A krónikák első könyve

capítulo 21


Capítulos:


Dávid megszámláltatja a népet


verso 1

A Sátán Izráel ellen támadt: felingerelte Dávidot, hogy vegye számba Izráelt.


verso 2

Dávid pedig ezt mondta Jóábnak és a hadinép parancsnokainak: Menjetek, számláljátok meg Izráelt Beérsebától Dánig, és terjesszétek elém, hadd tudjam meg a számukat!


verso 3

Jóáb azonban ezt felelte: Szaporítsa meg az Úr a népét százannyira, mint amennyi most! De uram, királyom, hiszen mindnyájan az én uram szolgái ők. Miért firtatja hát ezt az én uram? Miért bűnhődjék ezért Izráel?!

2Móz 30,12


verso 4

A király szava azonban erősebb volt Jóábénál. Elindult tehát Jóáb, bejárta egész Izráelt, és visszatért Jeruzsálembe.


verso 5

Jóáb jelentette Dávidnak a népszámlálás eredményét: egész Izráelben egymillió-egyszázezer kardforgató ember volt, Júdában pedig négyszázhetvenezer kardforgató ember.


verso 6

Lévit és Benjámint azonban nem vette számba közöttük, mert utálatosnak tartotta Jóáb a király parancsát.


Az Úr üzenete Dávidhoz


verso 7

De Isten rossznak látta ezt, és megverte Izráelt.


verso 8

Akkor ezt mondta Dávid az Istennek: Nagyot vétettem azzal, hogy ezt tettem! Most azért bocsásd meg szolgád bűnét, mert igen esztelenül cselekedtem!


verso 9

Ekkor így szólt az Úr Gádhoz, Dávid látnokához:


verso 10

Eredj, és mondd meg Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Három lehetőséget adok neked; válassz ki közülük egyet, és én azt teszem veled.


verso 11

Bement tehát Gád Dávidhoz, és ezt mondta neki: Így szól az Úr: Válassz!


verso 12

Három esztendeig tartó éhínség legyen? Vagy dúljanak három hónapig támadóid, és érjen utol ellenséged fegyvere? Vagy legyen három napon át az Úr fegyvere, a dögvész az országban, és pusztítson az Úr angyala Izráel egész területén? Most azért döntsd el, milyen választ vigyek annak, aki engem küldött!


verso 13

Dávid ezt felelte Gádnak: Igen nehéz helyzetben vagyok. Inkább essem az Úr kezébe, mert igen nagy az ő irgalma. Csak ember kezébe ne essem!


Az Úr dögvészt bocsát Izráelre


verso 14

Az Úr tehát dögvészt bocsátott Izráelre, és elhullott Izráelben hetvenezer ember.


verso 15

Az Isten angyalt küldött Jeruzsálem ellen is, hogy pusztítsa azt. De alighogy belekezdett az a pusztításba, odanézett az Úr, bánkódni kezdett a veszedelem miatt, és ezt parancsolta a pusztító angyalnak: Elég! Most már hagyd abba! Az Úr angyala akkor éppen a jebúszi Ornán szérűje mellett állt.


verso 16

Dávid fölemelte a tekintetét, és meglátta az Úr angyalát, amint ott áll az ég és a föld között, kezében kivont karddal, amelyet Jeruzsálem ellen nyújtott ki. Ekkor Dávid és a vének zsákruhába burkolózva arcra borultak.


verso 17

Dávid pedig ezt mondta Istennek: Hiszen én mondtam, hogy számlálják meg a népet! Én magam vagyok az, aki vétkeztem, és nagy gonoszságot követtem el. De az én nyájam nem követett el semmit! Uram, Istenem, sújtson le kezed inkább énrám és az én rokonságomra, de a népedet ne bántsd!


Dávid oltárt épít Ornán szérűjén


verso 18

Ekkor az Úr angyala azt üzente Gáddal Dávidnak, hogy menjen, és állítson oltárt az Úrnak a jebúszi Ornán szérűjén.


verso 19

Elment tehát Dávid, Gád szavai szerint, amelyet az Úr nevében mondott.


verso 20

Amikor Ornán arra fordult, meglátta az angyalt; négy fia, akik vele voltak, erre elrejtőzött. Ornán éppen búzát csépelt.


verso 21

Dávid ekkor odament Ornánhoz. Amikor Ornán föltekintett, és meglátta Dávidot, kiment a szérűről, és arccal a földre borult Dávid előtt.


verso 22

Dávid így szólt Ornánhoz: Add nekem ezt a szérűt, hadd építsek itt oltárt az Úrnak! Teljes áron add nekem, hogy megszűnjék a népet ért csapás!


verso 23

Ornán így felelt Dávidnak: Fogadd el, azután tegyen az én uram, királyom, ahogyan jónak látja! Nézd, odaadom a marhákat égőáldozatnak, a cséplőeszközöket tűzifának, a búzát pedig ételáldozatnak. Mindent odaadok!


verso 24

De Dávid király ezt felelte Ornánnak: Így nem! Csak teljes áron fogadom el tőled, mert nem akarom az Úrnak adni a tiedet, és nem akarok ingyen kapott égőáldozatot bemutatni.


verso 25

Adott tehát Dávid Ornánnak azért a helyért hatszáz sekel súlyú aranyat.


verso 26

Azután oltárt épített ott Dávid az Úrnak, égőáldozatot és békeáldozatot mutatott be, és az Úrhoz kiáltott, ő pedig feleletül tüzet adott az égből az égőáldozati oltárra.

3Móz 9,24; 1Kir 18,24


verso 27

Az Úr pedig szólt az angyalnak, és az visszatette kardját a hüvelyébe.


verso 28

Abban az időben Dávid, látva, hogy az Úr a jebúszi Ornán szérűjén válaszolt neki, ott mutatta be az áldozatokat.


verso 29

Az Úr hajléka ugyanis, amelyet Mózes készített a pusztában, valamint az égőáldozati oltár abban az időben a gibeóni áldozóhalmon volt.

2Krón 1,3


verso 30

Dávid azonban nem mert többé odajárulni, hogy ott keresse fel az Istent, úgy megrettent az Úr angyalának a kardjától,

Capítulos:


Libros