A bírák könyve
capítulo 5
Debóra éneke
verso 1
Azon a napon így énekelt Debóra és Bárák, Abínóam fia:
verso 2
A fejedelmek Izráel élére álltak, és önként harcra kelt a nép: áldjátok hát az Urat!
verso 3
Halljátok, királyok, figyeljetek, fejedelmek! Én most az Úrnak éneket mondok, zsoltárt zengek az Úrnak, Izráel Istenének.
verso 4
Amikor Széírből kijöttél, Uram, amikor Edóm mezején lépdeltél, rengett a föld, csepegett az ég is, vizet csepegtettek a fellegek is.
→
5Móz 33,2;
Zsolt 68,9;
Hab 3,3
verso 5
Remegtek a hegyek az Úr színe előtt, még a Sínai is, Izráel Istenének, az Úrnak színe előtt.
verso 6
Anát fia, Samgar idejében, Jáél idejében kihaltak az ösvények; akik útra keltek, rejtett ösvényeken jártak.
→
Bír 3,31
verso 7
Hiányzott a vezetés, hiányzott Izráelből, mígnem fölkeltem én, Debóra, fölkeltem én, Izráel anyjaként.
verso 8
Új isteneket választottak, de aztán folyt is a harc a kapuknál, ám pajzs meg dárda nem volt látható a negyvenezernél Izráelben.
→
1Sám 13,19
verso 9
Szívem Izráel vezetőié, akik önként keltek föl a népből. Áldjátok az Urat!
verso 10
Akik fehér szamarakon nyargalásztok, akik szőnyegeken ültök, vagy úton jártok, fennen hirdessétek!
verso 11
Pásztorok hangján az itatóvályúknál, ott csendülnek fel az Úr igaz tettei, vezetésének igaz tettei Izráelben. Így vonult a kapukhoz az Úr népe.
verso 12
Serkenj, serkenj föl, Debóra, serkenj, serkenj, mondj éneket! Kelj föl, Bárák, fogd el foglyaidat, Abínóam fia!
verso 13
Így jött a dicső maradék, jött az Úr népe a hősökkel hozzám:
verso 14
az Amálékban gyökeret vert Efraimból valók, utánad Benjámin, a te népeddel együtt; Mákírból jöttek a vezetők, Zebulonból a vezéri pálcát hordók,
verso 15
Issakár vezérei, a Debórával tartók. Issakár meg Bárák a völgybe vonult gyalogságával. Rúben tartományaiban nagy fontolgatások voltak.
verso 16
Miért maradtál mégis ülve a karámok között, hallgatva a pásztorfurulyát? Rúben tartományaiban nagy fontolgatások voltak.
verso 17
Gileád a Jordánon túl tanyázik. És Dán miért időzik a hajóknál? Ásér ülve maradt a tenger partján, ott tanyázik öbleinél.
verso 18
De Zebulon halált megvető bátorságú nép, meg Naftáli is a mezőség magaslatain.
verso 19
Királyok jöttek, harcoltak, Kánaán királyai harcoltak Taanaknál, Megiddó vizénél, de egy darab ezüstöt sem vehettek el.
verso 21
A Kísón-patak elsodorta őket, az ősi patak, a Kísón-patak. – Folytasd, lelkem, teljes erővel!
verso 22
Hogy csattogtak a lovak patái, amikor vágtattak vágtató csődörei!
verso 23
Átkozzátok Mérózt, mondta az Úr angyala, átkozva átkozzátok lakóit, mert nem jöttek el segíteni az Úrnak, segíteni az Úrnak a többi hőssel együtt!
verso 24
De áldott az asszonyok közt Jáél, a kéni Héber asszonya, nincs nála áldottabb a sátorlakó asszonyok között.
verso 25
Vizet kértek, és ő tejet adott, díszes csészében tejszínt hozott.
→
Bír 4,19
verso 26
Kezével a cövekért nyúlt, jobbjával a súlyos kalapácsért. Lesújtott vele Siserára, szétzúzta a fejét, betörte, átfúrta halántékát.
→
Bír 4,21
verso 27
Lába elé roskadt, elesett, elterült, lába elé roskadt, elesett; ahová leroskadt, ott esett el élettelenül.
verso 28
Az ablakon át kinézett, Sisera anyja jajgatott a rostélyon át: Miért késik annyit harci kocsijával? Miért nem hallom már szekerének zaját?
verso 29
Legbölcsebb udvarhölgye felel, ő meg elismétli magának szavait:
verso 30
Talán zsákmányt leltek, s azon osztozkodnak; egy-két rabnő is jut mindegyik férfinak! Tarka ruha lesz, tarka ruha lesz Sisera zsákmánya, festett kendőt kapok, nem is egyet, kettőt, a nyakamra zsákmánynak!
verso 31
Így vesszen el, Uram, minden ellenséged! De akik szeretnek, legyenek olyanok, mint a felkelő nap ereje teljében!És béke lett az országban negyven esztendeig.
Libros
