Ámosz próféta könyve

capítulo 2


Capítulos:

2 3 9


verso 6

Így szól az Örökkévaló: Izráel három bűne és négy bűne miatt nem fordítom el róla a balvégzetet, mert ismételten eladták ezüstért az igazat és a védtelen szegényt egy pár saruért.


verso 7

Azok ők, akik a föld porára áhítoznak és a szegények fejére bosszút lihegnek, az alázatoslelkűek útját összekuszálják, míg a fiú az apával együtt jár a bűn útján, hogy megszentségtelenítsék szent Nevemet


verso 8

és zálogba vett ruhákon terpeszkednek, minden oltár mellett bírságként elvett bort isznak Istenük házában!


verso 9

Ámbár én kiirtottam az Emóritát előlük, akiknek magassága olyan volt, mint a cédrusok magassága és akiknek ereje olyan volt, mint a nyárfáké, Én mégis elpusztítottam gyümölcseit fölül és gyökereit alant.


verso 10

Ámbár Én hoztalak föl benneteket Egyiptom országából és vezéreltelek benneteket a sivatagon negyven esztendőn át, hogy végül birtokba vegyétek az Emóri országát.


verso 11

Én támasztottam fiaitok közül prófétákat, ifjaitok közül nazireusokat – avagy nem így történt, Izráel? – úgymond az Örökkévaló.


verso 12

Ti azonban iszákosságra bírtátok a názireusokat borral és a prófétákra ráparancsoltatok, mondván: Ne prófétáljatok!


verso 13

Azért íme Én szorongatni fogom alattatok a földet, amint szorongatja azt a kévékkel telerakott szekér


verso 14

és elvész a menekülés lehetősége a gyors futó elől és az erőset nem tartja fönn ereje és a hős vitéz nem tudja megmenteni önmagát


verso 15

és a kézíj feszítője nem tud megállani és a könnyűlábú nem tud tovafutni és a lovon vágtató nem tudja megmenteni önmagát


verso 16

és a legbátrabb szívű a hősök között meztelenül fog menekülni azon a napon, úgymond az Örökkévaló.

Capítulos:


Libros