Sámuel második könyve

capitolul 21


Capitole:


versetul 1

Dávid idejében egyszer éhínség volt három egymás után következő évben. Megkérdezte Dávid emiatt az Urat, és az Úr ezt mondta: Saulért és az ő vérszopó háza népéért van ez, mivel megölte a gibeóniakat.


versetul 2

Hívatta tehát a király a gibeóniakat, és beszélt velük. A gibeóniak pedig nem az Izráel f­iai közül valók voltak, hanem az emóriak maradékából, akikkel Izráel fiai esküvel kötöttek szövetséget. De Saul mégis kereste az alkalmat, hogy kiirthassa őket Izráel és Júda fiai iránti buzgalmából.


versetul 3

Dávid tehát megkérdezte a gibeóniakat: Mit tegyek értetek, és mivel engeszteljelek meg titeket, hogy áldjátok az Úr örökségét?


versetul 4

Ezt válaszolták neki a gibeóniak: Nem kívánunk sem ezüstöt, sem aranyat Saultól és az ő házától, és nem kell nekünk, hogy valakit megöljenek Izráelben. Dávid ezt felelte: Amit mondotok, megteszem nektek.


versetul 5

Ekkor azt mondták a királynak: Annak az embernek, aki pusztított minket, és gonosz tervet forralt ellenünk, hogy megsemmisüljünk, és ne maradjunk fönn Izráel egész területén,


versetul 6

annak a maradékai közül adj át nekünk hét embert, hogy fölakasszuk* őket az Úr előtt Saulnak, az Úr választottjának Gibeájában. A király azt felelte: Átadom őket.


versetul 7

A király azonban megkímélte Mefibósetet, Jónátán fiát, aki Saul fia volt, azért az Úr előtt esküvel megerősített szövetségért, amelyet Dávid és Jónátán, Saul fia nevében kötött.


versetul 8

De elvette a király Ricpának, Ajjá leányának két fiát, akiket az Saulnak szült: Armónit és Mefibósetet, továbbá Saul leányának, Míkalnak öt fiát, akiket a mehólai Barzillaj fiának, Adriélnek szült.


versetul 9

A gibeóniak kezébe adta azokat, akik fölakasztották* őket a hegyen, az Úr előtt. Ezek heten tehát egyszerre pusztultak el. Az aratás első napjaiban, az árpaaratás kezdetén ölték meg őket.


versetul 10

Ricpá, Ajjá leánya fogott egy zsákruhát és rájuk terítette a kősziklán, az aratás kezdetétől addig, a­míg eső nem esett rájuk az égből. Nem engedte, hogy égi madarak szálljanak rájuk nappal, sem hogy mezei vad jöjjön rájuk éjszaka.


versetul 11

Amikor megmondták Dávidnak, amit Ricpá, Ajjá leánya, Saul másodfelesége cselekedett,


versetul 12

Dávid elment, és elhozatta Saul és Jónátán holt­tes­tét a jábés-gileádiaktól, ők ugyanis ellopták azokat Bétseán utcájáról, ahol a filiszteusok fölakasztották őket, amikor megverték Sault Gilbóa hegyén.


versetul 13

Elhozták onnan Saulnak és fiának, Jónátánnak a tetemét, és összeszedték azoknak a tetemeit is, akiket fölakasztottak.*


versetul 14

És eltemették Saulnak és fiának, Jónátánnak a tetemét Benjámin földjén, Célában. Apjának, Kísnek a sírjába temették. Amikor mindent megtettek, amit a király parancsolt, kiengesztelődött Isten az ország iránt.


versetul 15

Ezután ismét háborút kezdtek a filiszteusok Izráel ellen. Dávid szolgáival együtt elment, harcoltak a filiszteusok ellen, és a küzdelemben Dávid kifáradt.


versetul 16

Akkor Jisbi-Benób, az óriás leszármazottja, kinek kopjavasa háromszáz rézsékelt nyomott, és új hadi szerszámmal volt felövezve,* elhatározta, hogy leteríti Dávidot.


versetul 17

Abisaj, Cerújá fia azonban segített Dávidnak, leterítette a filiszteust és megölte. Ekkor Dávidnak így esküdtek meg a szolgái: Soha többé nem jöhetsz velünk harcolni, hogy Izráel szövétneke ki ne aludjon.


versetul 18

Azután ismét harcoltak a filiszteusokkal Gób városánál, és akkor ölte meg a húsái Szibekkaj az óriások maradékai közül való Szafot.


versetul 19

Azután újra háború támadt a filiszteusokkal Góbnál, ahol Elhánán, a betlehemi Jaaré-Óregim fia levágta a gáti Góliátot, akinek a kopjanyele olyan vastag volt, mint a szövőszék zugolyfája.


versetul 20

Gátban is háború tört ki, ott is volt egy óriás termetű férfi, kinek a kezein és a lábain hat-hat ujja volt, azaz összesen huszonnégy, és ő is az óriások leszármazottja volt.


versetul 21

Szidalmazta Izráelt, de Jónátán, Dávid bátyjának, Simeának a fia megölte.


versetul 22

Ezek négyen az óriásoktól származtak Gátban, és mindnyájan Dávidnak vagy szolgáinak a keze által estek el.

Capitole:


Cărți