Királyok második könyve

capitolul 17


Capitole:


versetul 1

Áháznak, Júda királyának tizenkettedik évében kezdett uralkodni Hóséa, Élá fia Izráel fölött Samáriában kilenc évig.


versetul 2

Az Úr szemében gonoszul cselekedett, de nem annyira, mint Izráelnek azok a királyai, akik előtte éltek.


versetul 3

Följött ellene Salmaneszer, Asszíria királya, és szolgájává lett Hóséa, és adót fizetett neki.


versetul 4

De amikor Asszíria királya megtudta, hogy Hóséa pártot ütött ellene, és követeket küldött Szóhoz, Egyiptom királyához, az évenkénti adót pedig nem küldte meg Asszíria királyának, akkor Asszíria királya elfogatta és börtönbe vettette.


versetul 5

És fölvonult az asszíriai király az egész ország ellen. Fölvonult Samária ellen, és három esztendeig ostromolta.


versetul 6

És Hóséa kilencedik esztendejében bevette Asszíria királya Samáriát, és elhurcolta Izráelt Asszíriába. Halahban és Hábórban, a Gózán-folyó mellett és a médek városaiban telepítette le őket.


versetul 7

Mindez pedig azért történt, mert Izráel fiai vétkeztek az Úr, az ő Istenük ellen, aki kihozta őket Egyiptom földjéről, a fáraónak, az egyiptomi királynak kezéből, és idegen isteneket tiszteltek,


versetul 8

és azoknak a pogányoknak a szokásai szerint jártak, akiket kiűzött az Úr Izráel fiai elől, és úgy cselekedtek, mint Izráel királyai.


versetul 9

Alattomban olyan dolgokat cselekedtek Izráel fiai, amelyek ellenére voltak az Úrnak, az ő Istenüknek. Magaslatokat építettek maguknak minden városukban, az őrtornyoknál és a bekerített városokban.


versetul 10

Faragott oszlopokat és Asérákat állítottak maguknak minden magas halmon és minden zöldellő fa alatt.


versetul 11

Ott tömjéneztek minden magaslaton, mint a pogányok, akiket az Úr kiűzött előlük. Gonosz dolgokat cselekedtek, amelyekkel haragra indították az Urat.


versetul 12

A bálványoknak szolgáltak, akik felől az Úr azt parancsolta nekik: Ne tegyétek!


versetul 13

És amikor megintette őket az Úr Izráelben és Júdában minden prófétája és minden látnoka által e szavakkal: „Térjetek meg gonosz útjaitokról, és őrizzétek meg az én parancsolataimat és rendeléseimet a teljes törvény szerint, amelyet atyáitoknak parancsoltam, és amelyet hozzátok küldtem szolgáim, a próféták által”,


versetul 14

akkor ők nem engedelmeskedtek, hanem megkeményítették nyakukat, mint amilyen makacsak atyáik voltak, akik nem hittek Istenükben, az Úrban.


versetul 15

Sőt megvetették rendeléseit és szövetségét, amelyet atyáikkal kötött, és intelmeit, amelyekkel figyelmeztette őket, és a hiábavalóságot követve maguk is hiábavalókká lettek, és a körülöttük levő pogányokat követték, pedig azt parancsolta nekik az Úr, hogy ne utánozzák őket.


versetul 16

Elhagyták Istenüknek, az Úrnak minden parancsolatát, és öntött bálványt csináltak maguknak, két borjút és Asérát készítettek, és meghajoltak az ég minden serege előtt, és szolgálták a Baalt.


versetul 17

Fiaikat és leányaikat elégették áldozatul, jövendőt mondtak, és varázslást űztek, és magukat teljesen eladták a bűnnek az Úr bosszantására.


versetul 18

Azért igen megharagudott az Úr Izráelre, elvetette színe elől, és semmi sem maradt meg, egyedül csak Júda törzse.


versetul 19

Sőt még Júda sem őrizte meg az ő Istenének, az Úrnak parancsolatait, hanem Izráel szokásaihoz igazodva úgy cselekedett, mint azok.


versetul 20

Ezért idegenült el az Úr Izráel összes utódaitól, megsanyargatta és fosztogatók kezébe adta őket, míg végül mindnyájukat elvetette színe elől.


