hanem jó lelkiismeret keresése Istennel szemben a Krisztus Jézus feltámadásán keresztül,


verso 22

aki miután a mennybe ment, Istennek jobbján van, s alája vannak vetve angyalok, fennhatóságok, és hatalmak.

Capítulos:


Libros