Nehémiás könyve

capitolul 7


Capitole:


versetul 1

Amikor megépült a várfal, beállíttattam az ajtókat, és szolgálatba állították a kapuőröket, az énekeseket és a lévitákat.


versetul 2

Vezérré tettem Jeruzsálem fölött testvéremet, Hanánit és Hananját, a vár parancsnokát, mivel ő sokkal hűségesebb és istenfélőbb volt másoknál.


versetul 3

Azt mondtam nekik, hogy ne nyissák ki Jeruzsálem kapuit mindaddig, amíg a nap melegen nem süt; és addig csukják be az ajtókat, és zárják be azokat, amíg az őrök őrt állnak ott. Azután állítsanak őröket Jeruzsálem lakosai közül, egyeseket az őrhelyekre, másokat pedig a házuk elé.


versetul 4

A város pedig igen nagy kiterjedésű volt, de kevés lakosa volt, és a házak sem épültek még föl.


versetul 5

Fölindította azért Istenem a szívemet, hogy összegyűjtsem az elöljárókat, a főembereket és a népet, és számba vegyem őket. Megtaláltam azoknak a nemzetségkönyvét, akik elsőként jöttek el Babilóniából, és ezt a följegyzést találtam benne:


versetul 6

Ezek azok a Júda tartományából valók, akik visszatértek a száműzetésből, akiket fogolyként vitetett el Nebukadneccar, Babil­ónia királya, és most visszajöttek Jeruzsálembe és Júdába, ki-ki a maga váro-sába.


versetul 7

Zerub­bábellal jöttek: Jésúa, Nehemjá, Azarjá, Raamjá, Nahamáni, Mordokaj, Bilsán, Miszperet, Bigvaj, Nehúm és Baaná.

Az Izráel népéből való férfiak száma ez volt:


versetul 8

Parós fiai: kétezer-százhetvenkettő,


versetul 9

Sefatjá fiai: háromszázhetvenkettő,


versetul 10

Árah fiai: hatszázötvenkettő,


versetul 11

Pahat-Móáb fiai Jésúa és Jóáb fiaitól: kétezer-nyolcszáztizennyolc,


versetul 12

Élám fiai: ezerkétszázötvennégy,


versetul 13

Zattú fiai: nyolcszáznegyvenöt,


versetul 14

Zakkaj fiai: hétszázhatvan,


versetul 15

Binnúj fiai: hatszáznegyvennyolc,


versetul 16

Bébaj fiai: hatszázhuszonnyolc,


versetul 17

Azgád fiai: kétezer-háromszázhuszonkettő,


versetul 18

Adónikám fiai: hatszázhatvanhét,


versetul 19

Bigvaj fiai: kétezer-hatvanhét,


versetul 20

Ádin fiai: hatszázötvenöt,


versetul 21

Átér fiai Hizkijjától: kilencven­nyolc,


versetul 22

Hásum fiai: háromszázhuszon­nyolc,


versetul 23

Bécaj fiai: háromszázhuszonnégy,


versetul 24

Hárif f­iai: száztizenkettő,


versetul 25

Gibeón fiai: kilencvenöt,


versetul 26

Betlehem és Netófá férfiai: száznyolcvannyolc,


versetul 27

Anátót férfiai: százhuszonnyolc,


versetul 28

Bét-Azmávet férfiai: negyvenkettő,


versetul 29

Kirjat-Jeárim, Kefírá és Beérót férfiai: hétszáznegyvenhárom,


versetul 30

Ráma és Geba férfiai: hatszázhuszonegy,


versetul 31

Mikmász férfiai: százhuszonkettő,


versetul 32

Bétel és Aj férfiai: százhuszonhárom,


versetul 33

a másik Nebó férfiai: ötvenkettő,


versetul 34

a másik Élám fiai: ezerkétszázötvennégy,


versetul 35

Hárim fiai: háromszázhúsz,


versetul 36

Jerikó fiai: háromszáznegyvenöt,


versetul 37

Lód, Hádíd és Ónó fiai: hétszázhuszonegy,


versetul 38

Szenáá fiai: háromezer-kilencszázharminc.