versetul 21

Mert elszakította Izráelt Dávid házától, és királlyá tették Jeroboámot, Nebát fiát. Jeroboám pedig elcsalta Izráelt az Úrtól, és igen nagy vétekbe ejtette őket.


versetul 22

Izráel fiai pedig követték Jeroboám minden bűnét, amelyet elkövetett, és nem távoztak el azoktól.


versetul 23

Míg végül az Úr elvetette színe elől Izráelt, amint megmondta szolgái, a próféták által. Így hurcolták fogságra Izráelt a maga földjéről Asszíriába; és így van ez mindmáig.


versetul 24

Asszíria királya azután más népet hozott be Bábelból, Kútából, Avvából, Hamátból és Szefarvaimból, és letelepítette őket Samária városaiba Izráel fiai helyett. Azok birtokba vették Samáriát, és annak városaiban laktak.


versetul 25

Ottlétük kezdetén történt, hogy nem félték az Urat, mire az Úr oroszlánokat bocsátott reájuk, amelyek többeket megöltek közülük.


versetul 26

Ezért azt mondták Asszíria királyának: A népek, akiket idehoztál és Samária városaiba telepítettél, nem ismerik, hogyan kell e föld Istenét tisztelni, azért ő oroszlánokat bocsátott rájuk, amelyek megölik őket, mert nem ismerik e föld Istene tisztelésének a módját.


versetul 27

Azért ezt parancsolta Asszíria királya: Vigyetek oda egyet a papok közül, akiket elhoztatok onnan, hogy menjen el, lakjon ott, és tanítsa meg őket ama föld Istenének helyes tiszteletére.


versetul 28

És elment egy a papok közül, akiket Samáriából fogságba vittek, és letelepedett Bételben, és megtanította őket, hogy miképp tiszteljék az Urat.


versetul 29

De azért mindegyik nép külön isteneket is csinált magának, és elhelyezték azokat a magaslatok templomaiba, amelyeket a samáriabeliek építettek, mindegyik nép abban a városban, amelyben lakott.


versetul 30

A Bábelból való férfiak elkészítették a Szukkót-Benótot, a Kútából való férfiak megcsinálták Nérgalt, és a Hamátból való férfiak elkészítették Asímát.


versetul 31

Az Avvából valók elkészítették Nibhazt és Tartákot, a szefarvaimbeliek pedig elégették magzataikat áldozatul Adrammeleknek és Anammeleknek, a szefarvaimbeliek isteneinek.


versetul 32

Bár az Urat is tisztelték, a magaslatokra is állítottak papokat maguk közül, akik őérettük áldoztak a magaslatok templomaiban.


versetul 33

Így tisztelték az Urat, és szolgálták saját isteneiket is ama népek szokása szerint, akik közül elhozták őket.


versetul 34

És mindmáig az ő régi szokásuk szerint cselekszenek. Nem tisztelik igazán az Urat, és nem cselekszenek az ő rendelései és parancsai szerint, sem pedig ama törvény és parancsolat szerint, amelyet az Úr parancsolt Jákób fiainak, akiknek az Izráel nevet adta,


versetul 35

akikkel az Úr szövetséget kötött, és ezt parancsolta nekik: Ne tiszteljetek idegen isteneket, és ne imádjátok őket, és ne szolgáljatok és ne áldozzatok nekik!


versetul 36

Hanem csak az Urat tiszteljétek, őt imádjátok, és neki áldozzatok, aki kihozott titeket Egyiptom földjéről nagy erővel és kinyújtott karral.


versetul 37

Őrizzétek meg az ő rendeléseit, ítéleteit, törvényét és parancsolatát, amelyeket megírt nektek! Azokat cselekedjétek mindenkor, és idegen isteneket ne tiszteljetek!


versetul 38

Ne felejtkezzetek el a veletek kötött szövetségemről, és ne tiszteljetek idegen isteneket,


versetul 39

hanem az Urat, a ti Isteneteket tiszteljétek: akkor ő megszabadít titeket minden ellenségetek kezéből.


versetul 40

De nem engedelmeskedtek, hanem addigi szokásaik szerint cselekedtek.


versetul 41

Így félték ugyan ezek a pogányok az Urat, de szolgálták az ő bálványaikat is, és így cselekedtek fiaik és unokáik is, amint az ő eleik cselekedtek, mindmáig.

Capitole:


Cărți