⚠️ Atenție! Această traducere reflectă învățăturile Bisericii Martorilor lui Iehova.

A Timóteusznak írt második levél

capitolul 2


Capitole:

1 2 3 4


versetul 1

Te azért, gyermekem, továbbra is meríts erőt Krisztus Jézus ki nem érdemelt kedvességéből.


versetul 2

Amiket pedig tőlem hallottál, és amiket sok tanú alá is támasztott, bízd rá hű emberekre, akik így alkalmasak lesznek arra, hogy másokat tanítsanak.


versetul 3

Krisztus Jézus jó katonájaként szenvedd el te is a rosszat.


versetul 4

Egyetlen katona sem folyik bele a mindennapi élet üzleti ügyeibe, mivel szeretné elnyerni a tetszését annak, aki katonának fogadta.


versetul 5

Ezenkívül a játékokon egyetlen versenyzőt sem koronáznak meg, csak ha a szabályok szerint küzd.


versetul 6

A keményen dolgozó földművesnek kell elsőként kapnia a termésből.


versetul 7

Mindig tartsd észben, amit mondok. Az Úr majd segít, hogy mindent megérts.


versetul 8

Emlékezz rá, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halottak közül, és Dávid utódja volt a jó hír szerint, melyet hirdetek,


versetul 9

és amelyért szenvedek és börtönben vagyok, mint valami bűnöző. Csakhogy Isten szava nincsen megkötözve.


versetul 10

Ezért továbbra is kitartással tűrök mindent a választottakért, hogy ők is megmenekülhessenek Krisztus Jézus által, és örök dicsőségben legyen részük.


versetul 11

Ez az állítás megbízható: ha vele együtt meghaltunk, biztos, hogy vele együtt élni is fogunk;


versetul 12

ha továbbra is kitartunk, vele együtt uralkodni is fogunk mint királyok; ha megtagadjuk, ő is meg fog tagadni minket;


versetul 13

de ha hűtlenek vagyunk, ő akkor is hű marad, mert nem tagadhatja meg önmagát.


versetul 14

Folyton emlékeztesd őket ezekre, és utasítsd őket Isten előtt, hogy ne lovagoljanak szavakon, aminek semmi, de semmi haszna, mivel kárt okoz azoknak, akik hallgatják.


versetul 15

Tégy meg minden tőled telhetőt, hogy elnyerd Isten tetszését, mint olyan munkás, akinek nincs miért szégyenkeznie, aki helyesen használja az igazság szavát.


versetul 16

Kerüld azonban az üres beszédet, mely sérti azt, ami szent, mert az ilyen beszéd egyre istentelenebb viselkedéshez vezet,


versetul 17

és úgy fog terjedni, akár az üszkösödés. Himéneusz és Filétusz is ilyen beszédet terjeszt.


versetul 18

Ezek az emberek azt mondják, hogy a feltámadás már megtörtént, amivel eltérnek az igazságtól, és feldúlják némelyek hitét.


versetul 19

Ennek ellenére Isten szilárd alapja megáll, melynek a pecsétjén ez olvasható: „Jehova ismeri azokat, akik hozzá tartoznak”, és: „Fordítson hátat az igazságtalanságnak mindenki, aki Jehova nevében bízik!”


versetul 20

Egy nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüsteszközök vannak, hanem fából meg cserépből készültek is, és némelyek tiszteletre méltó, mások alantas célra valók.


versetul 21

Ha tehát valaki távol tartja magát az utóbbiaktól, tiszteletre méltó célra készített eszköz lesz, megszentelt, hasznos a tulajdonosának, minden jótettre felkészített.


versetul 22

Menekülj hát a fiatalkorral járó kívánságoktól, törekedj inkább az igazságosságra, a hitre, a szeretetre és a békére, azokkal együtt, akik tiszta szívből hívják segítségül az Urat.


versetul 23

Továbbá, ne folyj bele ostoba és értelmetlen vitákba, hisz tudod, hogy harcokhoz vezetnek.


versetul 24

Az Úr rabszolgája pedig ne harcoljon, hanem legyen mindenkivel kedves, alkalmas arra, hogy tanítson, olyan, aki visszafogja magát, amikor rosszul bánnak vele,


versetul 25

és szelíden oktatja azokat, akik ellenszegülnek. Isten talán megbánásra indítja őket, ami ahhoz vezet, hogy pontosan megismerik az igazságot,


versetul 26

és talán észhez térnek, és kiszabadulnak az Ördög csapdájából, mivel élve elfogta őket, hogy az akaratát tegyék.

Capitole:


Cărți