Márk evangéliuma

capitolul 13


Capitole:


versetul 1

Amikor kijött a templomból, egyik tanítványa így szólt hozzá: Mester, nézd, mekkora kövek és micsoda épületek!


versetul 2

Jézus pedig azt mondta: Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.


versetul 3

Amikor később a templommal szemben, az Olajfák hegyén ült, megkérdezte tőle bizalmasan Péter, Jakab, János és András:


versetul 4

Mondd meg nekünk, mikor fog mindez bekövetkezni, és mi lesz a jele ezek beteljesedésének?


versetul 5

Jézus így kezdte válaszát: Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket,


versetul 6

mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik azt mondják: Én vagyok, és sokakat megtévesztenek.


versetul 7

Ne rémüljetek meg, amikor háborúkról és háborúk híreiről hallotok, mert ezeknek meg kell lenniük, de ez még nem a vég.


versetul 8

Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, földrengések és éhínségek lesznek többfelé, de mindez csak a vajúdás kínjainak kezdete.


versetul 9

Ti pedig vigyázzatok magatokra. Bíróság elé állítanak titeket, a zsinagógákban megvernek, és helytartók és királyok elé állítanak majd miattam, hogy bizonyságot tehessetek előttük.


versetul 10

De előbb minden népnek hirdetni kell az evangéliumot.


versetul 11

Amikor pedig fogva visznek, hogy átadjanak titeket, ne aggodalmaskodjatok előre, hogy mit szóljatok, hanem azt mondjátok, ami abban az órában adatik nektek, mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szentlélek.


versetul 12

Halálra adja majd testvér a testvérét, apa a gyermekét, és gyermekek szüleik ellen fordulnak, halálra juttatva őket.


versetul 13

Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek, de aki mindvégig kitart, az üdvözül.


versetul 14

Amikor pedig látjátok a pusztító utálatosságot ott állni, ahol nem kellene – aki olvassa, értse meg –, akkor akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre.


versetul 15

Aki a háztetőn van, ne szálljon le, be se menjen, hogy házából valamit elvigyen,


versetul 16

és aki a mezőn van, haza ne térjen, hogy ruháját elvigye.


versetul 17

Jaj lesz a várandós és a szoptató asszonyoknak azokban a napokban!


versetul 18

Imádkozzatok, hogy mindez ne télen legyen,


versetul 19

mert azok olyan nyomorúságos napok lesznek, amilyenek az Isten által teremtett világ kezdete óta mind ez ideig nem voltak, és nem is lesznek.


versetul 20

És ha az Úr nem rövidítené meg azokat a napokat, senki sem menekülne meg, de a választottakért, akiket kiválasztott, megrövidítette azokat a napokat.


versetul 21

Ha valaki akkor azt mondja nektek: Íme, itt a Krisztus, vagy: Íme, ott van, ne higgyétek!


versetul 22

Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, és jeleket és csodákat tesznek, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is.


versetul 23

Ti pedig vigyázzatok, mert előre megmondtam nektek mindent.


versetul 24

Azokban a napokban, az után a nyomorúság után a nap elsötétedik, a hold nem fénylik,


versetul 25

a csillagok lehullnak az égből, és az egek erősségei megrendülnek.


versetul 26

Akkor meglátják az Emberfiát eljönni felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel,


versetul 27

és akkor elküldi angyalait, és összegyűjti választottait a négy szelek felől, a föld végső határától az ég végső határáig.


versetul 28

A fügefáról vegyétek pedig a példát: amikor ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.


versetul 29

Hasonlóképpen ti is, amikor látjátok, hogy ezek megtörténnek, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt.


versetul 30

Bizony mondom nektek, hogy nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik.


versetul 31

Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim soha el nem múlnak.


versetul 32

Arról a napról és óráról azonban senki sem tud, még az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak egyedül az Atya.


versetul 33

Vigyázzatok, legyetek ébren, mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő!


versetul 34

Úgy van ez, mint a messzi útra készülő ember, aki házát elhagyva felhatalmazza szolgáit, és kinek-kinek megszabja a maga dolgát, és az ajtónállónak is megparancsolja, hogy vigyázzon.


versetul 35

Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a ház ura: este, éjfélkor, kakasszóra vagy reggel.


versetul 36

Amikor hirtelen megérkezik, nehogy alva találjon titeket!


versetul 37

Amit azért nektek mondok, mindenkinek mondom: Vigyázzatok!

Capitole:


Cărți