Pál levele a rómaiakhoz

capitolul 7


Capitole:


Többé nem vagyunk a törvény uralma alatt


versetul 1

Vagy nem tudjátok, testvéreim, pedig a törvényt ismerőkhöz szólok, hogy a törvény addig uralkodik az emberen, amíg él?


versetul 2

Például a férjes asszony is, amíg él a férje, hozzá van kötve a törvény szerint, de ha meghal a férje, akkor felszabadul a törvény hatálya alól, amely a férjéhez kötötte.


versetul 3

Amíg tehát él a férje, házasságtörőnek mondják, ha más férfié lesz, de ha meghal a férje, megszabadul e törvénytől, és már nem házasságtörő, ha más férfié lesz.


versetul 4

Ugyanígy ti is, testvéreim, meghaltatok a törvény számára a Krisztus teste által, hogy másé legyetek: azé, aki feltámadt a halottak közül, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek.


versetul 5

Mert amíg test szerint éltünk, a bűnök törvény által szított szenvedélyei hatottak tagjainkban, hogy a halálnak teremjenek gyümölcsöt.


versetul 6

Most azonban, miután meghaltunk annak a számára, ami fogva tartott minket, megszabadultunk a törvénytől, úgyhogy a Lélek új rendjében szolgálunk, nem pedig a törvény betűjének régi rendjében.

2Kor 3,6


A törvény jó, de a bűn által halált okoz


versetul 7

Mit mondjunk tehát? A törvény bűn? Szó sincs róla! Viszont a bűnt nem ismerném, ha nem ismertem volna meg a törvény által, és a kívánságot sem ismerném, ha a törvény nem mondaná: „Ne kívánd!”

2Móz 20,17


versetul 8

De a bűn, kihasználva a parancsolatot, mindenféle kívánságot szült bennem. Mert a törvény nélkül halott a bűn.


versetul 9

Én törvény nélkül éltem egykor. Amikor azonban eljött a parancsolat, a bűn életre kelt,


versetul 10

én pedig meghaltam, és megértettem, hogy éppen az életre adott parancsolat lett halálommá.


versetul 11

Mert a bűn, kihasználva a parancsolatot, megcsalt engem, és megölt általa.


versetul 12

A törvény tehát szent, a parancsolat is szent, igaz és jó.


versetul 13

Akkor a jó lett halálommá? Szó sincs róla! Hanem a bűn, hogy bűn volta nyilvánvalóvá legyen, a jó által hoz rám halált, hogy így a parancsolat által a bűn bűnné legyen.


A belső ember harca a benne lakó bűnnel


versetul 14

Tudjuk ugyanis, hogy a törvény lelki, én pedig testi vagyok: a bűn rabszolgája.


versetul 15

Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök.

Zsolt 51,7; Gal 5,17


versetul 16

Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor elismerem a törvényről, hogy jó.


versetul 17

Akkor pedig már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakó bűn.


versetul 18

Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, hiszen az akarat megvolna bennem a jóra, de nem tudom véghezvinni azt.


versetul 19

Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat.


versetul 20

Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn.


versetul 21

Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy – miközben a jót akarom tenni – csak a rosszra van lehetőségem.


versetul 22

Mert gyönyörködöm Isten törvényében a belső ember szerint,


versetul 23

de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével.


versetul 24

Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?


versetul 25

Hála legyen Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által! Tehát én magam értelmemmel ugyan Isten törvényének szolgálok, testemmel azonban a bűn törvényének.

Capitole:


Cărți