⚠️ Atenție! Această traducere reflectă învățăturile Bisericii Martorilor lui Iehova.

Jeremiás

capitolul 23


Capitole:


versetul 1

„Jaj a pásztoroknak, akik pusztítják és szétszórják legelőm juhait!” – ez Jehova kijelentése.


versetul 2

Ezért így szól Jehova, Izrael Istene a pásztorok ellen, akik népemet legeltetik: „Ti szétszórtátok juhaimat, szétszélesztettétek őket, és nem fordítottatok figyelmet rájuk.”

„Ezért én figyelmet fordítok majd rátok gonosztetteitek miatt” – ez Jehova kijelentése.


versetul 3

„Összegyűjtöm majd juhaim maradékát minden országból, ahova szétszórtam őket. Visszahozom őket legelőjükre, termékenyek lesznek és megsokasodnak.


versetul 4

Olyan pásztorokat rendelek föléjük, akik valóban terelgetni fogják őket. Nem félnek és nem rettegnek többé, és egy sem fog hiányozni” – ez Jehova kijelentése.


versetul 5

„Eljönnek a napok – ez Jehova kijelentése –, amikor igazságos sarjat adok Dávidnak. Uralkodni fog egy király, aki éleslátással cselekszik, és védelmezi a jogot és az igazságot a földön.


versetul 6

Az ő napjaiban Júda megszabadul, és Izrael biztonságban lakik majd. És ezen a néven szólítják: Jehova az igazságosságunk.”


versetul 7

„Ám jönnek napok – ez Jehova kijelentése –, amikor többé nem azt mondják: »Olyan biztos ez, mint hogy él Jehova, aki kihozta Izrael népét Egyiptom földjéről!«,


versetul 8

hanem ezt: »Olyan biztos ez, mint hogy él Jehova, aki kihozta és visszavezette Izrael népének leszármazottait észak földjéről, és mindazokból az országokból, ahova szétszórtam őket«, és a saját földjükön fognak lakni.”


versetul 9

Ezt mondom a prófétáknak:
Összetört a szívem.
Minden csontom reszket.

Olyan vagyok, mint egy részeg ember,
mint egy férfi, akin felülkerekedett a bor,
Jehova miatt és szent szavai miatt.


versetul 10

Mert házasságtörőkkel van tele az ország.

Az átok miatt gyászba borult a föld,
és a pusztaság legelői kiszáradtak.
Gonosz az életútjuk, és visszaélnek hatalmukkal.


versetul 11

„Mert a próféta is, a pap is beszennyeződött már.
Még házamban is megtaláltam gonoszságukat – ez Jehova kijelentése. –


versetul 12

Ezért ösvényük síkos és sötét lesz.
Ellökik őket, és elesnek.

Veszedelmet hozok rájuk
a számadás évében – ez Jehova kijelentése. –


versetul 13

Szamária prófétáiban olyat láttam, ami visszataszító.

Baál nevében prófétálnak,
és félrevezetik népemet, Izraelt.


versetul 14

Jeruzsálem prófétáiban is szörnyűségeket láttam:
házasságtörők és hazugok.

Támogatják a gonosztevőket,
és nem hagynak fel gonoszságukkal.

Mind olyanok előttem, mint Szodoma,
és lakói, mint Gomorra.”


versetul 15

Ezért így szól a seregek Jehovája a próféták ellen:

„Ürmöt etetek velük,
és mérgezett vízzel itatom meg őket.
Mert Jeruzsálem prófétáitól indult ki a hitehagyás az egész országba.”


versetul 16

Ezt mondja a seregek Jehovája:
„Ne hallgassatok a nektek prófétáló próféták szavaira!
Becsapnak titeket.

