Salmo 78
Ászáf tanítókölteménye. Figyelj, népem, tanításomra, fordítsátok felém fületeket, amikor beszélek!
nem titkoljuk el fiaink elől, elbeszéljük a jövő nemzedéknek: az Úr dicső tetteit és erejét, csodáit, amelyeket véghezvitt.
Intelmeket írt Jákób elé, tanítást adott Izráelnek, és megparancsolta őseinknek, hogy adják azokat tovább utódaiknak.
Tudja meg ezt a jövő nemzedék, a születendő fiak, és ha felnőnek, beszéljék el fiaiknak,
hogy Istenbe vessék bizalmukat, ne felejtsék el Isten nagy tetteit, és tartsák meg parancsolatait.
Ne legyenek olyanok, mint őseik, a dacos és lázadó nemzedék, az állhatatlan szívű nemzedék, amelynek lelke nem maradt hű Istenhez,
mint az íjjal fölfegyverzett efraimiak, akik meghátráltak az ütközet napján.
Nem tartották meg Isten szövetségét, nem akarták követni tanítását.
Elfelejtették nagy tetteit, csodáit, amelyeket látniuk engedett.
Patakokat fakasztott a sziklából, mint folyamokat zúdította le vizüket.
De továbbra is vétkeztek ellene, lázongtak a Felséges ellen a pusztában.
Próbára tették Istent vágyaikkal, ennivalót kérve kívánságuk szerint.
Isten ellen szóltak, amikor ezt mondták: Tud-e Isten asztalt teríteni a pusztában?
A sziklára ugyan ráütött, folyt a víz, és patakok áradtak, de tud-e kenyeret is adni, és húsról gondoskodni népének?
Az Úr ezt hallva megharagudott, és tűz lobbant fel Jákób ellen, haragra gerjedt Izráel ellen,
mert nem hittek Istenben, és nem bíztak segítségében.
Parancsot adott a magas fellegeknek, és megnyitotta az égi kapukat.
Mannaesőt hullatott rájuk eledelül, mennyei gabonát adott nekik.
Isteni kenyeret evett mindenki, eledelt küldött, hogy jóllakjanak.
Keleti szelet támasztott az égen, és déli szelet hajtott erejével.
Annyi húst hullatott rájuk, mint a por, annyi madarat, mint a tenger fövenye.
Táborukra hullatta azokat, hajlékaik köré.
Ettek, és igen jóllaktak, amit csak kívántak, megadta nekik.
De nem hagytak fel kívánságaikkal, bár még szájukban volt az étel.
Ezért haragra gerjedt ellenük az Isten, megölte legjobbjaikat, leterítette Izráel ifjait.
Ezért hiábavalóságban hagyta telni napjaikat, esztendeiket rémületben.
Ha öldökölni kezdte őket, hozzá folyamodtak, megtértek, és kívánkoztak Isten után.
Meggondolták, hogy Isten a kősziklájuk, a felséges Isten a megváltójuk.
De csak szájukkal hitegették, nyelvükkel hazudoztak neki.
Szívük azonban nem tartott ki mellette, nem voltak hűségesek szövetségéhez.
Pedig ő irgalmas, megbocsátja a bűnt, nem akar elpusztítani, sőt sokszor visszafojtja haragját, nem engedi, hogy egészen fellobbanjon indulata.
Meggondolja, hogy halandók ők, olyanok, mint a tovatűnő szél, amely nem tér vissza.
Hányszor lázadtak ellene a pusztában, hányszor okoztak neki fájdalmat a sivatagban!
Sokszor kísértették az Istent, megbántották Izráel Szentjét.
Nem gondoltak hatalmára és arra a napra, amelyen kiváltotta őket a nyomorúságból,
Vérré változtatta a folyókat, nem ihattak a patakokból.
Bögölyöket bocsátott rájuk, hogy marják őket, és békákat, hogy romlást hozzanak rájuk.
Termésüket a cserebogárnak adta, munkájuk gyümölcsét a sáskáknak.
Szőlőjüket jégesővel pusztította el, fügefáikat felhőszakadással.
Állataikat jégesővel verette, jószágaikat villámokkal.
Rájuk zúdította izzó haragját, dühét, háborgását, a nyomorúságot és a pusztító angyalok seregét.
Utat nyitott haragjának, nem óvta meg őket a haláltól, életüket dögvésszel sújtotta.
Levágott minden elsőszülöttet Egyiptomban, a férfierő első termését Hám sátraiban.
Biztonságban vezette őket, nem rettegtek, de ellenségeiket a tenger borította el.
Népeket űzött ki előlük, nekik osztotta ki azoknak birtokát, Izráel törzseit telepítette sátraikba.
De ők kísértették a felséges Istent, lázadoztak, és nem tartották meg intelmeit.
Hűtlenül elpártoltak, mint őseik, csalódást okoztak, mint a meglazult íj.
Ezt hallva Isten felháborodott, és nagyon megutálta Izráelt.
Fogságba juttatta hatalma jelét, ékességét ellenség kezébe.
Népét fegyver martalékává tette, mert megharagudott örökségére.
Ifjait tűz emésztette meg, szüzeinek nem énekeltek nászdalt.
Papjai fegyver által estek el, özvegyei nem sírhattak.
Akkor, mint aki addig aludt, fölébredt az Úr, mint egy bortól ujjongó hős,
és visszaverte ellenségeit, gyalázatba döntötte őket örökre.
De József sátrát megvetette, nem Efraim törzsét választotta,
Magasra építette szentélyét, akár az eget, örök alapot vetett neki, akár a földnek.
Azután kiválasztotta szolgáját, Dávidot, és kivette őt a juhaklok közül.
A szoptatós juhok mögül hozta el, hogy pásztora legyen népének, Jákóbnak, és örökségének, Izráelnek.
Pásztorolta is tiszta szívvel, terelgette ügyes kézzel.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150