⚠️ Atenție! Această traducere reflectă învățăturile Bisericii Martorilor lui Iehova.

János jelenései

capitolul 13


Capitole:


versetul 1

Majd megállt a tenger homokján.

És láttam egy vadállatot feljönni a tengerből, tízszarvút és hétfejűt, és a szarvain tíz diadémot, a fejein pedig istenkáromló neveket.


versetul 2

A vadállat, melyet láttam, hasonló volt a leopárdhoz, a lába azonban olyan volt, mint a medvéé, a szája pedig, mint az oroszláné. A vadállat a sárkánytól kapta az erejét, a trónját és a nagy hatalmát.


versetul 3

Láttam, hogy az egyik fejét mintha halálosan megsebezték volna, de halálos sebe begyógyult, és az egész föld csodálattal követte a vadállatot.


versetul 4

Imádták a sárkányt, mert ő adta a hatalmat a vadállatnak, és a vadállatot is imádták, és ezt mondták: „Ki hasonló a vadállathoz, és ki tudna harcra kelni ellene?”


versetul 5

Nagyokat mondó és gyalázkodó szájat kapott, és hatalmat kapott ahhoz, hogy cselekedjen 42 hónapig.


versetul 6

Megnyitotta a száját, hogy gyalázza Istent, a nevét és az ő lakhelyét, mármint azokat, akik az égben laknak.


versetul 7

Engedélyt kapott arra, hogy háborút viseljen a szentek ellen, és legyőzze őket, és hatalmat kapott minden törzs, nép, nyelv és nemzet fölött.


versetul 8

És imádni fogják mindazok, akik a földön laknak. A világ megalapításától fogva egyikük neve sincs beírva az élet tekercsébe, mely a levágott bárányé.


versetul 9

Ha valakinek van füle, hallja!


versetul 10

Ha valakit fogságra szántak, az fogságba is megy. Ha valaki majd karddal öl, azt karddal is fogják megölni. Emiatt van szükség arra, hogy a szentek kitartsanak és higgyenek.


versetul 11

Ezután láttam egy másik vadállatot feljönni a földből, ennek pedig két olyan szarva volt, mint egy báránynak, de úgy kezdett beszélni, mint egy sárkány.


versetul 12

Ugyanolyan hatalmat gyakorol, mint az első vadállat, méghozzá annak a szeme láttára. Arra kényszeríti a földet, és akik rajta laknak, hogy imádják az első vadállatot, melynek begyógyult a halálos sebe.


versetul 13

És nagy jeleket tesz, még azt is eléri, hogy tűz jöjjön le az égből a földre az emberek szeme láttára.


versetul 14

A föld lakóit félrevezeti a jelekkel, amelyeket véghez vihet a vadállat szeme láttára. Eközben azt mondja azoknak, akik a földön laknak, hogy készítsenek képmást a vadállatról, melyre lesújtottak karddal, és mégis feléledt.


versetul 15

Engedélyt kapott arra, hogy életet leheljen a vadállat képmásába, hogy a vadállat képmása beszéljen, és megölesse mindazokat, akik nem hajlandók imádni a vadállat képmását.


versetul 16

Arra kényszerít mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és rabszolgákat, hogy jelet viseljenek a jobb kezükön vagy a homlokukon.


versetul 17

Senki sem tud venni vagy eladni, akin nincs jel, vagyis a vadállat neve vagy nevének száma.


versetul 18

Ehhez kell a bölcsesség: aki éleslátó, számítsa ki a vadállat számát, mert emberi szám az, és a száma 666.

Capitole:


Cărți