versetul 39

A papok ezek voltak: Jedajá fiai Jésúa családjából: kilencszázhetvenhárom,


versetul 40

Immér fiai: ezerötvenkettő,


versetul 41

Pashúr fiai: ezerkétszáznegyvenhét,


versetul 42

Hárim fiai: ezertizenhét.


versetul 43

A léviták ezek voltak: Jésúa és Kadmiél fiai Hódevá fiaitól: hetvennégy.


versetul 44

Az énekesek ezek voltak: Ászáf fiai: száznegyvennyolc.


versetul 45

A kapuőrök ezek voltak: Sallum fiai, Átér fiai, Talmón fiai, Akkúb fiai, Hatítá fiai, Sóbaj fiai: százharmincnyolc.


versetul 46

A léviták szolgái ezek voltak: Cihá fiai, Haszúfá fiai, Tabbáót fiai,


versetul 47

Kérósz fiai, Szíá fiai, Pádón fiai,


versetul 48

Lebáná fiai, Hagábá fiai, Salmaj fiai,


versetul 49

Hánán fiai, Giddél fiai, Gahar fiai,


versetul 50

Reájá fiai, Recín fiai, Nekódá fiai,


versetul 51

Gazzám fiai, Uzzá fiai, Pászéah fiai,


versetul 52

Bészaj f­iai, Meúnim fiai, Nefisszim fiai,


versetul 53

Bakbúk fiai, Hakúfá fiai, Harhúr fiai,


versetul 54

Baclít fiai, Mehídá fiai, Harsá fiai,


versetul 55

Barkósz fiai, Sziszerá fiai, Temah fiai,


versetul 56

Necíah fiai, Hatífá fiai.


versetul 57

Salamon szolgáinak a fiai ezek voltak: Szótaj fiai, Szóferet fiai, Peridá fiai,


versetul 58

Jaalá fiai, Darkón fiai, Giddél fiai,


versetul 59

Sefatjá fiai, Hattíl fiai, Pókeret-Haccebáim fiai és Ámón fiai.


versetul 60

A léviták szolgáinak és Salamon szolgáinak a fiai összesen: háromszázkilencvenkettő.


versetul 61

Ezek pedig azok, akik eljöttek Tél-Melahból, Tél-Harsából, Kerúbból, Addánból, Immérből, de nem tudták igazolni családjukat és eredetüket, hogy Izráelből valók-e:


versetul 62

Delájá fiai, Tóbijjá fiai, Nekódá f­iai: hatszáznegyvenkettő.


versetul 63

A papok közül: Hobajjá fiai, Hakkóc fiai, továbbá Barzillaj fiai, aki a gileádi Barzillaj leányai közül vett magának feleséget, és róla nevezték el.


versetul 64

Ezek keresték bejegyzésüket a nemzetségkönyvükben, de nem találták, ezért kizárták őket a papságból.


versetul 65

A király helytartója megmondta nekik, hogy ne egyenek a szent ételekből, míg a főpap nem áll szolgálatba, és nem ítél az urímmal és tummímmal.


versetul 66

Az egész gyülekezet összesen negyvenkétezer-háromszázhatvan lelket számlált.


versetul 67

Szolgáikon és szolgálóikon kívül, akik hétezer-háromszázharmincheten voltak, volt kétszáznegyvenöt énekesük és énekesnőjük.


versetul 68

Lovuk hétszázharminchat, öszvérük kétszáznegyvenöt,


versetul 69

tevéjük négyszázharmincöt, szamaruk hatezer-hétszázhúsz.


versetul 70

Néhány családfő adakozott az építésre: a király helytartója a kincstárnak aranyban ezer drachmát, ötven tálat, ötszázharminc papi ruhát adott.


versetul 71

A többi családfő pedig az építés költségére aranyban húszezer drachmát és ezüstben kétezer-kétszáz minát adott.


versetul 72

A többiek aranyban húszezer drachmát és ezüstben kétezer minát adtak, valamint hatvanhét papi ruhát.


versetul 73

Egész Izráel, tehát a papok, a léviták, a kapuőrök, az énekesek meg a nép fiai és a léviták szolgái ennyien voltak a maguk városaiban.

Capitole:


Cărți