⚠️ Atenție! Această traducere reflectă învățăturile Bisericii Martorilor lui Iehova.

Ezsdrás

capitolul 4


Capitole:


versetul 1

Mikor Júda és Benjámin ellenségei meghallották, hogy a száműzetésből visszatérők templomot építenek Jehovának, Izrael Istenének,


versetul 2

azonnal Zorobábelhez és a nemzetségfőkhöz mentek, és így szóltak hozzájuk: „Hadd építsünk veletek, hisz miként ti, úgy mi is a ti Isteneteket imádjuk, és neki áldozunk Esár-Haddonnak, Asszíria királyának napjai óta, aki idehozott minket.”


versetul 3

Zorobábel és Jésua meg Izrael többi nemzetségfője azonban ezt mondta nekik: „Ti nem vehettek részt velünk Istenünk házának építésében, mert csak mi építünk Jehovának, Izrael Istenének, ahogyan Círusz király, Perzsia királya parancsolta nekünk.”


versetul 4

Erre az ország népe igyekezett elcsüggeszteni Júda népét, és elvenni a kedvüket az építéstől.


versetul 5

Tanácsadókat béreltek fel ellenük, hogy akadályozzák terveik megvalósulását Círusznak, Perzsia királyának minden napján, egészen Dáriusznak, Perzsia királyának uralkodásáig.


versetul 6

Ahasvérus uralmának elején vádiratot írtak Júda és Jeruzsálem lakói ellen.


versetul 7

Artaxerxésznek, Perzsia királyának napjaiban pedig Bislám, Mitredát, Tábeél és társai írtak Artaxerxész királynak; a levelet lefordították arámi nyelvre, arámi betűkkel írva.


versetul 8

 Rehum, a fő kormánytisztviselő és Simsai, az írnok levelet írtak Artaxerxész királynak Jeruzsálem ellen.


versetul 9

(Rehumtól, a fő kormánytisztviselőtől, Simsaitól, az írnoktól és a társaiktól, a bíráktól és az alacsonyabb rangú kormányzóktól, valamint a titkároktól, Erek népétől, a babilóniaiaktól, Szúza lakóitól, vagyis az elamitáktól,


versetul 10

és a többi nemzettől, akiket a nagy és tiszteletre méltó Asznappár száműzetésbe vitt, és letelepített Szamária városaiban, és a többiektől a folyón túli területről.) Most pedig


versetul 11

itt egy másolat a levélből, amelyet neki küldtek:

„Artaxerxész királynak a szolgáidtól, a folyón túli területről való férfiaktól: Most pedig


versetul 12

tudja meg a király, hogy a zsidók, akik feljöttek tőled ide hozzánk, Jeruzsálembe érkeztek. Újjáépítik a lázadó és gonosz várost, befejezik a falakat, és javítják az alapokat.


versetul 13

Most tudja meg a király, hogy ha újjáépítik ezt a várost, és befejezik a falait, akkor sem adót, sem sarcot, sem vámot nem fizetnek majd, és ebből veszteségük származik a királyok kincstárainak.


versetul 14

Mivel a palota sójával sózunk, és nem tartjuk illőnek, hogy szemléljük, amint a király érdekei kárt szenvednek, azért üzenünk, hogy tudassuk ezt a királlyal,


versetul 15

és így utánanézhessenek őseid feljegyzéseinek könyvében. Megtalálod majd a feljegyzések könyvében, és megtudod, hogy ez a város lázadó város, megkárosítja a királyokat és a tartományokat, és már régtől fogva lázítók vannak benne. Emiatt pusztították el ezt a várost.


versetul 16

Tudomására hozzuk hát a királynak, hogy ha e várost újjáépítik, és falait befejezik, akkor nem lesz hatalmad a folyón túli terület felett.”


versetul 17

A király választ küldött Rehumnak, a fő kormánytisztviselőnek, Simsainak, az írnoknak és Szamáriában lakó társaiknak, valamint a többieknek a folyón túli területen:

„Békesség!


versetul 18

Jól érthetően felolvasták előttem a hivatalos okiratot, melyet küldtetek nekünk.


versetul 19

Vizsgálatot rendeltem el, és úgy találták, hogy az a város régtől fogva forrong a királyok ellen, lázadás és lázongás folyik benne.


versetul 20

Hatalmas királyok uralkodtak Jeruzsálem fölött, akik az egész folyón túli területet kormányozták; adót, sarcot és vámot fizettek nekik.


versetul 21

Most azért adjatok ki parancsot ezeknek a férfiaknak, hogy álljanak le a munkával, és a város ne épüljön újjá, míg parancsot nem adok rá.


versetul 22

Vigyázzatok, ne legyetek hanyagok, amikor végrehajtjátok ezt, nehogy még inkább kárt szenvedjenek a király érdekei.”


versetul 23

Miután felolvasták Rehum előtt, valamint Simsai, az írnok és a társaik előtt Artaxerxész király hivatalos okiratának másolatát, azok Jeruzsálembe siettek a zsidókhoz, és arra kényszerítették őket, hogy álljanak le a munkával.


versetul 24

Ekkor állt le a munka Isten házán, amely Jeruzsálemben volt, és szünetelt egészen Dáriusz, Perzsia királya uralkodásának a második évéig.

Capitole:


Cărți