Sámuel első könyve

capítulo 12


Capítulos:


Sámuel búcsúbeszéde


verso 1

Akkor ezt mondta Sámuel egész Izráelnek: Íme, én engedtem nektek mindenben, amit mondtatok nekem, és királyt választottam nektek.


verso 2

Most már a király jár előttetek, hiszen én megöregedtem és megőszültem, a fiaim is ott vannak már közöttetek. Előttetek jártam ifjúságomtól fogva a mai napig.


verso 3

Itt állok, válaszoljatok az Úr előtt és fölkentje előtt: Kinek vettem el a marháját, kinek vettem el a szamarát, kit nyomtam el, és kit károsítottam meg? Kitől fogadtam el ajándékot, hogy szemet hunyjak valami fölött? Visszaadom nektek!

4Móz 16,15


verso 4

De ők ezt felelték: Nem nyomtál el és nem károsítottál meg bennünket, és nem fogadtál el senkitől semmit.


verso 5

Akkor ezt mondta nekik: Tanú az Úr veletek együtt, és tanú az ő fölkentje a mai napon, hogy nem találtatok ellenem semmi ilyesmit. Azok pedig ezt felelték: Ő a tanú.


verso 6

Majd ezt mondta Sámuel a népnek: Az Úr rendelte Mózest és Áront. Ő hozta fel őseiteket Egyiptomból.


verso 7

Most azért álljatok ide, hadd hívjam tanúskodni ellenetek az Úr színe előtt az Úr minden igaz tettét, amelyet veletek és őseitekkel véghezvitt.


verso 8

Miután Jákób lement Egyiptomba, őseitek pedig az Úrhoz kiáltottak segítségért, az Úr elküldte Mózest és Áront, akik kihozták őseiteket Egyiptomból, és letelepítették őket ezen a helyen.

2Móz 3,7


verso 9

De ők elfeledkeztek Istenükről, az Úrról, ezért kiszolgáltatta őket Siserának, Hácór hadvezérének és a filiszteusoknak meg Móáb királyának, és azok harcoltak is ellenük.

Bír 4,2; Bír 10,7; Bír 13,1


verso 10

Akkor segítségért kiáltottak az Úrhoz, ezt mondva: Vétkeztünk, mert elhagytuk az Urat, és a Baaloknak és az Astartéknak szolgáltunk. De most ments meg bennünket ellenségeink kezéből, és neked fogunk szolgálni!

Bír 10,10


verso 11

Akkor elküldte az Úr Jerubbaalt, Bárákot, Jeftét és Sámuelt, és megmentett benneteket a környező ellenség kezéből, és biztonságban lakhattatok.

Bír 6,14; Bír 11,29; 1Sám 7,10


verso 12

De amikor láttátok, hogy Náhás, az ammóniak királya kivonul ellenetek, mégis ezt mondtátok nekem: Nem! Inkább uralkodjék csak király fölöttünk! Pedig Istenetek, az Úr a ti királyotok!

1Sám 8,19; 1Sám 11,1


verso 13

Most itt van a király, akit ti választottatok, akit ti kértetek. Tehát királyt is adott nektek az Úr.


verso 14

Bárcsak félnétek az Urat, és szolgálnátok neki, hallgatnátok rá, és ne lázadnátok fel az Úr parancsa ellen, hanem követnétek Isteneteket, az Urat ti is meg a király is, aki uralkodik fölöttetek!


verso 15

Mert ha nem hallgattok az Úr szavára, hanem föllázadtok az Úr parancsa ellen, akkor ellenetek fordul az Úr, ugyanúgy, mint őseitek ellen.

5Móz 28,15; Bír 2,15


verso 16

Álljatok most is ide, és lássátok meg, hogy milyen nagy tetteket visz véghez előttetek az Úr.


verso 17

Most a búzaaratás ideje van. Én az Úrhoz kiáltok, mire ő mennydörgést és esőt fog adni. Ti pedig ismerjétek el, és lássátok be, hogy milyen nagy a ti gonoszságotok az Úr szemében, amit elkövettetek, amikor királyt kértetek magatoknak.


verso 18

És az Úrhoz kiáltott Sámuel, az Úr pedig mennydörgést és esőt adott azon a napon. Ekkor nagy félelem fogta el a népet az Úr miatt és Sámuel miatt.


verso 19

És így szólt az egész nép Sámuelhez: Imádkozzál szolgáidért Istenedhez, az Úrhoz, hogy ne haljunk meg, mert minden vétkünket tetéztük azzal a gonoszsággal, hogy királyt kértünk magunknak.


verso 20

Akkor ezt mondta Sámuel a népnek: Ne féljetek! Ti ugyan elkövettétek mindezt a rosszat, de azért ne tántorodjatok el az Úrtól, hanem szolgáljatok az Úrnak teljes szívetekből!


verso 21

El ne tántorodjatok, hogy a semmiket kövessétek, amelyek tehetetlenek, és nem tudnak megmenteni, mert semmik azok.


verso 22

Hiszen nem veti el az Úr a saját népét az ő nagy nevéért, mert úgy tetszett az Úrnak, hogy a saját népévé tegyen benneteket.

2Móz 19,5; Róm 11,1; Lk 12,32; 1Pt 2,9


verso 23

Tőlem is távol legyen, hogy vétkezzem az Úr ellen, és ne imádkozzam többé értetek. Sőt inkább tanítalak majd benneteket a jó és egyenes útra.

1Sám 7,8


verso 24

Csak féljétek az Urat, és szolgáljátok őt híven, teljes szívetekből, mert lássátok csak meg, milyen nagy tetteket vitt véghez rajtatok!

5Móz 6,4; 5Móz 10,12; Józs 24,14


verso 25

Ha azonban mégis gonoszul éltek, elvesztek királyotokkal együtt!

Capítulos:


Libros