Azt a látomást mondják, ami a saját szívükből jön,
nem pedig azt, ami Jehova szájából.


versetul 17

Ezt hajtogatják azoknak, akik nem tisztelnek engem:
»Jehova így szólt: ’Békétek lesz.’«
Mindazoknak pedig, akik makacs szívüket követik, ezt mondják:
»Nem jön rátok veszedelem.«


versetul 18

Ugyan ki állt ott azok körében, akik Jehova meghitt barátai,
hogy lássa és hallja az ő szavát?
Ki figyelt oda szavára, hogy meghallja azt?


versetul 19

Jehova szélvihara dühödten kitör,
és úgy fog a gonoszok feje fölött kavarogni, mint egy forgószél.


versetul 20

Jehova haragja nem csillapodik addig,
míg véghez nem viszi és meg nem valósítja szívének szándékait.
Az utolsó napokban értitek meg ezt igazán.


versetul 21

Nem küldtem a prófétákat, ők mégis futottak.
Nem szóltam nekik, ők mégis prófétáltak.


versetul 22

De ha ott álltak volna meghitt baráti körömben,
akkor az én szavaimat mondták volna a népemnek,
és arra ösztönözték volna őket, hogy térjenek meg gonosz útjukról, és hagyjanak fel gonosztetteikkel.”


versetul 23

„Vajon csak akkor vagyok Isten, ha a közelben vagyok, de a távolban már nem vagyok Isten?” – ez Jehova kijelentése.


versetul 24

„Elrejtőzhet-e az ember úgy egy rejtekhelyen, hogy ne lássam őt?” – ez Jehova kijelentése.
„Hát van-e valami az égen és a földön, ami elkerülheti a figyelmemet? – ez Jehova kijelentése. –


versetul 25

Hallottam a prófétákat, akik hazugságot prófétálnak a nevemben, így szólva: »Álmot láttam! Álmot láttam!«


versetul 26

Meddig lesz még a próféták szívében, hogy hazugságot prófétáljanak? Ők a saját szívükből jövő megtévesztő gondolatokat prófétálják.


versetul 27

El akarják feledtetni népemmel a nevemet az álmok által, melyeket egymásnak mesélnek, ahogy apáik is elfeledték nevemet Baál miatt.


versetul 28

Az a próféta, akinél álom van, mondja el az álmot. Akinél pedig az én beszédem van, mondja el a beszédemet az igazsághoz hűen.”

„Mi köze a szalmának a gabonaszemhez?” – ez Jehova kijelentése.


versetul 29

„Éppígy vajon nem olyan az én szavam, mint a tűz, és mint a pöröly, amely szétzúzza a kősziklát?” – ez Jehova kijelentése.


versetul 30

„Ezért én a próféták ellen vagyok – ez Jehova kijelentése –, akik kiforgatják a szavaimat, hogy azt mondhassák, amit akarnak.”


versetul 31

„A próféták ellen vagyok – ez Jehova kijelentése –, akik arra használják nyelvüket, hogy ezt mondják: »Tőle jövő kijelentés!«”


versetul 32

„A próféták ellen vagyok – ez Jehova kijelentése –, akik hazug álmokat látnak, elbeszélik azokat, és hazugságaikkal meg dicsekvésükkel félrevezetik népemet.”

„Én azonban nem küldtem őket, és parancsot sem adtam nekik, ezért egyáltalán nem is lesznek hasznára ennek a népnek” – ez Jehova kijelentése.


versetul 33

„Ha pedig megkérdezi tőled ez a nép vagy egy próféta vagy egy pap: »Mi Jehova terhe?«, akkor így szólj hozzájuk: »’Ti vagytok az a teher! Elvetlek titeket’ – ez Jehova kijelentése.«


versetul 34

Amely próféta vagy pap vagy nép ezt mondja: »Ez Jehova terhe!«, nos, szemügyre veszem azt az embert és annak háznépét.


versetul 35

Mindegyikőtök ezt mondja a társának és a testvérének: »Mit válaszolt Jehova? És mit mondott Jehova?«


versetul 36

De Jehova terhét ne említsétek többé, mert mindenkinek a saját szava a teher, és ti megmásítottátok az élő Istennek, a seregek Jehovájának, Istenünknek a szavait.


versetul 37

Így szólj a prófétához: »Mit válaszolt neked Jehova? És mit mondott Jehova?


versetul 38

Ha pedig azt hajtogatjátok: ’Jehova terhe!’, akkor így szól Jehova: ’Mivel azt mondjátok: „Jehova terhe ez a beszéd”, holott én így szóltam hozzátok: „Ne mondjátok, hogy »Jehova terhe!«”,


versetul 39

akkor fölemellek és elvetlek benneteket színem elől, titeket is, és a várost is, amelyet nektek és ősapáitoknak adtam!


versetul 40

Örökké tartó gyalázatot és örökké tartó megaláztatást hozok rátok, ami nem merül feledésbe.’«”

Capitole:


Cărți