Krónikák második könyve

capitolul 33


Capitole:


versetul 1

Tizenkét esztendős volt Manassé, amikor uralkodni kezdett, és ötvenöt esztendeig uralkodott Jeruzsálemben.


versetul 2

És gonoszul cselekedett az Úr szemében azoknak a népeknek az utálatosságai szerint, akiket az Úr kiűzött Izráel fiai elől.


versetul 3

Mert újból fölépítette a magaslatokat, amelyeket apja, Ezékiás azelőtt lerontott, és oltárokat emelt Baalnak, Asérákat is készített, és leborult az ég minden serege előtt, és szolgált nekik.


versetul 4

Sőt az Úr házában is épített oltárokat, amelyről pedig az Úr azt mondta: Jeruzsálemben lesz a nevem örökké.


versetul 5

Oltárokat épített az ég minden seregének az Úr házának mindkét udvarában.


versetul 6

A fiait is elégette áldozatul a Ben-Hinnóm-völgyben. Az idő forgását figyelte, jövendőmondást, varázslást és szemfényvesztést űzött, halottlátókat és jövendőmondókat tartott, és sok gonoszságot cselekedett az Úr szeme előtt, hogy őt haragra indítsa.


versetul 7

Azt a bálványszobrot, amelyet csináltatott, az Úr házában állította föl, amelyről pedig azt mondta Isten Dávidnak és fiának, Salamonnak: E házba és Jeruzsálembe helyezem nevemet mindörökre, mert ezt választottam Izráel minden törzse közül.


versetul 8

És nem űzöm ki Izráelt e földről, melyet atyáitoknak adtam, de csak akkor, ha ők is megtartják mindazt a törvényt, mindazokat a rendelkezéseket és végzéseket, amelyeket Mózes által parancsoltam nekik.


versetul 9

De Manassé tévelygésbe vitte Júdát és Jeruzsálem lakóit, hogy még gonoszabbul cselekedjenek, mint azok a népek, akiket az Úr kigyomlált Izráel fiai elől.


versetul 10

És noha megszólította az Úr Manassét és népét, mégsem figyeltek rá.


versetul 11

Rájuk hozta azért az Úr az asszír király seregének vezéreit, akik megfogták Manassét, vasba verték és megkötözték őt két lánccal, és Babilonba vitték.


versetul 12

Mikor aztán nagy nyomorúságban volt, az Úrhoz, az ő Istenéhez fohászkodott, és teljesen megalázta magát atyái Istene előtt.


versetul 13

S ő, miután könyörgött hozzá, megkönyörült rajta, és meghallgatta könyörgését, visszahozta őt Jeruzsálembe, az ő országába. Így tudta meg Manassé, hogy az Úr az igaz Isten.


versetul 14

Ezek után külső várfalat épített Dávid városához Gíhóntól nyugatra a völgyben, a Hal-kapu bejáratáig. A Várhegyet is körülvette vele, magasra emelve, Júdában pedig minden megerősített városba seregvezéreket helyezett.


versetul 15

Eltávolította az Úr házából az idegen isteneket és a bálványokat, és minden oltárt, amelyet az Úr házának hegyén és Jeruzsálemben építtetett egykor, kidobatott a városon kívülre.


versetul 16

Helyreállította az Úr oltárát, és hálaadó és dicsőítő áldozatokat mutatott be rajta, és megparancsolta Júdának, hogy szolgáljanak az Úrnak, Izráel Istenének.


versetul 17

A nép ugyan még továbbra is a magaslatokon áldozott, de csak az Úrnak, az ő Istenének.


versetul 18

Manassé többi dolga pedig, Istenéhez való könyörgése, a látók intése, akik az Úrnak, Izráel Istenének nevében szóltak neki, íme, meg vannak írva Izráel királyainak dolgai között.


versetul 19

Könyörgése pedig és annak meghallgatása, valamint minden vétke és hűtlensége, meg azok a helyek, amelyeken magaslatokat épített, és Asérákat és bálványokat állított föl, mielőtt megalázta volna magát, íme, meg vannak írva a látók beszédeiben.


versetul 20

Majd elaludt Manassé, és atyáihoz tért, és eltemették palotája kertjében. Fia, Ámón lett utána a király.


versetul 21

Huszonkét esztendős volt Ámón, amikor uralkodni kezdett, és két esztendeig uralkodott Jeruzsálemben.


versetul 22

Gonoszul cselekedett az Úr szemében, miként apja, Manassé is. Ámón is áldozott mindazoknak a bálványoknak, amelyeket apja, Manassé csináltatott, és azoknak szolgált.


versetul 23

Nem alázta meg magát az Úr előtt, mint apja, Manassé, hanem még sokasította Ámón a bűnt.


versetul 24

De szolgái pártot ütöttek ellene, és megölték saját palotájában.


versetul 25

Az ország népe pedig levágta mindazokat, akik pártot ütöttek Ámón király ellen. Azután fiát, Jósiást tette királlyá az ország népe.

Capitole:


Cărți