Pál első levele a korinthusiakhoz

capitolul 15


Capitole:


versetul 1

Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, melyben álltok is,


versetul 2

amely által üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, amint hirdettem nektek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké.


versetul 3

Mindenekelőtt azt adtam át nektek, amit én is úgy kaptam, hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint,


versetul 4

és hogy eltemették, és hogy feltámadt a harmadik napon az Írások szerint,


versetul 5

és hogy megjelent Kéfásnak, azután a tizenkettőnek.


versetul 6

Majd megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, némelyek azonban elaludtak,


versetul 7

azután megjelent Jakabnak, azután az összes apostolnak,


versetul 8

végül mindenki után, mint egy torzszülöttnek, nekem is megjelent.


versetul 9

Mert én vagyok a legkisebb az apostolok között, aki nem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert üldöztem Isten egyházát.


versetul 10

De Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok, és a hozzám való kegyelme nem volt hiábavaló, sőt többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan, de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme.


versetul 11

Tehát akár én, akár ők: így prédikálunk, és így lettetek hívőkké.


versetul 12

Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy a halottak közül feltámadt, hogyan mondhatják köztetek néhányan, hogy nincs halottak feltámadása?


versetul 13

Mert ha nincs halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel.


versetul 14

Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.


versetul 15

Sőt az Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mivel az Isten ellen tettünk bizonyságot, hogy feltámasztotta Krisztust, akit nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak.


versetul 16

Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel.


versetul 17

Ha pedig Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a ti hitetek, még bűneitekben vagytok.


versetul 18

Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban aludtak el.


versetul 19

Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.


versetul 20

Ámde Krisztus az elaludtak zsengéjeként feltámadt a halottak közül.


versetul 21

Mivel ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is.


versetul 22

Mert amint Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki megelevenedik.


versetul 23

Mindenki a maga rendje szerint. Az első zsenge Krisztus, azután akik a Krisztuséi, az ő eljövetelekor.


versetul 24

Azután jön a vég, amikor átadja az országot az Istennek és Atyának, amikor eltöröl minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt.


versetul 25

Mert addig kell uralkodnia, amíg minden ellenségét lába alá nem veti.


versetul 26

Utolsó ellenségként a halált törli el.


versetul 27

Mert Isten mindent az ő lába alá vetett. Amikor pedig azt mondja, hogy minden alá van vetve, nyilvánvaló, hogy azon kívül, aki neki mindent alávetett.


versetul 28

Amikor pedig minden alá vettetett, akkor maga a Fiú is aláveti magát annak, aki neki mindent alávetett, hogy Isten legyen minden mindenben.


versetul 29

Különben mit tesznek azok, akik a halottakért keresztelkednek meg, ha a halottak nem támadnak fel? Miért is keresztelkednek meg a halottakért?


versetul 30

Mi is miért veszélyeztetjük magunkat minden órában?


versetul 31

Naponként a halál révén állok, ami oly igaz, testvéreim, mint az, hogy ti dicsekvésem vagytok a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.


versetul 32

Ha csak emberi módon viaskodtam Efezusban a fenevadakkal, mi a hasznom abból? Ha a halottak nem támadnak fel, akkor együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk!


versetul 33

Ne tévelyegjetek! A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság.


versetul 34

Józanodjatok ki és ne vétkezzetek, mert némelyek nem ismerik Istent, ezt megszégyenítésetekre mondom.


versetul 35

De kérdezhetné valaki: Hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jönnek elő?


versetul 36

Balgatag! Amit elvetsz, nem kel életre, míg meg nem hal,


versetul 37

és abban, amit elvetsz, nem a leendő testet veted el, hanem a puszta magot, talán búzáét vagy valami másét.


versetul 38

Isten pedig testet ad annak, amint akarja, mégpedig minden egyes magnak az ő saját testét.


versetul 39

Nem minden test egyforma, hanem más az embereké, más az állatok teste, más a madarak teste, és más a halaké.


versetul 40

És vannak mennyei testek és földi testek, de más a mennyeiek dicsősége, más a földieké.


versetul 41

Más a nap dicsősége, és más a hold dicsősége, és más a csillagok dicsősége, mert csillag a csillagtól különbözik dicsőségre nézve.


versetul 42

Így van a halottak feltámadásával is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban,


versetul 43

elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben, elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben.


versetul 44

Elvettetik az érzéki test, feltámasztatik a lelki test. Ha van érzéki test, akkor van lelki is.


versetul 45

Így is van megírva: Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett, az utolsó Ádám megelevenítő Lélekké.


versetul 46

De nem a lelki az első, hanem az érzéki, azután a lelki.


versetul 47

Az első ember a föld porából lett, a második ember a mennyből való.


versetul 48

Amilyen a földi, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyei, olyanok a mennyeiek is.


versetul 49

És ahogyan viseltük a földinek a képmását, úgy viselni fogjuk a mennyeinek a képmását is.


versetul 50

Azt pedig állítom, testvéreim, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot.


versetul 51

Íme, titkot mondok nektek. Mindnyájan ugyan nem alszunk el, de mindnyájan elváltozunk.


versetul 52

Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra, mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk.


versetul 53

Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és ez a halandó test halhatatlanságot öltsön magára.


versetul 54

Amikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül az az ige, amely meg van írva: A diadal elnyelte a halált.


versetul 55

Halál, hol a te diadalmad? Halál, hol a te fullánkod?


versetul 56

A halál fullánkja pedig a bűn, a bűn ereje pedig a törvény.


versetul 57

De hála Istennek, aki a diadalmat adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!


versetul 58

Azért, szeretett testvéreim, legyetek eltökéltek, rendíthetetlenek, mindenkor buzgólkodva az Úr dolgában, hiszen tudjátok, hogy munkátok nem hiábavaló az Úrban.

Capitole:


Cărți