Pál első levele a korinthusiakhoz

capitolul 12


Capitole:


versetul 1

Testvéreim, nem akarom, hogy a lelki ajándékokra nézve tudatlanok legyetek.


versetul 2

Tudjátok, hogy amikor pogányok voltatok, mint vezettek titeket a néma bálványokhoz.


versetul 3

Mert tudjátok meg, hogy senki sem mondja Jézust átkozottnak, aki Isten Lelke által szól, és senki sem mondhatja, hogy Jézus Úr, hanem csak a Szentlélek által.


versetul 4

A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek.


versetul 5

A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr.


versetul 6

És különbség van az erők megnyilvánulásában is, de ugyanaz az Isten, aki mindenben és mindenkiben megmutatja erejét.


versetul 7

A Lélek megnyilvánulását mindenki azért kapja, hogy használjon vele.


versetul 8

Az egyik ugyanis a bölcs beszédet kapja a Lélek által, a másik pedig az ismeret beszédét ugyanazon Lélek szerint;


versetul 9

egyik a hitet ugyanazon Lélek által, a másik pedig a gyógyítás ajándékait egyazon Lélek által;


versetul 10

némelyik a csodatévő erőket, némelyik meg a prófétálást, némelyik a lelkek megítélését, a másik a nyelvek nemeit vagy pedig a nyelvek magyarázását.


versetul 11

De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, úgy osztva szét mindenkinek, ahogyan akarja.


versetul 12

Mert amint a test egy, és sok tagja van, az egy test tagjai pedig – noha sokan vannak – mégis mind egy testet alkotnak, úgy a Krisztus is.


versetul 13

Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok vagyunk, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.


versetul 14

Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból.


versetul 15

Ha ezt mondaná a láb: „Mivel nem kéz vagyok, nem vagyok a testből való”, vajon akkor nem lenne a testből való?


versetul 16

És ha a fül ezt mondaná: „Mivel nem vagyok szem, nem vagyok a testből való”, vajon nem a testből való volna-e?


versetul 17

Ha az egész test szem, hol a hallás? Ha az egész hallás, hol a szaglás?


versetul 18

Márpedig Isten helyezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogy akarta.


versetul 19

Ha pedig valamennyi egy tag volna, hol volna a test?


versetul 20

Így ugyan sok a tag, de egy a test.


versetul 21

Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: „Nincs rád szükségem”, vagy a fej a lábaknak: „Nincs rátok szükségem.”


versetul 22

Sőt inkább: a test gyengébbnek látszó tagjaira igen nagy szükség van,


versetul 23

és amelyeket a test tisztességtelenebb tagjainak tartjuk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül; és amelyek éktelenek bennünk, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek,


versetul 24

amelyek pedig ékesek bennünk, azoknak nincs erre szükségük. Mert Isten úgy szerkesztette egybe a testet, hogy az alábbvalónak nagyobb tisztességet adott,


versetul 25

nehogy meghasonlás legyen a testben, hanem a tagok kölcsönösen gondoskodjanak egymásról.


versetul 26

Ha szenved egy tag, mindegyik tag vele szenved, ha dicsőségben részesül egy tag, mindegyik tag vele örül.


versetul 27

Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint.


versetul 28

Isten pedig az egyházban némelyeket először apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul rendelt; azután adott csodatevő erőket, azután a gyógyítás kegyelmi ajándékait, gyámolítókat, vezetőket és a különféle nyelveket.


versetul 29

Mindnyájan apostolok? Vagy mindnyájan próféták-e? Avagy mindnyájan tanítók-e? Vagy mindenkiben vannak csodatévő erők?


versetul 30

Avagy mindnyájuknak van gyógyításra való ajándékuk? Vagy mindnyájan szólnak-e nyelveken? Vagy mindnyájan meg tudják azt magyarázni?


versetul 31

Törekedjetek azért értékesebb kegyelmi ajándékokra. És ezenfelül megmutatom nektek a legkiválóbb utat.

Capitole:


Cărți