Ezekiél próféta könyve

capítulo 36


Capítulos:


verso 16

És az Örökkévaló szava jött hozzám következőképpen:


verso 17

Emberfia, amíg Izráel háza saját földjén lakott, tisztátalanná tette azt az útjaival és cselekedetei által. Útjuk olyan volt előttem, mint a tisztátlanná vált asszonyé.


verso 18

Haragomat kiöntöttem rájuk a vér miatt, amit kiontottak a földre és bálványimádásuk miatt, amellyel tisztátalanná tették.


verso 19

Azért szétszórtam őket a nemzetek közé és elszéledtek az országokban, útjaik és cselekedeteik szerint szabtam ítéletet rájuk.


verso 20

És eljutottak a nemzetek közé, ahová elkerültek és ott is megszentségtelenítették Szent Nevemet, mivelhogy azt mondták róluk: Hát ez az Örökkévaló népe?! és az Ő országából jöttek ezek?


verso 21

Azért megkímélem immár Szentséges nevemet, amelyet megszentségtelenített Izráel háza a nemzetek között, ahová eljutottak.


verso 22

Ennélfogva szólj Izráel házához! Így szól az Örökkévaló Isten: Nem ti miattatok cselekszem Én, ó Izráel háza, hanem Szent nevemért, amelyet megszentségtelenítettek a nemzetek között, ahová eljutottatok,


verso 23

és meg fogom szentelni az Én nagy nevemet, amely be lett szennyezve a nemzetek között, amelyet beszennyeztetek ti azok között, hadd tudják meg a nemzetek, hogy Én vagyok az Örökkévaló, – így szól az Úristen –, midőn az ő szemeik láttára megszenteltetem rajtatok.


verso 24

Mert elhozlak titeket e nemzetek közül és összegyüjtelek titeket mind az országokból és hazaviszlek titeket tulajdon földetekre.


verso 25

És meghintelek titeket a tisztaság vizével és megtisztultok minden tisztátalanságotokból és minden szennyetektől tisztává teszlek titeket.


verso 26

És adok nektek új szívet és új szellemet helyezek bensőtökbe és eltávolítom a kőszívet testetekből és adok nektek érző hússzívet,


verso 27

és szellememet adom belétek és odahatok, hogy törvényeimben járjatok, rendeleteimet őrizzétek és megtartsátok,


verso 28

és így lakozhassatok az országban, amelyet őseiteknek adtam és legyetek az Én népemmé, hogy Én legyek a ti Istenetek.


verso 29

És megszabadítalak titeket minden tisztátalanságtól és hívom a gabonát és megszaporítom és nem bocsátok többé reátok éhinséget.


verso 30

És megszaporítom a fák gyümölcsét és a szántóföld termését, hogy ne viseljétek többé az éhinség szégyenét a nemzetek között.


verso 31

Azért emlékezzetek meg bűnös útjaitokról és cselekedeteitekről, amelyek nem jók és riadjatok vissza önmagatoktól bűneitek és undok cselekedeteitek miatt.


verso 32

Ó, nem ti miattatok cselekszem Én – úgymond az Örökkévaló Isten: – vegyétek ezt tudomásul, szégyenkezzetek és piruljatok útjaitok miatt, ó Izráel háza! –


verso 33

Így szól az Örökkévaló Isten: Aznapon, midőn megtisztítalak benneteket minden bűneitektől, újra lakottakká teszem a városokat és fölépülnek az omladékok,


verso 34

és a kietlenné vált föld újra műveltté lesz annak ellenére, hogy sokáig kopár volt minden arra járó szeme előtt.


verso 35

És mondani fogják: Ez az ország, amely annyira elpusztult, olyanná lett, mint az Édennek kertje és a földúlt, rombadőlt és elpusztult városok megint várfalakkal megerősített lakott városokká lettek.


verso 36

Erről fölismerik a nemzetek, melyek körülöttetek megmaradnak, hogy Én, az Örökkévaló építettem föl a lerombolt városokat, ültettem be a kietlen területeket, Én az Örökkévaló hirdettem ezt és megcselekedtem.


verso 37

Így szól az Örökkévaló Isten: Még ebben az egyben megkérleltetem Magam Izráel háza által, hogy megtegyem nekik, megszaporítom őket, mint egy embernyájat.


verso 38

Mint megszentelt nyájat, mint Jeruzsálem nyáját az ünnepeken; annyira telve lesznek az elpusztult városok embernyájakkal és erről fölismerik, hogy Én vagyok az Örökkévaló.

Capítulos:


Libros