Józsué könyve

capítulo 19


Capítulos:


Simeon öröksége


verso 1

A sorsolás másodszorra Simeonra, Simeon fiainak törzsére esett, annak nemzetségeire. Az ő örökségük Júda fiainak az örökségén belül volt.


verso 2

Az ő örökségük lett Beérseba, Seba és Móládá,


verso 3

Hacar-Súál, Bálá és Ecem,


verso 4

Eltólad, Betúl és Hormá,


verso 5

Ciklág, Bét-Markábót és Hacar-Szúszá,


verso 6

Bét-Lebáót és Sárúhen: tizenhárom város, falvaival együtt.


verso 7

Ajin, Rimmón, Eter és Ásán: négy város, falvaival együtt.


verso 8

Továbbá mindazok a falvak, amelyek ezek körül a városok körül voltak Baalat-Beérig, a délvidéki Rámáig. Ez Simeon fiai törzsének az öröksége nemzetségeinek megfelelően.


verso 9

Júda fiainak a részéből adtak Simeon fiainak örökséget, mert Júda fiainak túl nagy birtokrész jutott. Ezért kaptak örökséget Simeon fiai azoknak az örökségén belül.


Zebulon öröksége


verso 10

Harmadszor Zebulon fiaira, az ő nemzetségeikre esett a sorsolás. Örökségük határa Szárídig ér.


verso 11

Fölmegy a határuk nyugatnak Maralá felé, érinti Dabbesetet, majd érinti azt a patakot, amely Jokneámmal szemben van.


verso 12

Szárídnál keletre, napkelet felé fordul Kiszlót-Tábór határán, azután elér Dáberatig, majd fölmegy Jáfíáig.


verso 13

Onnan továbbmegy keleti irányban Gat-Héfer és Ét-Kácín felé, majd elér Rimmónig, ott pedig elkanyarodik Néá felé.


verso 14

Ezt megkerüli a határ Hannátóntól északra, és a Jiftah-Él-völgyben végződik.


verso 15

Ott van még Kattát, Nahalál, Simrón, Jidalá és Betlehem. Tizenkét város, falvaival együtt.

Bír 1,30


verso 16

Ez Zebulon fiainak az öröksége nemzetségeiknek megfelelően: ezek a városok falvaikkal együtt.


Issakár öröksége


verso 17

Negyedszer Issakárra esett a sorsolás, Issakár fiaira, az ő nemzetségeikre.


verso 18

Az ő területükön van Jezréel, Keszúlót és Súném,


verso 19

Hafárajim, Síón és Anáharat,


verso 20

Rabbít, Kisjón és Ebec,


verso 21

Remet, Én-Ganním, Én-Haddá és Bét-Paccéc.


verso 22

Érinti a határ Tábórt, Sahacímát és Bét-Semest, úgyhogy határuk a Jordánnál végződik. Tizenhat város, falvaival együtt.


verso 23

Ez Issakár fiai törzsének az öröksége nemzetségeiknek megfelelően: ezek a városok falvaikkal együtt.


Ásér öröksége


verso 24

Ötödször Ásér fiainak a törzsére, az ő nemzetségeikre esett a sorsolás.


verso 25

Az ő területükön van Helkat, Halí, Beten és Aksáf,


verso 26

Alammelek, Amád és Misál. Nyugaton érinti a határ a Karmelt és a Libnát-patakot.


verso 27

Innen napkelet felé fordul Bét-Dágón felé, érinti északon Zebulont, a Jiftah-Él-völgyet, Bét-Émeket és Neíélt, majd elér északon Kábúlig.


verso 28

Innen Ebrón, Rehób, Hammón és Káná mellett egészen Szidón-Rabbáig húzódik.


verso 29

Azután Rámá felé fordul a határ, egészen Tírusz megerősített városáig. Majd Hószá felé fordul a határ, és a tengernél végződik. Ott van még Hebel, Akzíb,

Bír 1,31


verso 30

Ummá, Afék és Rehób. Huszonkét város, falvaival együtt.


verso 31

Ez Ásér fiai törzsének az öröksége nemzetségeinek megfelelően: ezek a városok falvaikkal együtt.


Naftáli öröksége


verso 32

Hatodszor Naftáli fiaira esett a sorsolás; Naftáli fiaira, az ő nemzetségeikre.


verso 33

Az ő határuk Héleftől, a caananními tölgyfától Adámí-Nekeben és Jabneélen át Lakkúmig terjed, és a Jordánig ér el.


verso 34

Azután nyugat felé Aznót-Tábórnak fordul a határ, és onnan elér Húkókig. Délen Zebulonnal érintkezik, nyugaton meg Ásérral érintkezik, napkeleten pedig a Jordánnal.


verso 35

A megerősített városok ezek: Ciddím, Cér, Hammat, Rakkat és Kinneret,


verso 36

Adámá, Rámá és Hácór,


verso 37

Kedes, Edreí és Én-Hácór,


verso 38

Jirón, Migdal-Él, Horém, Bét-Anát és Bét-Semes: tizenkilenc város, falvaival együtt.

Bír 1,33


verso 39

Ez Naftáli fiai törzsének az öröksége nemzetségeinek megfelelően: ezek a városok falvaikkal együtt.


Dán öröksége


verso 40

Hetedszer Dán fiainak törzsére esett a sorsolás, az ő nemzetségeikre.


verso 41

Az ő örökségük területén van Corá, Estáól és Ír-Semes,


verso 42

Saalbím, Ajjálón és Jitlá,

Bír 1,34


verso 43

Élón, Timnátá és Ekrón,


verso 44

Elteké, Gibbetón és Baalat,


verso 45

Jehud, Bené-Berak és Gat-Rimmón,


verso 46

Mé-Jarkón és Rakkón a Jáfó előtti területtel együtt.


verso 47

Dán fiai azonban elvesztették területüket. Ezért felvonultak Dán fiai, és megtámadták Lesemet. Elfoglalták, kardélre hányták lakosait, majd birtokba vették, és letelepedtek benne. Azután Lesemet ősatyjukról, Dánról Dánnak nevezték el.

Bír 18,27


verso 48

Ez Dán fiai törzsének az öröksége nemzetségeiknek megfelelően: ezek a városok falvaikkal együtt.


Józsué öröksége


verso 49

Amikor befejezték az örökség szétosztását az ország területén, akkor örökséget adtak Izráel fiai maguk között Józsuénak, Nún fiának is.

4Móz 14,30


verso 50

Az Úr parancsa szerint azt a várost adták neki, amelyet kért: Timnat-Szerahot, Efraim hegyvidékén. Felépítette a várost, és abban lakott.

Józs 24,30


verso 51

Ezeket a területeket osztotta ki örökségül Eleázár pap meg Józsué, Nún fia és az izráeli törzsek családfői sorsvetéssel Sílóban, az Úr színe előtt, a kijelentés sátrának a bejáratánál. Így végezték el az ország felosztását.

Józs 14,1; Józs 18,1

Capítulos:


Libros