⚠️ Atenție! Această traducere reflectă învățăturile Bisericii Martorilor lui Iehova.

János evangéliuma

capitolul 8


Capitole:


versetul 12

Majd Jézus ismét szólt hozzájuk, és ezt mondta: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, semmiképpen nem fog sötétségben járni, hanem övé lesz az élet világossága.”


versetul 13

A farizeusok ezért ezt mondták neki: „Te önmagadról tanúskodsz, így nem hisszük el, amit mondasz.”


versetul 14

Jézus így válaszolt nekik: „Még ha önmagamról tanúskodom is, igaz, amiről tanúskodom, mert tudom, honnan jöttem és hová megyek. Ti azonban nem tudjátok, honnan jöttem és hová megyek.


versetul 15

Ti a test szerint ítéltek, de én nem ítélek meg senkit.


versetul 16

És még ha ítélek is, az ítéletem igazságos, mert nem egyedül ítélkezem, hanem az Atyával együtt, aki küldött engem.


versetul 17

A ti törvényetekben is meg van írva: »Ha két tanú állít valamit, az igaz.«


versetul 18

Egyrészt én tanúskodom magamról, másrészt tanúskodik rólam az Atya is, aki küldött engem.”


versetul 19

Ezután ezt mondták neki: „Hol van a te Atyád?” Jézus így válaszolt: „Engem sem ismertek, és az Atyámat sem. Ha engem ismernétek, az Atyámat is ismernétek.”


versetul 20

Ezeket a kincstár területén mondta, amikor a templomban tanított. De senki sem fogta el, mert még nem jött el az ő órája.


versetul 21

Ezért ismét ezt mondta nekik: „Elmegyek, és kerestek majd engem, de mégis meghaltok bűnötökben. Ahová én megyek, ti oda nem jöhettek.”


versetul 22

A zsidók ekkor ezt mondták: „Csak nem öli meg magát? Hiszen ezt mondja: »Ahová én megyek, ti oda nem jöhettek.«”


versetul 23

Így folytatta: „Ti innen a földről vagytok, én pedig felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok.


versetul 24

Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben. Mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok az, akinek el kellett jönnie, meghaltok bűneitekben.”


versetul 25

Erre ezt kérdezték tőle: „Ki vagy te?” Jézus ezt mondta nekik: „Egyáltalán miért beszélek én nektek?


versetul 26

Sok mindent mondhatnék rólatok, és sok mindenről ítélkezhetnék. De az biztos, hogy aki küldött engem, az igazat mondja, és én azt mondom el a világnak, amit tőle hallottam.”


versetul 27

Ők nem fogták fel, hogy az Atyáról beszélt nekik.


versetul 28

Majd Jézus ezt mondta: „Miután felemeltétek az Emberfiát, tudni fogjátok, hogy én vagyok az, és hogy semmit sem teszek a magam kezdeményezéséből, hanem pontosan azt mondom, amit az Atya tanított nekem.


versetul 29

És aki küldött engem, velem van. Nem hagyott magamra, mert mindig azt teszem, ami a kedvére van.”


versetul 30

Amikor ezeket mondta, sokan hittek benne.


versetul 31

Majd Jézus ezt mondta azoknak a zsidóknak, akik hittek neki: „Ha mindig megfogadjátok a szavaimat, valóban a tanítványaim vagytok,


versetul 32

és megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.”


versetul 33

Ezt felelték neki: „Mi Ábrahám utódai vagyunk, és sohasem voltunk senkinek a rabszolgái. Hogyhogy ezt mondod: »Szabadok lesztek.«”


versetul 34

Jézus ezt válaszolta nekik: „Higgyétek el, mindenki, aki bűnt követ el, rabszolgája a bűnnek.


versetul 35

Ezenkívül a rabszolga nem marad örökre az ura házában, a fiú marad ott örökre.


versetul 36

Ha tehát a Fiú szabaddá tesz titeket, valóban szabadok lesztek.


versetul 37

Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, de meg akartok ölni engem, mert nem fogadjátok el a tanításomat.


versetul 38

Én azt mondom, amit az Atyámnál láttam, amíg vele voltam, de ti azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.”


versetul 39

Erre ezt mondták neki: „Mi Ábrahám gyermekei vagyunk.” Jézus ezt mondta: „Ha Ábrahám gyermekei lennétek, Ábrahám példáját követnétek.


versetul 40

Most azonban meg akartok ölni engem, egy olyan embert, aki az igazságot mondja nektek, melyet az Istentől hallott. Ábrahám soha nem tett volna ilyesmit.


versetul 41

Ti azt teszitek, amit az atyátok.” Ezt mondták neki: „Mi nem erkölcstelen kapcsolatból születtünk. Egy Atyánk van, az Isten.”


versetul 42

Jézus ezt mondta nekik: „Ha az Isten volna az Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől jöttem, és most itt vagyok. Nem a magam kezdeményezéséből jöttem, hanem Isten küldött engem.


versetul 43

Miért nem értitek, amit mondok? Mert nem bírjátok hallgatni a szavamat.


versetul 44

Ti a ti atyátoktól, az Ördögtől vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok tenni. Az gyilkos volt kezdettől fogva, és eltért az igazságtól, mert nem szereti az igazságot. Azért hazudik, mert ő ilyen. Ő hazug, és a hazugság atyja.


versetul 45

Én azonban az igazságot mondom, ezért nem hisztek nekem.


versetul 46

Ki az közületek, aki bűnt bizonyít rám? Ha az igazságot mondom, miért nem hisztek nekem?


versetul 47

Aki az Istentől van, figyel arra, amit Isten mond. Ti azért nem figyeltek, mert nem az Istentől vagytok.”


versetul 48

A zsidók erre így szóltak hozzá: „Hát nem megmondtuk, hogy szamáriai vagy, és démon van benned?”


versetul 49

Jézus így válaszolt: „Nincs bennem démon, hanem tisztelem az Atyámat, ti viszont nem tiszteltek engem.


versetul 50

Én azonban nem törekszem a magam dicsőségére. Van valaki, aki megadja azt nekem, és ő a bíró.


versetul 51

Teljesen biztosak lehettek benne, hogy ha valaki megfogadja a szavaimat, soha nem lát halált.”


versetul 52

A zsidók ezt mondták neki: „Most már tudjuk, hogy démon van benned. Ábrahám meghalt, a próféták úgyszintén. Te pedig ezt mondod: »Ha valaki megfogadja a szavaimat, soha nem hal meg.«


versetul 53

Csak nem vagy nagyobb, mint ősapánk, Ábrahám, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mit állítasz magadról, ki vagy te?”


versetul 54

Jézus így válaszolt: „Ha én dicsőítem magamat, a dicsőségem semmi. Az Atyám az, aki dicsőít engem, ő, akiről azt mondjátok, hogy a ti Istenetek.


versetul 55

Ti mégsem ismeritek őt, én viszont ismerem. Ha pedig azt mondanám, hogy nem ismerem, olyan lennék, mint ti: hazug. De ismerem őt, és megfogadom a szavait.


versetul 56

Ábrahám, az ősapátok nagyon örült annak, hogy majd láthatja a napomat, és látta, és örült.”


versetul 57

A zsidók azért ezt mondták neki: „Még 50 éves sem vagy, és láttad Ábrahámot?”


versetul 58

Jézus ezt mondta nekik: „Teljesen biztosak lehettek benne, hogy mielőtt Ábrahám megszületett, én már voltam.”


versetul 59

Ezért köveket kaptak fel, hogy megdobálják, de Jézus elrejtőzött, és kiment a templomból.

Capitole:


Cărți