Az Szent Pál apostolnak levele, melyet az galáciabelieknek írt

capitolul 5


Capitole:

1 2 3 4 5 6


versetul 1

annak okáért az szabadságban maradjatok meg, mellyel az Krisztus minket megszabadíta, és ismét az szolgálatnak igájába magatokat ne kötelezzétek.


versetul 2

ím, én, Pál ezt mondom tinektek: hogyha körülmetélkedtek, az Krisztus tinektek semmit nem használ.


versetul 3

vallást teszek kediglen erről, hogy minden ember köteles leszen egész az törvénynek megtartására, valaki körülmetélkedik, és tinektek az Krisztus hiábavaló leszen.


versetul 4

valakik az ó törvénynek általa akartok megigazulni, az Istennek kedviből kiestetek.


versetul 5

mert mi Lélek szerint az hitből várjuk az megigazulásnak reménységét.


versetul 6

mert az Krisztus Jézus hitében sem annak nincsen valami ereje, hogy valaki körülmetélkedésben vagyon, sem, hogy valaki körülmetélés nélkül vagyon, hanem az hitnek vagyon ereje, mely szeretetnek általa magát kijelenti jót cselekedvén.


versetul 7

jól futtok vala, kicsoda ütköztete meg titeket, hogy ne hinnétek az igazságnak?


versetul 8

nyilván az oly dolognak elhitele, mely nem az Istentől vagyon, ki titeket az hitre hív.


versetul 9

egy kevés kovász egész az tésztát megkovászosítja.


versetul 10

én bizakodom tifelőletek az Istenben, hogy ugyanazon értelemben maradjatok meg. aki kedig titeket megháborít, valaki leend az, az Istennek ítéletét viseli.


versetul 11

én kedig, atyámfiai, ha mégis az körülmetélést prédikálom, miért szenvedek mégis háborúságot? tehát semmié lett az keresztfáért való megbotránkozás.


versetul 12

vajha el is vágattatnának titőletek azok, kik megindítanak titeket!


versetul 13

mert, atyámfiai, az Isten az szabadságra híva titeket, csak az szabadsággal az testnek kívánságára ne éljetek, hanem szeretetnek általa szolgáljatok egymásnak!


versetul 14

mert az egész törvény ez egy beszédben teljesedik be, tudniillik, ebben: szeressed az te közel való emberedet, mint te magadat.


versetul 15

hogyha egymást marjátok, és egymást eszitek, meglássátok, hogy egymást el ne fogyasszátok!


versetul 16

ezt mondom kediglen: lélek szerint járjatok, és az testnek gonosz kívánságát be ne teljesítsétek!


versetul 17

mert az test az lélek ellen kíván, az lélek kediglen az test ellen. ez kettő kediglen egymásnak ellent tart, hogy azokat ne tehessétek, amelyeket akartok.


versetul 18

hogyha lélek szerint viselitek magatokat, nem vagytok az ó törvénynek birtoka alatt.


versetul 19

nyilván vannak kediglen az testnek cselekedeti, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, förtelmesség, testi fajtalanság,


versetul 20

bálványimádás, emberetetés, haragtartások, versengés, gyűlölségek, haragok, meghasonlások, pártütések,


versetul 21

irigységek, gyilkosságok, részegeskedések, tobzódások és egyéb ezekhez hasonlatos bűnök. kikről ezt mondom tinektek, miképpen ennek előtte is megmondám, hogy akik ilyenekben leledzenek, az Istennek országában örökösök nem lesznek.


versetul 22

viszontag az léleknek gyümölcsi ezek: szeretet, öröm, békesség, engedelmesség, kegyelmesség,


versetul 23

jóság, hit, szelídség, mértékletesség. ez ilyeneknek ellene nincsen törvény.


versetul 24

akik kediglen Krisztus népi, az önnön testükben megölték az bűnt minden gonosz indulatival és gonosz kívánságival.


versetul 25

ha Léleknek általa vagyon életünk, járásunk is Lélek szerint legyen!


versetul 26

hiú dicsőségnek ne legyünk kívánói, és egymást ne ingereljük, és egymásra ne irigykedjünk.

Capitole:


Cărți