⚠️ Atenție! Această traducere reflectă învățăturile Bisericii Martorilor lui Iehova.

A királyok második könyve

capitolul 21


Capitole:


versetul 1

Manassé 12 évesen kezdett uralkodni, és 55 évig uralkodott Jeruzsálemben. Az anyját Hefcibának hívták.


versetul 2

Manassé azt tette, amit Jehova rossznak tart, és azoknak a nemzeteknek az utálatos szokásait követte, amelyeket Jehova kiűzött Izrael népe elől.


versetul 3

Újra megépítette a magaslatokat, amelyeket apja, Ezékiás megsemmisített, oltárokat állított fel Baálnak, és készített egy szent rudat, amiképpen Aháb, Izrael királya tette. Meghajolt az ég egész serege előtt, és imádta azokat.


versetul 4

Oltárokat is épített Jehova házában, amelyről Jehova ezt mondta: „Jeruzsálembe helyezem a nevem.”


versetul 5

Jehova házának két udvarában oltárokat épített az ég egész seregének.


versetul 6

Továbbá elégette a saját fiát, mágiát űzött, előjelek után kutatott, szellemidézőket és jósokat tartott. Sok olyasmit művelt, amit Jehova rossznak tart, hogy bosszantsa őt.


versetul 7

A faragott bálványt, a szent rudat, amelyet készített, elhelyezte abban a házban, amelyről Jehova ezt mondta Dávidnak és a fiának, Salamonnak: „Ezt a házat és Izrael valamennyi törzse közül Jeruzsálemet választottam ki, hogy örökre ott legyen a nevem.


versetul 8

És Izraelnek nem kell többé elvándorolnia arról a földről, amelyet ősapáiknak adtam, ha gondosan megtartják mindazt, amit megparancsoltam nekik, az egész törvényt, amelynek követésére szolgám, Mózes utasítást adott nekik.”


versetul 9

De ők nem engedelmeskedtek, és Manassé folyamatosan rossz irányba vezette őket, és rávette, hogy még gonoszabbul cselekedjenek, mint azok a nemzetek, amelyeket Jehova kiirtott az izraeliták elől.


versetul 10

Jehova újra meg újra szólt az ő szolgái, a próféták által, és ezt mondta:


versetul 11

„Manassé, Júda királya elkövette mindezeket az utálatosságokat, gonoszabbul cselekedett, mint előtte az amoriták, és Júdát is bűnbe vitte undorító bálványaival.


versetul 12

Ezért így szól Jehova, Izrael Istene: »Akkora csapással sújtom Jeruzsálemet és Júdát, hogy annak, aki hall róla, mindkét füle belecsendül.


versetul 13

Kifeszítem Jeruzsálem fölé Szamária mérőzsinórját, és Aháb házának szintezőjét alkalmazom az ő esetében is. Kitörlöm Jeruzsálemet, mint ahogy a tálat szokták kitörölni, majd leborítják.


versetul 14

Elhagyom népem maradékát, és kiszolgáltatom őket ellenségeiknek. Zsákmányává és prédájává lesznek minden ellenségüknek,


versetul 15

mert azt tették, amit rossznak tartok, és csak bosszantottak attól a naptól fogva, hogy ősapáik kijöttek Egyiptomból, mind a mai napig.«”


versetul 16

Manassé rengeteg ártatlan vért is ontott, mígnem megtöltötte vele Jeruzsálemet egyik végétől a másikig, azon a bűnén kívül, amellyel rávette Júdát, hogy vétkezzen, azt cselekedve, amit Jehova rossznak tart.


versetul 17

Ami Manassé egyéb dolgait illeti, minden cselekedetét és a bűneit, le vannak írva a júdabeli királyok idejéről szóló történelmi feljegyzések könyvében.


versetul 18

Végül Manassé meghalt, és eltemették a háza kertjében, Uzza kertjében. A fia, Ámon lett a király utána.


versetul 19

Ámon 22 évesen kezdett uralkodni, és 2 évig uralkodott Jeruzsálemben. Az anyját, aki a Jotbából való Háruc lánya volt, Mesullemetnek hívták.


versetul 20

Apjához, Manasséhoz hasonlóan Ámon is azt tette, amit Jehova rossznak tart.


versetul 21

Mindenben az apját követte, és azoknak az undorító bálványoknak szolgált, amelyeknek az apja is szolgált, és meghajolt előttük.


versetul 22

Így elhagyta Jehovát, ősapái Istenét, és nem a Jehovának tetsző úton járt.


versetul 23

Végül Ámon szolgái összeesküvést szőttek ellene, és megölték őt a házában.


versetul 24

De az ország népe végzett mindazokkal, akik összeesküvést szőttek Ámon király ellen, és a fiát, Jósiást tették királlyá helyette.


versetul 25

Ami Ámon egyéb dolgait illeti, minden cselekedetét, le vannak írva a júdabeli királyok idejéről szóló történelmi feljegyzések könyvében.


versetul 26

Eltemették hát a sírjába Uzza kertjében, és a fia, Jósiás lett a király utána.

Capitole:


Cărți