⚠️ Atenție! Această traducere reflectă învățăturile Bisericii Martorilor lui Iehova.

Birák

capitolul 18


Capitole:


versetul 1

Azokban a napokban nem volt király Izraelben. És azokban a napokban Dán törzse örökséget keresett magának, ahol lakhat, mert egészen addig nem kaptak örökséget Izrael törzsei között.


versetul 2

Dán leszármazottai elküldtek a törzsükből öt rátermett férfit Córából és Estáolból, hogy kémleljék ki és derítsék fel a földet. Ezt mondták nekik: „Menjetek, derítsétek fel a földet.” Amikor eljutottak Efraim hegyvidékére, Mika házáig, ott töltötték az éjszakát.


versetul 3

Míg Mika házának a közelében voltak, felismerték a fiatal lévita hangját, így hát odamentek hozzá, és megkérdezték tőle: „Ki hozott ide? Mit csinálsz itt, és mi köt ide?”


versetul 4

Ő ezt válaszolta nekik: „Így és így tett velem Mika, és felfogadott, hogy papként szolgáljak neki.”


versetul 5

Erre ezt mondták neki: „Kérünk, kérdezd meg Istent, hogy sikeres lesz-e az utunk.”


versetul 6

A pap pedig ezt mondta nekik: „Menjetek el békével! Jehova veletek lesz az utatokon.”


versetul 7

Azután az öt férfi továbbment, és Laisba érkezett. Látták, hogy az ott lakó nép nem függ senkitől, akárcsak a szidóniak. Nyugalomban éltek, és gyanútlanok voltak, és nem volt elnyomó hódító azon a földön, aki háborgatta volna őket. Messze voltak a szidóniaktól, és nem volt semmilyen kapcsolatuk másokkal.


versetul 8

Amikor visszaértek testvéreikhez Córába és Estáolba, azok megkérdezték tőlük: „Mit láttatok?”


versetul 9

Ők így feleltek: „Menjünk fel ellenük, mert láttuk, hogy nagyon jó az a föld. Miért tétováztok? Ne késlekedjetek! Menjetek, és vegyétek birtokba a földet.


versetul 10

Amikor odaértek, egy gyanútlan népet fogtok ott találni, a földjük pedig tágas. Isten nektek adta azt. Olyan hely az, ahol semmiből sincs hiány.”


versetul 11

Akkor Dán törzséből 600, harcra felfegyverzett férfi elindult Córából és Estáolból.


versetul 12

Felmentek, és letáboroztak Kirját-Jeárimnál, Júdában. Ezért hívják mind a mai napig Mahane-Dánnak azt a helyet, amely Kirját-Jeárimtól nyugatra van.


versetul 13

Onnan továbbmentek Efraim hegyvidékére, és eljutottak Mika házáig.


versetul 14

Ekkor az öt férfi, aki elment kikémlelni Lais földjét, ezt mondta a testvéreinek: „Tudtátok, hogy ezekben a házakban van egy efód, teráfszobrok, egy faragott szobor és egy fémszobor? Gondoljátok át, hogy mit akartok tenni.”


versetul 15

Megálltak hát ott, és elmentek a Mika házánál levő fiatal lévita házához, és megkérdezték tőle, hogy hogy van.


versetul 16

Mindeközben a 600, Dán törzséből való, harcra fölfegyverzett férfi ott állt a kapubejáratnál.


versetul 17

Az öt férfi pedig, aki elment kikémlelni a földet, bement, hogy elvigye a faragott szobrot, az efódot, a teráfszobrokat és a fémszobrot. (A pap pedig ott állt a kapubejáratnál a 600, harcra fölfegyverzett férfival.)


versetul 18

Ezek tehát bementek Mika házába, és elvették a faragott szobrot, az efódot, a teráfszobrokat és a fémszobrot. A pap ekkor megkérdezte tőlük: „Mit csináltok?”


versetul 19

Mire ők így feleltek: „Hallgass! Ne mondj semmit! Gyere velünk, légy a mi tanácsadónk és papunk. Mi jobb, ha egyetlen ember házának vagy a papja, vagy ha Izrael egyik törzsének és családjának leszel a papja?”


versetul 20

Ez kedvére való volt a papnak, így hát fogta az efódot, a teráfszobrokat, valamint a faragott szobrot, és csatlakozott a néphez.


versetul 21

Azután megfordultak, és útnak indultak, a menet élén a gyerekekkel, az állataikkal és az értékes dolgokkal.


versetul 22

Már eltávolodtak valamennyire Mika házától, amikor a férfiak, akik a Mika házához közeli házakban laktak, összegyűltek, utánuk eredtek, és utolérték a Dán törzséből valókat.


versetul 23

Amikor utánuk kiáltottak, azok feléjük fordultak, és megkérdezték Mikától: „Mi a baj? Miért gyűltetek össze?”


versetul 24

Erre ő ezt mondta: „Elvittétek az isteneimet, amelyeket készítettem, és a pap is elment veletek. Mi maradt hát nekem?! Hogy kérdezhetitek hát tőlem, hogy mi a baj?”


versetul 25

A Dán törzséből valók ezt válaszolták neki: „Ne kiabálj velünk, mert ezek a dühös férfiak még rád támadnak, és az a saját életedbe és a háznéped életébe kerülhet!”


versetul 26

Dán férfiai azzal továbbmentek. Mika pedig látta, hogy azok erősebbek nála, így hát megfordult, és visszatért a házába.


versetul 27

Miután elvitték, amit Mika készített, valamint a papját, továbbmentek a Laisban lakó nép ellen, akik nyugalomban éltek, és gyanútlanok voltak. Kardélre hányták őket, a várost pedig felégették.


versetul 28

Nem volt senki, aki megmenthette volna őket, ugyanis a város messze volt Szidóntól, és a Bét-Rehobhoz tartozó völgyben feküdt, lakosainak pedig nem volt semmilyen kapcsolatuk másokkal. Majd újjáépítették a várost, és letelepedtek benne.


versetul 29

A várost Dánnak nevezték el az apjuk, Dán után, aki Izrael fia volt. Korábban azonban Lais volt a város neve.


versetul 30

Dán férfiai azután felállították maguknak a faragott szobrot, és Jonatán – Gersomnak, Mózes fiának a fia –, valamint a leszármazottai lettek Dán törzsének a papjai egészen addig a napig, amíg száműzetésbe nem vitték az ország lakóit.


versetul 31

Felállították tehát a faragott szobrot, amelyet Mika készített, és az ott maradt mindaddig, míg az igaz Isten háza Silóban volt.

Capitole:


Cărți