⚠️ Atenție! Această traducere reflectă învățăturile Bisericii Martorilor lui Iehova.

Mózes harmadik könyve

capitolul 4


Capitole:


versetul 1

Jehova még ezt mondta Mózesnek:


versetul 2

„Mondd meg az izraelitáknak: »Ha valaki nem szándékosan olyasmit tesz, amiről Jehova azt parancsolta, hogy nem szabad megtenni, és ezzel bűnt követ el, akkor a következőket kell tennie:


versetul 3

Ha a felkent pap követ el bűnt, és ezáltal vétkessé teszi a népet, akkor az elkövetett bűnéért mutasson be egy ép, fiatal bikát Jehovának bűnért való áldozatként.


versetul 4

Vigye a bikát a találkozás sátrának a bejáratához Jehova elé, tegye a kezét a bika fejére, és vágja le a bikát Jehova előtt.


versetul 5

Ezután a felkent pap vegyen a bika véréből, és vigye a találkozás sátrába,


versetul 6

majd mártsa az ujját a vérbe, és Jehova előtt hintsen a vérből hétszer a szent hely függönye elé.


versetul 7

Tegyen a vérből az illatszerfüstölő oltár szarvaira is, amely Jehova előtt van a találkozás sátrában, a bika többi vérét pedig mind öntse az égőáldozati oltár aljára, amely a találkozás sátrának a bejáratával szemben van.


versetul 8

A bűnért való áldozatra szánt bikáról szedje le az egész zsíros részt, a beleket borító zsíros részt, és a zsíros részt, amely a beleken van,


versetul 9

a két vesét és a rajtuk levő zsíros részt, amely az ágyék mellett van. A máj nyúlványát szedje le a vesékkel együtt.


versetul 10

Távolítsa el ezeket ugyanúgy, ahogyan a közösségi áldozat bikájával szokták tenni. Égesse el a pap ezeket az égőáldozati oltáron, hogy felszálljon a füstjük.


versetul 11

De a bika bőrét és egész húsát a fejével, lábszáraival, beleivel és ganéjával együtt,


versetul 12

vagyis a bika többi részét, vitesse ki a tábor szélére egy tiszta helyre, ahova a hamut öntik, és égesse el fán. Ott kell elégetni, ahova a hamut öntik.


versetul 13

Ha pedig Izrael egész közössége nem szándékosan követett el bűnt, és nem tudta, hogy olyasmit tesz, amiről Jehova azt parancsolta, hogy nem szabad megtenni,


versetul 14

de aztán kitudódik a bűn, akkor a gyülekezet mutasson be egy fiatal bikát bűnért való áldozatul, és vigye azt a találkozás sátra elé.


versetul 15

A közösség vénei tegyék a kezüket a bika fejére Jehova előtt, és vágják le a bikát Jehova előtt.


versetul 16

Azután a felkent pap vigyen a bika véréből a találkozás sátrába.


versetul 17

Mártsa az ujját a vérbe, és Jehova előtt hintsen abból hétszer a függöny elé.


versetul 18

Tegyen a vérből annak az oltárnak a szarvaira, mely Jehova előtt van a találkozás sátrában, a többi vért pedig mind öntse az égőáldozati oltár aljára, amely a találkozás sátrának a bejáratával szemben van.


versetul 19

Szedje le a bikáról az egész zsíros részt, és égesse el az oltáron, hogy felszálljon a füstje.


versetul 20

Ugyanazt tegye ezzel a bikával, mint amit a bűnért való áldozat másik bikájával tett. Ezt kell tennie a papnak, hogy engesztelést szerezzen a népért, és Isten megbocsátja a bűneiket.


versetul 21

Vitesse a bikát a tábor szélére, és égesse el, ahogy az első bikát is elégette. Bűnért való áldozat ez a gyülekezetért.


versetul 22

Ha egy fejedelem nem szándékosan bűnt követ el, mert olyasmit tesz, amiről Jehova azt parancsolta, hogy nem szabad megtenni, és így vétkessé válik,


versetul 23

vagy rájön, hogy bűnt követett el, mert megszegett egy parancsot, akkor vigyen áldozatként egy ép, hím kecskegidát.


versetul 24

Tegye a kezét a kecskegida fejére, és vágja le az állatot azon a helyen, ahol az égőáldozatot szokták levágni Jehova előtt. Bűnért való áldozat ez.


versetul 25

A pap vegyen a bűnért való áldozat véréből az ujjával, és kenje az égőáldozati oltár szarvaira, a többi vért pedig öntse az égőáldozati oltár aljára.


versetul 26

Az egész zsíros részt égesse el az oltáron, hogy felszálljon a füstje, ahogyan a közösségi áldozat zsíros részével is szokták tenni. A pap végezzen engesztelést a fejedelemért, és Isten megbocsátja a bűnét.


versetul 27

Ha valaki a népből nem szándékosan olyasmit tesz, amiről Jehova azt parancsolta, hogy nem szabad megtenni, és ezzel bűnt követ el,


versetul 28

vagy ha rájön, hogy bűnt követett el, akkor vigyen áldozatként a bűnéért egy ép, nőstény kecskegidát.


versetul 29

Tegye a kezét a bűnért való áldozat fejére, és vágja le a bűnért való áldozatot azon a helyen, ahol az égőáldozatot szokták levágni.


versetul 30

A pap vegyen a vérből az ujjával, és kenje az égőáldozati oltár szarvaira, a többi vért pedig mind öntse az oltár aljára.


versetul 31

Távolítsa el az egész zsíros részt, ahogy a közösségi áldozatról is el szokták távolítani, és a pap égesse el azt az oltáron, hogy felszálljon a füstje. Kellemes illat ez Jehovának. A pap végezzen engesztelést ezért az emberért, és Isten megbocsátja a bűnét.


versetul 32

De ha bárányt hoz bűnért való áldozatnak, ép, nőstény bárányt hozzon.


versetul 33

Tegye a kezét a bűnért való áldozat fejére, és vágja le az állatot azon a helyen, ahol az égőáldozatot szokták levágni.


versetul 34

A pap vegyen a bűnért való áldozat véréből az ujjával, és kenje az égőáldozati oltár szarvaira, a többi vért pedig mind öntse az oltár aljára.


versetul 35

Távolítsa el az egész zsíros részt, ahogy a közösségi áldozatként bemutatott fiatal kossal szokták tenni, és a pap égesse el azt az oltáron, a Jehovának bemutatott tűzáldozatokon, hogy felszálljon a füstje. A pap végezzen engesztelést ezért az emberért, és Isten megbocsátja a bűnét.

Capitole:


Cărți