Mózes első könyve a teremtésről
capítulo 2
verso 1
És elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege.
verso 2
Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, a melyet alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, a melyet alkotott vala.
verso 3
És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten.
verso 4
Ez az égnek és a földnek eredete, a mikor teremtettek. Mikor az Úr Isten a földet és az eget teremté,
verso 5
Még semmiféle mezei növény sem vala a földön, s még semmiféle mezei fű sem hajtott ki, mert az Úr Isten még nem bocsátott vala esőt a földre; és ember sem vala, ki a földet mívelje;
verso 6
Azonban pára szállott vala fel a földről, és megnedvesíté a föld egész színét.
verso 7
És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké.
verso 8
És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezteté az embert, a kit formált vala.
verso 9
És nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját.
verso 10
Folyóvíz jő vala pedig ki Édenből a kert megöntözésére; és onnét elágazik és négy főágra szakad vala.
verso 11
Az elsőnek neve Pison, ez az, a mely megkerüli Havilah egész földét, a hol az arany terem.
verso 12
És annak a földnek aranya igen jó; ott van a Bdelliom és az Onix-kő.
verso 13
A második folyóvíz neve pedig Gihon; ez az, a mely megkerüli az egész Khús földét.
verso 14
És a harmadik folyóvíz neve Hiddekel; ez az, a mely Assiria hosszában foly. A negyedik folyóvíz pedig az Eufrátes.
verso 15
És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt.
verso 16
És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél.
verso 17
De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról bizony meghalsz.
verso 18
És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzék néki segítő társat, hozzá illőt.
verso 19
És formált vala az Úr Isten a földből mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert a mely nevet adott az ember az élő állatnak, az annak neve.
verso 20
És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illő segítő társat nem talált vala.
verso 21
Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái közűl, és hússal tölté be annak helyét.
verso 22
És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberből, asszonynyá, és vivé az emberhez.
verso 23
És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett.
verso 24
Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.
verso 25
Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az ő felesége, és nem szégyenlik vala.
Libros
