⚠️ Atenție! Această traducere reflectă învățăturile Bisericii Martorilor lui Iehova.

A filippieknek

capitolul 4


Capitole:

1 2 3 4


versetul 1

Így tehát szeretett testvéreim, akiket szeretnék már látni, akikben örömömet lelem, és akik olyanok nekem, mint egy korona, szeretteim, ahogy már említettem, álljatok szilárdan az Úr követőiként.


versetul 2

Evódiát buzdítom, és Szintikét is, hogy ugyanúgy gondolkodjanak, miközben az Urat szolgálják.


versetul 3

Igen, téged is kérlek, hűséges munkatársam, mindig segíts ezeknek az asszonyoknak, akik vállvetve küzdöttek velem a jó hírért, Kelemennel és a többi munkatársammal együtt, akiknek a neve benne van az élet könyvében.


versetul 4

Mindig örüljetek az Úr miatt! Még egyszer mondom: örüljetek!


versetul 5

Minden ember arról ismerjen titeket, hogy észszerűek vagytok. Az Úr közel.


versetul 6

Semmi miatt ne aggódjatok, hanem mindig tárjátok a kéréseiteket Isten elé, úgy, hogy imádkoztok és könyörögtök hozzá, és közben hálát adtok neki.


versetul 7

Így Isten békéje, amely felette áll minden gondolkodásnak, meg fogja őrizni szíveteket és gondolkodóképességeteket Krisztus Jézus által.


versetul 8

Végezetül, testvérek, amik csak igazak, amik csak komoly figyelmet érdemelnek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak szeretetre méltók, amikről csak jót mondanak, amik csak erényesek, és amik csak dicséretre méltók, továbbra is azokkal foglalkozzatok.


versetul 9

Azokat tegyétek, amiket tanultatok, el is fogadtatok, hallottatok és láttatok is velem kapcsolatban, és a béke Istene veletek lesz.


versetul 10

Az Úr szolgájaként nagyon örülök neki, hogy most végre újra törődtök velem. Persze korábban is törődtetek velem, csak nem volt alkalmatok kimutatni.


versetul 11

Nem mintha azért mondanám ezt, mert nélkülözök, hiszen megtanultam, hogy a körülményeimtől függetlenül elégedett legyek.


versetul 12

Tudom, milyen, amikor szűkölködik az ember, és milyen az, amikor bőven van mindene. Megtanultam a titkát annak, hogyan lehetek elégedett mindenben és minden körülmények között, akár jóllakott vagyok, akár éhezem, akár mindenem megvan, akár szűkölködöm.


versetul 13

Mindenre megvan az erőm annak köszönhetően, aki erőt ad nekem.


versetul 14

Mindamellett jól tettétek, hogy segítettetek nekem a nyomorúságomban.


versetul 15

Ti, filippiek, valójában tudjátok is, hogy miután először hallottatok a jó hírről, amikor elmentem Makedóniából, egyetlen gyülekezet sem segített nekem, vagy fogadta el a segítségemet, csak ti egyedül.


versetul 16

Mert amíg Tesszalonikában voltam, nemcsak egyszer, hanem kétszer is küldtetek nekem valamit, amire szükségem volt.


versetul 17

Nem mintha ajándékot várnék, inkább azt szeretném, hogy jót tegyetek, ami több hasznot hoz nektek.


versetul 18

Mégis megvan mindenem, amire szükségem van, sőt még több is. Bőven van mindenem, most, hogy Epafroditusztól megkaptam, amit küldtetek. Ez kellemes illat, elfogadható áldozat, ami igen kedves Istennek.


versetul 19

Az én Istenem pedig, akinek dicsőséges gazdagsága van, Krisztus Jézus által mindent megad nektek, amire szükségetek van.


versetul 20

Istenünké és Atyánké legyen a dicsőség örökkön örökké! Ámen.


versetul 21

Adjátok át üdvözletemet a Krisztus Jézussal egységben levő valamennyi szentnek. Üdvözletüket küldik nektek a velem levő testvérek.


versetul 22

Üdvözletüket küldik nektek a szentek mind, de főleg a császár háznépéből valók.


versetul 23

Az Úr Jézus Krisztus ki nem érdemelt kedvessége legyen veletek, amiért jó a szemléletmódotok!

Capitole:


Cărți