Pál levele a rómaiakhoz

capitolul 16


Capitole:


versetul 1

Ajánlom pedig nektek nőtestvérünket, Fébét, aki a kenkhreai gyülekezet szolgálója,


versetul 2

hogy fogadjátok őt az Úrban, szentekhez illően, és legyetek segítségére, ha valami dologban rátok szorul, mert ő is sokaknak volt segítségére, nekem magamnak is.


versetul 3

Köszöntsétek Priszkát és Akvilát, munkatársaimat a Krisztus Jézusban!


versetul 4

Ők saját fejüket kockáztatták az életemért, akiknek nemcsak én mondok köszönetet, hanem a pogányok minden gyülekezete is,


versetul 5

és köszöntsétek azt a gyülekezetet is, amely az ő házukban van. Köszöntsétek szeretett Epainetoszomat, aki az ázsiai tartomány első zsengéje Krisztusban.


versetul 6

Köszöntsétek Máriát, aki sokat fáradozott értetek.


versetul 7

Köszöntsétek Andronikoszt és Juniászt, rokonaimat és fogolytársaimat, akik nagyra becsültek az apostolok között, és akik még előttem lettek a Krisztuséi.


versetul 8

Köszöntsétek az Úrban szeretett Ampliátuszomat.


versetul 9

Köszöntsétek Urbánuszt, aki munkatársunk a Krisztusban, és szeretett Sztakhüszomat.


versetul 10

Köszöntsétek a Krisztusban kipróbált Apellészt. Köszöntsétek Arisztobulosz háza népét.


versetul 11

Köszöntsétek Heródiont, az én rokonomat. Köszöntsétek a Narcisszusz háza népéből azokat, akik az Úrban vannak.


versetul 12

Köszöntsétek Trüfainát és Trüfószát, akik sokat munkálkodnak az Úrban. Köszöntsétek a szeretett Persziszt, aki sokat munkálkodott az Úrban.


versetul 13

Köszöntsétek az Úrban kiválasztott Rufuszt és anyját, aki nekem is anyám.


versetul 14

Köszöntsétek Aszünk­ritoszt, Flegónt, Hermészt, Patrobászt, Hermászt és a velük levő testvéreket.


versetul 15

Köszöntsétek Filologoszt és Júliát, Néreuszt és nőtestvérét és Olümpászt és valamennyi szentet, akik velük vannak.


versetul 16

Köszöntsétek egymást szent csókkal. Köszönt titeket Krisztus minden gyülekezete.


versetul 17

Kérlek pedig titeket, testvéreim, tartsátok szemmel azokat, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak azzal a tanítással szemben, amelyet tanultatok. Tartózkodjatok tőlük!


versetul 18

Mert az ilyenek nem a mi Urunk Jézus Krisztusnak szolgálnak, hanem csak a hasuknak, és nyájas beszéddel meg hízelkedéssel megcsalják a jóhiszeműek szívét.


versetul 19

Mert a ti engedelmességetek híre mindenkihez eljutott. Örülök azért nektek, de azt akarom, hogy bölcsek legyetek a jóban és ártatlanok a rosszban.


versetul 20

A békesség Istene pedig hamarosan összetöri a Sátánt a lábatok alatt. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme veletek. Ámen.

A munkatársak köszöntései


versetul 21

Köszönt titeket munkatársam, Timóteus, valamint rokonaim: Luciusz, Jázon és Szószipatrosz.


versetul 22

Köszöntelek titeket az Úrban én, Terciusz, aki ezt a levelet írtam.


versetul 23

Köszönt titeket Gájusz, aki nekem és az egész gyülekezetnek házigazdája. Köszönt titeket Erásztosz, a város intézője és Kvártusz testvér.


versetul 24

A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme mindnyájatokkal. Ámen.

Isten dicsőítése


versetul 25

Annak pedig, aki titeket megerősíthet az én evangéliumom és a Jézus Krisztus hirdetése által, annak a titoknak kijelentése folytán, amely örök időktől fogva el volt hallgatva,


versetul 26

most pedig a prófétai írások által nyilvánvaló lett, és az örök Isten parancsolata szerint a hitben való engedelmesség végett minden népnek tudomására jutott,


versetul 27

annak az egyedül bölcs Istennek dicsőség mindörökké a Jézus Krisztus által. Ámen.

Capitole:


Cărți