⚠️ Atenție! Această traducere reflectă învățăturile Bisericii Martorilor lui Iehova.

Ezsdrás

capitolul 10


Capitole:


versetul 1

Miközben Ezsdrás imádkozott és vallomást tett, sírva és leborulva az igaz Isten háza előtt, egy izraelita férfiakból, nőkből és gyermekekből álló nagy tömeg gyűlt köré, és a nép keservesen sírt.


versetul 2

Majd Sekánia, az Elám fiai közül való Jéhiel fia ezt mondta Ezsdrásnak: „Hűtlenek voltunk Istenünkhöz, mert más nemzetiségű nőket vettünk feleségül az ország népeiből. Ennek ellenére van még remény Izrael számára.


versetul 3

Most azért kössünk szövetséget Istenünkkel, és küldjük el az összes feleséget és gyermekeiket Jehova és azok útmutatása szerint, akik tisztelik Istenünk parancsolatát. Cselekedjünk a törvénnyel összhangban.


versetul 4

Kelj fel, mert rád vár ez a feladat, és mi veled vagyunk. Légy erős, és cselekedj!”


versetul 5

Ezsdrás ekkor felkelt, és kérte a papok, a léviták és egész Izrael vezetőit, hogy esküdjenek meg, hogy az elhangzottak szerint cselekszenek. Ők pedig megesküdtek.


versetul 6

És Ezsdrás felkelt az igaz Isten háza elől, és Eliásib fiának, Johanánnak a helyiségébe ment. Odament, de nem evett ételt, és nem ivott vizet, mert lesújtott volt a száműzött nép hűtlensége miatt.


versetul 7

Majd rendeletet küldtek szét Júda- és Jeruzsálem-szerte, hogy minden volt száműzött gyűljön össze Jeruzsálemben;


versetul 8

és a fejedelmek és a vének döntése szerint, aki nem jön el három napon belül, annak minden vagyonát lefoglalják, őt magát pedig kizárják a száműzött nép gyülekezetéből.


versetul 9

Júda és Benjámin minden férfija összegyűlt hát Jeruzsálemben három napon belül, a 9. hónapban, a hónap 20. napján. Az egész nép az igaz Isten házának udvarán ült, reszkettek félelmükben, és a záporeső miatt is.


versetul 10

Majd Ezsdrás pap felállt, és így szólt hozzájuk: „Hűtlenek voltatok, mert más nemzetiségű nőket vettetek feleségül, és így növeltétek Izrael bűnét.


versetul 11

Most pedig tegyetek vallomást Jehovának, ősapáitok Istenének, és cselekedjétek az akaratát. Különüljetek el az ország népeitől és a más nemzetiségű feleségektől!”


versetul 12

Erre az egész gyülekezet hangosan ezt felelte: „Kötelesek vagyunk pontosan azt tenni, amit mondasz.


versetul 13

De sokan vagyunk, és most esős évszak van. Nem állhatunk idekint, és mindez nem csak egy-két napba telik majd, mert sokan lázadtunk fel.


versetul 14

Ezért kérünk, hadd képviseljék fejedelmeink az egész gyülekezetet; és a városainkból mindazok, akik más nemzetiségű nőket vettek feleségül, hadd jöjjenek el egy meghatározott időben minden város véneivel és bíráival, míg el nem fordítjuk magunkról Istenünk izzó haragját e dolog miatt.”


versetul 15

Ám Jonatán, Asáhel fia, és Jahzéja, Tikva fia ellenezték ezt, és a lévita Mesullám meg Sabbetai támogatták őket.


versetul 16

De a volt száműzöttek a megbeszéltekkel összhangban cselekedtek; és Ezsdrás pap és a nemzetségeik családfői, akik mind név szerint lettek kijelölve, külön összegyűltek a 10. hónap első napján, hogy megvizsgálják az ügyet.


versetul 17

Az első hónap első napjára végeztek mindazoknak a férfiaknak az ügyével, akik más nemzetiségű nőket vettek feleségül.


versetul 18

A papok fiai között is találtak olyanokat, akik más nemzetiségű nőket vettek feleségül: Jésuának, Jocadák fiának fiai és testvérei közül Maáséját, Eliézert, Járibot és Gedáliát.


versetul 19

De ők megígérték, hogy elküldik más nemzetiségű feleségeiket, és mivel vétkesek, egy kost áldoznak fel a nyájból bűnükért.


versetul 20

Immér fiai közül Hanáni és Zebádia;


versetul 21

Hárim fiai közül Maáséja, Illés, Semája, Jéhiel és Uzziás;


versetul 22

Pashúr fiai közül Eljoénai, Maáséja, Izmael, Netánel, Jozabád és Eleása.


versetul 23

A léviták közül Jozabád, Simei, Kelája (vagyis Kelita), Petáhia, Júda és Eliézer;


versetul 24

az énekesek közül Eliásib; a kapuőrök közül Sallum, Telem és Uri.


versetul 25

Izrael népéből, Paros fiai közül Ramia, Jizzija, Malkija, Mijámin, Eleázár, Malkija és Benája;


versetul 26

Elám fiai közül Mattánia, Zakariás, Jéhiel, Abdi, Jeremót és Illés;


versetul 27

Zattu fiai közül Eljoénai, Eliásib, Mattánia, Jeremót, Zabád és Aziza;


versetul 28

Bebai fiai közül Johanán, Hanánia, Zabbai és Atlai;


versetul 29

Báni fiai közül Mesullám, Malluk, Adája, Jásub, Seál és Jeremót;


versetul 30

Pahat-Moáb fiai közül Adna, Kelál, Benája, Maáséja, Mattánia, Bécalel, Binnui és Manassé;


versetul 31

Hárim fiai közül Eliézer, Issijah, Malkija, Semája, Simeón,


versetul 32

Benjámin, Malluk és Semária;


versetul 33

Hásum fiai közül Mattenai, Mattattá, Zabád, Elifélet, Jerémai, Manassé és Simei;


versetul 34

Báni fiai közül Maádai, Amrám, Uel,


versetul 35

Benája, Bedéja, Keluhu,


versetul 36

Vania, Meremót, Eliásib,


versetul 37

Mattánia, Mattenai és Jaásu;


versetul 38

Binnui fiai közül Simei,


versetul 39

Selémia, Nátán, Adája,


versetul 40

Maknadbai, Sásai, Sárai,


versetul 41

Azarel, Selémia, Semária,


versetul 42

Sallum, Amária és József;


versetul 43

Nébó fiai közül Jeiél, Mattitja, Zabád, Zebina, Jaddai, Jóel és Benája.


versetul 44

Ők mind más nemzetiségű nőket vettek feleségül, de elküldték a feleségeiket a fiaikkal együtt.

Capitole:


Cărți