Mózes első könyve
capítulo 8
A vizek csökkenése
verso 1
És megemlékezett Isten Nóéról és minden vadról és minden baromról, mely vele volt a bárkában; és bocsátott Isten szelet a földre és lecsillapodtak a vizek.
verso 2
Bezáródtak a mélység forrásai, meg az ég csatornái, és megszűnt az eső az égből.
verso 3
És visszahúzódtak a vizek a földről, folyton vissza és megfogytak a vizek százötven nap múltán.
verso 4
És megnyugodott a bárka a hetedik hónapban, tizenhetedik napján a hónapnak, az Árárát hegységén.
verso 5
A vizek pedig folyton fogytak a tizedik hónapig; a tizedik hónapban, a hónapnak elsején meglátszottak a hegyek csúcsai.
A holló és a galamb
verso 6
És volt negyven nap múlva, kinyitotta Nóé a bárka ablakát, melyet csinált,
verso 7
és kibocsátotta a hollót; ez ki-kiment, de meg visszatért, míg föl nem száradt a víz a földről.
verso 8
És kibocsátotta a galambot maga mellől, hogy lássa, vajon leapadtak-e a vizek a föld színéről?
verso 9
De a galamb nem talált nyugvóhelyet lába talpa, számára és visszatért őhozzá a bárkába, mert víz volt az egész föld színén; és ő kinyújtotta kezét és megfogta, bevitte magához a bárkába.
verso 10
És várt még másik hét napig és újra kibocsátotta a galambot a bárkából.
verso 11
És megjött hozzá a galamb estnek idején és íme: leszakasztott olajfalevél a szájában. Így megtudta Nóé, hogy leapadtak a vizek a földön.
verso 12
És várt még másik hét napig és kibo-csátotta a galambot, de az nem tért többé őhozzá vissza.
verso 13
És volt a hatszázegyedik évben, az első hónapban, a hónapnak elsején fölszáradtak a vizek a földről; és Nóé eltávolította a bárka fedelét és látta, hogy íme megszikkadt a föld színe.
verso 14
A második hónapban pedig, a hónap huszonhetedik napján száraz volt a föld.
A bárka elhagyása és oltárépítés
verso 15
És szólt Isten Nóéhoz, mondván:
verso 16
Menj ki a bárkából, te, a te feleséged, a te fiaid és a te fiaid feleségei veled együtt.
verso 17
Minden állatot, mely veled van minden testből madárból, baromból és minden csúszó-mászóból, mely mozog a földön, vigyél ki magaddal, hogy nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön.
verso 18
És kiment Nóé, meg az ő fiai és az ő felesége, meg a fiainak feleségei vele együtt.
verso 19
Minden állat, minden csúszó-mászó és minden madár, minden, ami mozog a földön, családjaik szerint mentek ki a bárkából.
verso 20
Nóé pedig épített oltárt az Örökkévalónak és vett minden tiszta baromból és minden tiszta madárból és bemutatott égőáldozatokat az oltáron.
verso 21
És megérezte az Örökkévaló a kellemes illatot és mondta az Örökkévaló a szívében: Nem fogom többé elátkozni a földet az ember miatt, – mert az ember szívének indulata gonosz ifjúságától kezdve – és nem fogok többé megverni minden élőt, amint cselekedtem.
verso 22
A föld minden napján át: Vetés és aratás, hideg és hőség, nyár és tél, nappal és éjjel meg nem szűnnek.
Libros
