⚠️ Atenție! Această traducere reflectă învățăturile Bisericii Martorilor lui Iehova.

János jelenései

capitolul 22


Capitole:


versetul 1

És megmutatta nekem az élet vizének folyóját: tiszta, mint a kristály, és az Isten és a bárány trónjától folyik lefelé


versetul 2

a város főútjának a közepén. A folyó mindkét partján az élet fái voltak, melyek tizenkétszer hoznak termést, minden hónapban megtermik gyümölcsüket. És a fák levelei a nemzetek gyógyítására voltak.


versetul 3

És nem lesz többé átok, hanem az Isten és a bárány trónja lesz a városban. Isten rabszolgái szent szolgálatot végeznek majd neki,


versetul 4

és látni fogják az arcát, neve pedig a homlokukon lesz.


versetul 5

Éjszaka sem lesz többé, és nem lesz szükségük sem lámpafényre, sem napfényre, mert Jehova Isten világosságot áraszt majd rájuk, és királyokként uralkodnak örökkön örökké.


versetul 6

Ezt mondta nekem: „Megbízhatók és igazak ezek a szavak. Igen, Jehova, az Isten, aki a prófétákat ihlette, elküldte angyalát, hogy megmutassa rabszolgáinak azokat, amiknek hamarosan meg kell lenniük.


versetul 7

Hamar eljövök. Boldog, aki megtartja e tekercs próféciájának a szavait.”


versetul 8

Nos, én, János, hallottam és láttam ezeket. Mikor pedig hallottam és láttam ezeket, leborultam az angyal lába előtt – aki megmutatta nekem ezeket –, hogy imádjam őt.


versetul 9

Ő azonban ezt mondja nekem: „Vigyázz! Ne tedd! Csak rabszolgatársad vagyok neked és a testvéreidnek, akik próféták, és azoknak, akik megtartják e tekercs szavait. Istent imádd!”


versetul 10

Ezt is mondja nekem: „Ne pecsételd le e tekercs próféciájának a szavait, mert a meghatározott idő közel van.


versetul 11

Aki igazságtalan, maradjon igazságtalan, és aki beszennyezett, maradjon beszennyezve. Ám az igazságos ezután is legyen igazságos, és a szent ezután is legyen szent.


versetul 12

»Hamar eljövök. Nálam van a jutalom, amelyet adok, és mindenkinek a tettei szerint fizetek.


versetul 13

Én vagyok az alfa és az ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég.


versetul 14

Boldogok, akik megmossák köntösüket, hogy joguk legyen az élet fáihoz menni, és hogy bebocsátást nyerjenek a városba a kapuin át.


versetul 15

Kívül vannak a kutyák és azok, akik spiritizmussal foglalkoznak, szexuális erkölcstelenségben élnek, gyilkosok, bálványimádók és mindenki, aki szereti a hazugságot és hazudozik.«


versetul 16

»Én, Jézus, elküldtem angyalomat, hogy tanúskodjon nektek ezekről a gyülekezetek javára. Én vagyok Dávid gyökere és sarja, és a fényes hajnali csillag.«”


versetul 17

A szellem és a menyasszony pedig szüntelenül ezt mondja: „Gyere!” És aki hallja, mondja: „Gyere!” És aki szomjazik, jöjjön. Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen.


versetul 18

„Tanúskodom mindenkinek, aki hallja e tekercs próféciájának a szavait: Ha valaki hozzátesz ezekhez, Isten azokkal a csapásokkal fogja sújtani, melyek meg vannak írva ebben a tekercsben.


versetul 19

Ha pedig valaki elvesz e prófécia tekercsének a szavaiból, Isten is elveszi tőle a részét azokból, amik meg vannak írva ebben a tekercsben: nem engedi neki, hogy egyen az élet fáinak gyümölcséből, és nem engedi be a szent városba.


versetul 20

Ezt mondja az, aki tanúskodik ezekről: »Igen, hamar eljövök.«”

„Ámen! Jöjj el, Uram, Jézus!”


versetul 21

Az Úr Jézus Krisztus ki nem érdemelt kedvessége legyen a szentekkel!

Capitole:


Cărți